Anyának lenni...

Néha elgondolkodom. Már amikor van időm. Egy másfél éves totyogó mellett erre sem jut túl sok. De néha megteszem. Ugye milyen bátor vagyok? Mert egy gondolatnyi idő alatt is lehet, hogy kiment zokniban az udvarra, egy rohadó almát eszik a földről, megvizsgálja a kutyakakát... De szeretünk veszélyesen élni, szóval...

Csak komolyan kérem, anyának tetszik lenni ;) (meg apának...)

Mit is jelent anyának lenni? Mikor érzem a leginkább másnak magam mint a kortársaim, akik többségükben még az útkeresés, karrier építés esetleg házasság a téma, nem az, hogy melyik pelust is vegyem. Boldog vagyok? Nem azért gondolkodok ezen, mert kétségeim vannak (bár van, akinél ez is lehet), hanem mert pszichológusi mivoltom mindössze ebben különbözet igazán meg: folyamatos önvizsgálatot tartok. A válaszoknál nem fogok ragaszkodni a komolysághoz.

Szóval mit is jelent nekem az anyaság:
- Valaki azt mondta, hogy a szívem kívül dobog a testemen. Ez gyönyörű valóban, de az enyém még mindig a mellkasomban van, és rendszerint a pulzusom az egekig megy, mikor a kisfiam teszteli a határait. Meg az enyémet. Anyának lenni azt jelenti, hogy mindent megpróbálok elkövetni valaki más boldogságáért és biztonságáért, a saját jólétemre sokszor nem figyelve. Aztán rájövök, hogy az első két tényező nagyban ellentétes egy dackorszakos másfél éves esetén (igen, a dackorszak egyik legmasszívabb betörése másfél évesen van/kezdődik), és elkezdek osztani szorozni, hogy mit engedjek a "biztonságból" és hol akadályozzam az akaratának az érvényesítését, amitől ő üvölteni fog (ez nem azt jelenti, hogy ne lenne boldog egy gyerek akinél keretek vannak). És hol szabályt húzok, mert az tényleg fontos, hol elengedem pl egy kukacos alma megevését, mert legalább több benne a fehérje. Anyának lenni azt jelenti, hogy kompromisszumokat kötök saját magammal.

Mert ő is a hátán viszi a babáját. Hát nem csoda?

- Anyának lenni azt jelenti, hogy csodát látok, ahol más semmit. Csodát látok és sírva fakadok, mert olyan szépen ül a wc-n, csodát látok, mert egyedül autózik, csodát látok, mert simogatja a kutyát (és nem nyomja a fejét a tálka felé, hogy egye már meg a reggelit), csodát, mikor "olvas" halandzsa nyelven, csodát mikor verset mond, de a szavaknak csak a hangzása közelít az eredeti szóéhoz (lásd, "óó Mééényi" - Halász Judit Mary Poppinsa után szabadon), csodát mikor megölel egy plüss állatot, mikor megfogja a barátja kezét, mikor csak úgy létezik. Mert mikor Ő éppen nyugodt, látom, milyen csoda a gyerek.
- Anyának lenni, azt is jelenti, hogy hülye kérdésekre válaszolsz. Jó gyerek? - Nem, gondoltam is, hogy lecserélem... Hogy alszik? - Ágyban. Szopik még? Nem? Miért nem vagy épp, hogyhogy még mindig? Beszél már? - Igen, el tudja mondani Arany Toldi estéjét... Na jó nem ilyen válaszokat adok, és teljesen elégedett vagyok a gyerekem fejlődésével (és beszél is :) ), de minek tesznek fel az emberek olyan kérdést, amire nem egy szavas válasz van, hanem egy nap sem elég. Azt sem szokták kérdezni egymástól, és mondd, te jó ember vagy? Pedig jót tenne azt hiszem ezen gondolkodni.
- Anyának lenni, azt jelenti, hogy állandóan összehasonlítják az anyaságod, a kompetenciád mással, mert ő jobban, ühgyesebben, máshogy csinálja. És anyának lenni azt jelenti, hogy meg kell tanulni mindezt magasról letojni. Mert lehet, hogy a másik máshogy csinálja, vagy valaki szerint jobban, de mindenkinek meg van a maga, oka, hogy miért úgy nevel ahogy. Neked is. A lényeg, hogy gyermeked és te/ti boldogok legyetek.
- Anyának lenni azt jelenti, hogy egy olyan néven hívnak a nap 90 százalékában, ami egy szerep, és ami általában azt jelenti, hogy kellene valakinek valami.
- Anyának lenni azt jelenti, hogy meg kell szoknom, hogy valaki roppant érdeklődést mutat a nemi szerve iránt, meg nem csak a sajátja iránt. És ez nem a párom. A fütyi egy folyamatos téma: hogy minden rendben van-e, hogy apának is van, de anyának nincs, és igen, ezt már konstatálta másfél évesen, és megvizsgálja a babát is, hogy ott van-e. Emlékszem, hogy mennyire féltem, hogy fiam lesz, hogyan fogom ezt kezelni. Nos drága jövendőbeli anyukák: sok humor, és önismeret, hogy a tabukat le tudjuk tenni. Ha mindent természetesen kezelünk, fogadunk el, nem lesz gond.
- Anyának lenni, azt jelenti most nekem, hogy soha nem tudom mi fog történni. Van napirend, de bármi közbejöhet. Meg van beszélve a találka, de beteg lehet. Rendet teszek, de fél perc múlva dupla akkora a halom, mert Őt zavarta az én rendem, jobb az övé. Anyának lenni így alkalmazkodás.
- Anyának lenni, azt jelenti, hogy átalakulnak kapcsolatok. Egyesek háttérbe szorulnak, egyesek felértékelődnek, új emberek jönnek az életünkbe. Ez sokszor ajándék, sokszor teher, de azt hiszem egy borzasztó nagy lehetőség az emberismeretünk fejlesztésére, és az értékrendünk tisztázására.

