Előre bocsátom, hogy e poszt, a férjem áldásával készült :)
Szóval nem csak ketten vagyunk: Mackócska és én, hanem bizony itt van a férjem is. Ez a poszt az apuka szerepéről szól, nálunk, hogy is működik ő.
Ha valahol, itt bizony megmutatkozik, hogy pszichológusból vagyok. Még mielőtt megszületett életünk apró ámde hangos értelme, már megbeszéltük, hogy a páromnak is ki kell vennie a részét a dolgokból, hogy a kötődés kialakuljon. Hál Istennek ő is úgy gondolta, mint én, de azt is tudtuk, hogy kezdetekben gyakorlatilag az enyém lesz a "feladatok" 90%-a az etetések miatt, plusz ő dolgozik. Érdekes csavar, hogy - mivel a férjem igen késői gyerek, két középkorú testvérrel - neki sokkal több tapasztalata volt babákkal az unokaöccsök és húgok mellett... ugyanis én semmilyennel nem rendelkeztem, aminél nem volt nehéz többet felmutatni. Így semmiféle viszolygást nem érzett a pelusozástól, a büfiktől és így tovább. Amit viszont fixáltunk: apa fog fürdetni.
Tudni kell rólunk, hogy mi az a típusú pár vagyunk, akik a legritkább esetben nevezzük a böcsületes nevén a másikat. Azaz én őt még igen, de nekem millió meg egy becenevem van, és néha ledöbbenek, mikor az igazin szólít meg. Szintén előjött belőlem a pszichológus, amikor megbeszéltünk, hogy nem változunk csak apává és anyává, csak a gyerek előtt szólítjuk majd egymást így. Ezzel nem is volt gond, mivel annak idején a kutyával szemben poénból ezt elkezdtük gyakorlás képen (a mai napig, ha azt mondom neki: keresd meg apát, a föld alól is előkeríti). Szóval, a kapcsolatunk érdekében lefektettük ezt a szabályt, és részemről egy másikat is: a lehető leginkább igyekszem a felesége maradni, nem "csak" a gyerekünk anyja. Erre nagyon tudatosan figyeltem a várandóság alatt, után és most is. Hogy hogyan?
Sok nő sajnos annyira beszűkül a babavárástól kezdve, hogy elfelejti: a férjében/párjában nem történik meg az a hormonális változás, ami bennünk nőkben (bár mostanában egyre több kutatás bizonyítja, hogy a várandós apukáknál is van hormonális változás). Nekünk kell őket sokban segíteni. Egyrészt a férfiak ha felkészültek, sokszor tartanak tőle, hogy kiszorulnak a párjuk életéből, ha nem felkészültek, akkor csak szembesülnek vele. Ezért fontos, hogy az anyuka - bármennyire is nehéz a természetes beszűkülés mellett - tudatosan odafigyeljen, hogy helyet adjon a párjának, plusz azt a törődést, amire minden férfinak szüksége van. Azt hiszem, a törődést mindannyian értjük (azért kiemelném, hogy mennyire fontos, hogy nőnek láthasson, a vágyai tárgyának, mert ez által is érezheti, hogy ő meg férfi. Nem kell sok, de azért hajat én is mosok, egy kis sminket felkenek, akár ha csak boltba megyek, és próbálok csinos lenni, amennyire a - remélem már nem sokáig - fennmaradt terhességi többlet engedi. És mindez szerintem egy nő lelkének ugyanúgy kell. Pont. Zárójel bezárva), de hogy lehet, helyet adni neki, nos ehhez sem kell MENSA tagnak lenni: legyen helye otthon, köztem és a gyerek között, legyen feladata. Hallottam nem egy olyan esetet, ahol a nagymamák annyira segíteni akartak a baba mellett, hogy apa kiszorult kb még a szobából is (ehhez még hozzátesz, ha az adott mama a "régijó" nézet szerint úgy gondolja, hogy egy férfinak nincs is helye és dolga a baba mellett). Ezzel még lehet egy olyan nehézség, hogy apuka sem olyan családban nőtt fel, ahol a saját apja részt vett a gyereknevelésben. Ekkor bizony keményebb feladat elfogadtatni vele, hogy a csecsemők egészséges fejlődéséhez szükség van apára is.