A szuperhősöm

Anyának lenni azt jelenti, hogy megtanulunk dolgokat elengedni, újraértelmeződik a fontosság fogalma, újra felfedezzük magunkban a gyermeket, megtanuljuk sokkal nagyobb humorral nézni az életet, a helyzeteket, elfogadni a kiszámíthatatlanságok, miközben azért törekszünk a rendre. Anyának lenni azt jelenti, hogy több energiát kell belefektetnem a házasságba, hogy mindenki elégedett legyen, hogy oda kell figyelnem a barátokra, mert mindez nem jön magától. Azt is jelenti, hogy talán jobban megértjük a szüleinket. Azt hiszem, ha valaki mindezt megéli, boldog lehet anyaként. Én az vagyok. Azt hiszem most vagyok az életemben a legboldogabb. Úgy érzem Isten kezéből vehetem át az életem minden örömét. De még egy dolog nagyon fontos mindebben: oda kell figyelnem, hogy ne csak anya legyek, és ne csak egyedül. Nem tudnék humorral nézni a dolgokra, ha nem lenne más szerepem is, mint az anyaság, és akkor sem, ha nem tudnék olykor segítséget kérni, mikor azért mégis sok: ez jöhet a párunktól, a nagyszülőktől, de egy barátnőtől is. Kell a társas támogatás. M
ert noha minden anya szuperhős, azért utóbbiak is sokszor többre vitték csapatban (pl X-men ;) ).

ÉS mit jelent még? Azt, hogy elfogadom, hogy az idő megállíthatatlanul megy, és az én csodálatos kisfiam, már nem baba <3

Ő volt a mi Picink

Megint nagy kihagyásom volt és ennek oka most nem a kisnagyfiam, hanem egész más, így ez a bejegyzés sem azt a vonalat követi majd, amit a korábbiak, de remélem visszatérek majd ahhoz a hangvételhez is. De félre a köntörfalazással, miről is van szó?
Tehát voltunk egyszer mi a férjemmel, akik úgy gondoltuk, hogy olyan jó a gyerekkel, mi lenne ha jönne még egy. Gondoltam, mivel Macókánk nehezen talált hozzánk, rásegítünk az ügyre és vettem ovulációs teszteket (ez egy külön posztot megérne, de most nem térek ki rá) és a mi meglepetésünkre is, de az első hónap végére ott volt a baba. Mondanom sem kell mennyire örültünk, izgultunk. Az első ultrahangra másfél hetet vártunk, amikor is jött az első ijedelem: Még csak petezsák és szikhólyag látható, embrió nem, jöjjünk vissza egy hét múlva megnézni. A következő hetünk brutál zűrös lett, sok stresszel, a fiúk betegek lettek nagyon és az ultrahang előtt elkezdtem barnázni (ettől kevésbé ijedtem meg, a kisfiamnál is volt ilyen, kaptam rá gyógyszert, és azonnal elmúlt). Csütörtök volt, mikor eljött az uh (ultrahang, csak olyan hosszú, hogy nem írnám ki folyton), ahol láttunk egy pici, dobogó szívet egy pici embrióban. A doki nem tulajdonított jelentőséget a barnázásnak, gyógyszert nem írt, mert a baba jól volt. Aztán vasárnap végre randiztunk életem párjával, mikor a romantikus kávézást egy pisivel megszakítva, vért fedeztem fel. Rohanás az ügyeletre, ahol az orvos elmondja, hogy minden ok, nem kell gyógyszer. Milliószor megkérdeztem, hogy sportolhatok-e, mire vigyázzak, annyit mondtak, hogy a kisfiam ne emelgessem, meg más nehezet sem. Kedden elmentem egy kicsit mozogni (direkt kismama mozgásra) ahol észrevettem, hogy megint vérzek. Akkor ma ügyeletre mentem (a régi nem jellemezném milyen orvosom rendelt, aki külön posztot érdemelne), ahol nagyon megijesztettek, felírták a gyógyszert, ágynyugalmat kértek. Így jött el a csütörtök, a saját orvosom, aki elmondta, hogy nincs gond, a baba jól van, akkor épp nem is véreztem. Ő is pihenést kért, de mondta, hogy sétálhatok, mehetünk állatkertbe is a hétvégén. Ehhez tartottuk magunkat, de csütörtöktől minden éjjel elkezdtem nagyon vérezni, ami nap közben elállt vagy csillapodott míg vasárnap bementünk ügyeletre, ahol bent is tartottak. Nem adtak új gyógyszert, a baba rendben volt, de a méhem fala helyenként fellazult. Szerdáig voltam bent, addigra elmúlt a vérzés, a méhem helyre jött.

Az egyetlen képünk róla: pici fej, pici kéz és láb kezdeményekkel <3

És most álljunk meg egy picit. Min mentem át? Örültem majd megijedtem, majd lemondtam, majd reménykedtem, majd örültem. Néha azt hittem, hogy elment a baba, de megnyugtattak, én pedig igyekeztem a babát nyugtatni, szeretgetni, noha nagyon sokszor féltem, rossz érzésem volt. Az ágynyugalom miatt mindent anyukám (akinél még vakáció volt) és a férjem intéztek, a kisfiamat nem emelhettem fel, csak pisilni mehettem ki, nem lehettem igazi anyukája a már megszületett gyerekemnek. Mi volt a legrosszabb? Hogy nem tudtam, mi lesz. Hogy azért küzdünk, hogy minden rendben legyen, vagy feleslegesen, hiszen mindig elmondták, hogy nem tudják miért vérzek, lehet, hogy baj van, lehet, hogy nincs. Aztán hazamentünk és csak barnáztam vagy semmi nem volt szombatig, mikor picit többet álltam/ültem (családi esküvő okán), akkor picit véreztem vasárnap reggelig, akkor elmúlt. Aztán kedd éjjeltől újból véreztem, de enyhült szerdára, aztán erősödött, mikor csütörtökön megint véreztem és először kezdtem érezni, hogy tényleg görcsölök is (lórugásnyi magnézium mellett is) -noha nem fájt - visszamentünk a kórházba. És itt egy újabb pici pokol: Érzem, hogy baj van, de orvos sehol, csak várunk, szédülök, végre behívnak, párom fog, de kizavarják (mindig velem lehetett korábban), uh, az orvos arca nem mond semmit, majd megszólal az asszisztensnek: Hívj be valakit, én nem látok szívműködést, de ketten kell kimondani. És pörögnek az események, már ott a másik (sokkal kedvesebb doktornő), aki már a műtétet egyezteti velem, én megyek ki, és szólok apának, hogy a baba meghalt, és már állok is az osztályos felvételen, majd tűrőm az 4,5 órán át tartó étlen-szomjan várakozást a műtétre (délben ettem és 6 órát kell várni), egyedül vagyok egy beszédes néni társaságában. Leginkább fel sem fogom, hogy mi történik, olykor sírok, olykor megnyugszok, hogy ez így kellett, hogy történjen és elfogadom Isten akaratát, próbálom elfoglalni magam, a jövőre gondolni, de egy elvesztett kis élet mindig eszembe jut. Ha ez volt a cél, miért lett embrió? Miért nem maradtunk a szikhólyagnál. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy a küzdelem alatt nem tanultam rengeteget én is és az egész családom. És ezt egy picike, másfél centis apróságnak köszönhetjük.