Mint említettem, nekem olyan jó helyzetem van, hogy a férjem inkább haladó szelleműnek mondható, és hál' Istennek elsőre szerelmes lett a gyerekébe, főleg, hogy biztosítottam róla: amennyire a megváltozott körülmények engedik, mindent meg fogok adni neki is, így nem kerültek rivális helyzetbe.
Az első két hétben hárman lehettünk otthon (párom is szabin volt), és miután már megvolt a türelem a megfelelő alvásmennyiségből kifolyólag, drága férjem vadászott azokra a helyzetekre, mikor ő is tehet valamit. Persze egy újszülött még nem a legkooperatívabb teremtmény és azon kívül, hogy pityereg, eszik és kakit gyárt, nem sokat tesz, ezen dolgokra pedig leginkább anyuka lehet a gyógyír, de az én kedves párom, itt is helyet készített magának, én pedig engedtem. A büfiztetés, ha otthon van, máig az ő feladata lett (még teljes koreográfiával működő büfidalt is írt), az altatásokat is sokszor kiharcolja magának, de a kedvencem a takonyszívás volt. Az ember nem is gondolná, de kevesebb szívmelengető látvány van, mint mikor apuka büszkén mutatja, hogy mennyi anyagot szedett ki a fiából. És nem csak az eredményre büszke, de magára is, hogy van egy Feladata, hasznosnak érzi magát.
És hogy ez mihez vezetett? A most 11 hetes kisfiam oda van az apjáért. Komolyan, szerintem hamarabb ismerte fel, mint engem (a férjem szerint csak azért, mert nekem nincs szakállam, ami karaktert ad). Ha belép az ajtón délután, és Mackócska épp ébren van, már fel is kapja a fejét, ha beúszik a látóterébe a szakállas arc, már fülig ér a vigyora. És igen, a férjem is szerelmes a kisfiába.
Mi más lenne az oka, hogy képes szó szerint fél órán át ringatni, míg belesajdul a dereka és remeg a keze. 6 és fél kiló kapálózó, hangos szeretetcsomag, azért még egy erős férfinak sem piskóta 30 percen át.
Szóval nem csak ketten vagyunk: Mackócska és én, hanem bizony itt van a férjem is. Ez a poszt az apuka szerepéről szól, nálunk, hogy is működik ő.
Ha valahol, itt bizony megmutatkozik, hogy pszichológusból vagyok. Még mielőtt megszületett életünk apró ámde hangos értelme, már megbeszéltük, hogy a páromnak is ki kell vennie a részét a dolgokból, hogy a kötődés kialakuljon. Hál Istennek ő is úgy gondolta, mint én, de azt is tudtuk, hogy kezdetekben gyakorlatilag az enyém lesz a "feladatok" 90%-a az etetések miatt, plusz ő dolgozik. Érdekes csavar, hogy - mivel a férjem igen késői gyerek, két középkorú testvérrel - neki sokkal több tapasztalata volt babákkal az unokaöccsök és húgok mellett... ugyanis én semmilyennel nem rendelkeztem, aminél nem volt nehéz többet felmutatni. Így semmiféle viszolygást nem érzett a pelusozástól, a büfiktől és így tovább. Amit viszont fixáltunk: apa fog fürdetni.
Tudni kell rólunk, hogy mi az a típusú pár vagyunk, akik a legritkább esetben nevezzük a böcsületes nevén a másikat. Azaz én őt még igen, de nekem millió meg egy becenevem van, és néha ledöbbenek, mikor az igazin szólít meg. Szintén előjött belőlem a pszichológus, amikor megbeszéltünk, hogy nem változunk csak apává és anyává, csak a gyerek előtt szólítjuk majd egymást így. Ezzel nem is volt gond, mivel annak idején a kutyával szemben poénból ezt elkezdtük gyakorlás képen (a mai napig, ha azt mondom neki: keresd meg apát, a föld alól is előkeríti). Szóval, a kapcsolatunk érdekében lefektettük ezt a szabályt, és részemről egy másikat is: a lehető leginkább igyekszem a felesége maradni, nem "csak" a gyerekünk anyja. Erre nagyon tudatosan figyeltem a várandóság alatt, után és most is. Hogy hogyan?