A fentieket a műtétre várakozva írtam. Kicsit magamnak is, hogy összegezzem az akkor már 3-4 hete tartó eseményeket. Azóta eltelt lassan 3,5 hét. Álszentség nélkül mondom, azt hogy a babánk elment, mi feldolgoztuk. Nem mondom, hogy a fentiek elolvasása nem csalt könnyeket a szemembe, de az elmúlt időben egyre inkább látom, hogy mennyi mindent adott, tanított nekünk a mi Picink, az angyalunk.  Sokan nem tudják, hogy a Bibliában az angyal szó azt jelenti, hogy küldött. Nos mi tudjuk, hogy a Picink Isten küldötte volt, akinek soha nem volt feladata megszületni, csupán 9  hetet kellett a Földön töltenie, ami idő alatt megváltoztatta az életünket. Emlékszem, a műtét után a kórházban féltem, hogy ha majd a szomszéd folyosóról meghallom az újszülötteket, kiakadok, hogy a mi babánk nem született meg. De nem ezt éreztem. Tudtam, hogy neki nem is volt soha ez rendelve.
Aki nem esett át mindezen, azok szinte mind azt kérdezik, hogy mi lehetett az oka, és elképednek, mikor elmondjuk, hogy ez valószínűleg soha nem fog kiderülni. Nem egy álatalánosan ismert tény, hogy a terhességek közel 70%-a végződik vetéléssel, de ezek többsége úgy megy végbe, hogy az anya nem tud róla (pl annyit vesz észre, hogy késett a menstruációja pár napot). Ennek rengeteg oka lehet: genetikai hiba, fertőzés... Nálunk is készül szövettan, amiből előre szóltak, hogy semmi nem fog valószínűleg kiderülni. Mi is gondolkoztunk, hogy mi történhetett, de elengedtük. Minek keressünk okokat?
Amit tudunk: a Picink rengeteget adott. A férjem megtanulta, hogyan tudja szinte egyedül ellátni a kisfiunkat (míg kórházban voltam, ő vigyázott rá), és olyan a kapcsolatuk, mint soha. Én megtanultam, hogy mi a fontos, mi mindenért mondhatok köszönetet, és sokkal erősebb a hitem, mint valaha (hiszen, hogy ne lennék hálás Krisztusnak, hogy egyszer együtt lehetek majd a babámmal, de addig is ő vigyáz rá). Még az idő folyamán biztos nagyon sok mindenre fogunk ráeszmélni, hogy miért kellett ennek velünk megtörténnie.
Amit fentebb, még a kórházban írtam, hogy miért kellett egyáltalán babának lennie, ilyen hosszan küzdenünk, kórházban lennem, ez is helyére került mostanra. Ha nem kerülök pár napra kórházba, nem lett volna időm csak a babára figyelni, csak vele kommunikálni szavak nélkül, a gondolatok és a szeretet nyelvén. Így tudom, hogy érezhette, hogy szeretem őt. Mivel sajnos gyakorlatilag az első ultrahangtól éreztük, hogy baj lehet, és amint vérezni kezdtem, minden pisilésnél aggódhattam, hogy mi lesz a papíron: vér vagy más is, így gyakorlatilag a remény mellett, hetekig egy részünk gyászolt is. Mindezért könnyebb volt elfogadnunk az eseményeket, hiszen nem egy sokáig problémamentes terhesség szűnt meg egyik pillanatról a másikra, egy részünk készült a legrosszabbra.  Az is segít nekünk, hogy már van egy egészséges gyermekünk, aki minden pillanatomat kitölti, aki élvezi, hogy újra az ölemben lehet, aki felvidít, ha letörök. Félre ne értsetek: soha nem akarnám mindezt újra átélni, és senkinek nem kívánom. De elfogadom.
Sokaknak furcsának tűnhet, de hálás vagyok a pici babánkért: ugyan kevés időt töltött velünk itt, de nagyon sokat adott, és hálás vagyok Istennek, hogy pár hétig szerethettük. Most csak nyugalmat érzek.

Most mi a nehéz? Ez már sokkal gyakorlatiasabb. Sajnos 6 hetet (mint gyermekágynál) kell várakozni bizonyos dolgokkal a fertőzés elkerülése végett, így a kádban fürdéssel és a házasélettel is (ami egy gyötrelem, mivel mikor megtudtuk, hogy baba van, már nem voltunk együtt). Szeretnék sportolni, hogy még egészségesebb legyek a következő babára, de az intenzív mozgással is óvatosnak kell egyelőre lenni. És hogy mikor lehet próbálkozni? 3 hónapot mondanak minimum, de meglátjuk, mikor leszünk készek rá lelkileg.

Zárásnak egy kedves barátnőm gondolatait írom le. Ők is átestek mindezen, de azóta van egy, a kisfiammal közel egyidős lánykája. Ő azt mondta, hogy mikor ránéz a gyermekére, és látja milyen tökéletes, tudja, hogy nem lehetne ilyen, ha egy kis "csodamanó" nem ágyazott volna meg neki odabent.

Szuperhős sztori

A nap melegen süt, de nincs olyan hőség, mint tavaly. A levegőben frissen nyírt fű illata terjeng, te hátradőlsz egy hideg sörrel/fröccsel/limonádéval (megfelelőt húzd alá gondolatban) a kezedben, és napozol, miközben egy jó könyvet olvasol, vagy zenét hallgatsz. Mindezt mondjuk a Balaton partján. Vagy mondok mást: a zene átjárja a tested, érzed ahogy a basszus a szíved mellett lüktet, együtt bulizol a barátaiddal. Felszabadult vagy, és kíváncsi. Egy helyes pasi rád kacsint. Jól érzed magad. Szabad vagy. Fiatal. Huszas-harmincas. tiéd a világ.

Ez nem az én életem. Ez a kortársaimé. Ez a Facebook üzenőfalam. Én nem vagyok "szabad", de boldog. Én egy szuperhős vagyok szuperképességekkel. Hogy miért? Elmondom, de ehhez kell a szokásos képregényes kerettörténet.

Adott a hősnő, akinek gyermekkori vágya, hogy egyszer a jelenlegi szerepét töltse be: szuperhős legyen. Aztán találkozik a sráccal, klappol minden és pár év után megjelenik az, aki hőssé tette. Minden hősnek van egy ellenlábasa (nem, nem ellenség ez esetben). Az enyém tavaly májusban született, és de idén júniusban hozta elő a titkos képességeim. Ő a Totyogó. Lássuk a képességek leltárát:

1. Szupergyorsaság: a sebesség relatív. Lehet, hogy a Totyogó gyök kettővel mozog, de ez a gyök kettő kb kétszerese a mászási sebességnek, így előkerül a villanófény effektus. Előbb még itt volt, de most már az ágy tetejéről készül legurulni, vagy a lépcsőnél arcra esni és neked 0 másodperced van megakadályozni. Éééés sikerül :)

Itt a bizonyíték az első és második
 képesség szükségességéről

2. Hihetetlen gyors tanulás: a Totyogó egyik szuperképessége (neki is van), hogy elképesztő gyorsan rendezi át a terepet, és neked ehhez mindig, alkalmazkodnod kell, mert nem tudsz olyan gyorsan elpakolni, ahogyan ő szétszed mindent, ellenben nem akarsz belelépni egy játékautóba, elesni egy labdán, vagy belerúgni egy zenélő játékba, mikor a Totyogó végre pihen. Nem szabad meglepődni, ha a ház egyes pontjain a lehető legkevésbé odaillő tárgyak jelennek meg (pl a fürdőben kanál).

3. Hiper hallásgátlás: igen, a fülemet is be tudom csukni. Vagyis igyekszem. Mert a Totyogó képes a metamorfózisra