Sok nő sajnos annyira beszűkül a babavárástól kezdve, hogy elfelejti: a férjében/párjában nem történik meg az a hormonális változás, ami bennünk nőkben (bár mostanában egyre több kutatás bizonyítja, hogy a várandós apukáknál is van hormonális változás). Nekünk kell őket sokban segíteni. Egyrészt a férfiak ha felkészültek, sokszor tartanak tőle, hogy kiszorulnak a párjuk életéből, ha nem felkészültek, akkor csak szembesülnek vele. Ezért fontos, hogy az anyuka - bármennyire is nehéz a természetes beszűkülés mellett - tudatosan odafigyeljen, hogy helyet adjon a párjának, plusz azt a törődést, amire minden férfinak szüksége van. Azt hiszem, a törődést mindannyian értjük (azért kiemelném, hogy mennyire fontos, hogy nőnek láthasson, a vágyai tárgyának, mert ez által is érezheti, hogy ő meg férfi. Nem kell sok, de azért hajat én is mosok, egy kis sminket felkenek, akár ha csak boltba megyek, és próbálok csinos lenni, amennyire a - remélem már nem sokáig - fennmaradt terhességi többlet engedi. És mindez szerintem egy nő lelkének ugyanúgy kell. Pont. Zárójel bezárva), de hogy lehet, helyet adni neki, nos ehhez sem kell MENSA tagnak lenni: legyen helye otthon, köztem és a gyerek között, legyen feladata. Hallottam nem egy olyan esetet, ahol a nagymamák annyira segíteni akartak a baba mellett, hogy apa kiszorult kb még a szobából is (ehhez még hozzátesz, ha az adott mama a "régijó" nézet szerint úgy gondolja, hogy egy férfinak nincs is helye és dolga a baba mellett). Ezzel még lehet egy olyan nehézség, hogy apuka sem olyan családban nőtt fel, ahol a saját apja részt vett a gyereknevelésben. Ekkor bizony keményebb feladat elfogadtatni vele, hogy a csecsemők egészséges fejlődéséhez szükség van apára is.
Mint említettem, nekem olyan jó helyzetem van, hogy a férjem inkább haladó szelleműnek mondható, és hál' Istennek elsőre szerelmes lett a gyerekébe, főleg, hogy biztosítottam róla: amennyire a megváltozott körülmények engedik, mindent meg fogok adni neki is, így nem kerültek rivális helyzetbe.
Az első két hétben hárman lehettünk otthon (párom is szabin volt), és miután már megvolt a türelem a megfelelő alvásmennyiségből kifolyólag, drága férjem vadászott azokra a helyzetekre, mikor ő is tehet valamit. Persze egy újszülött még nem a legkooperatívabb teremtmény és azon kívül, hogy pityereg, eszik és kakit gyárt, nem sokat tesz, ezen dolgokra pedig leginkább anyuka lehet a gyógyír, de az én kedves párom, itt is helyet készített magának, én pedig engedtem. A büfiztetés, ha otthon van, máig az ő feladata lett (még teljes koreográfiával működő büfidalt is írt), az altatásokat is sokszor kiharcolja magának, de a kedvencem a takonyszívás volt. Az ember nem is gondolná, de kevesebb szívmelengető látvány van, mint mikor apuka büszkén mutatja, hogy mennyi anyagot szedett ki a fiából. És nem csak az eredményre büszke, de magára is, hogy van egy Feladata, hasznosnak érzi magát.
És hogy ez mihez vezetett? A most 11 hetes kisfiam oda van az apjáért. Komolyan, szerintem hamarabb ismerte fel, mint engem (a férjem szerint csak azért, mert nekem nincs szakállam, ami karaktert ad). Ha belép az ajtón délután, és Mackócska épp ébren van, már fel is kapja a fejét, ha beúszik a látóterébe a szakállas arc, már fülig ér a vigyora. És igen, a férjem is szerelmes a kisfiába.Mi más lenne az oka, hogy képes szó szerint fél órán át ringatni, míg belesajdul a dereka és remeg a keze. 6 és fél kiló kapálózó, hangos szeretetcsomag, azért még egy erős férfinak sem piskóta 30 percen át.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése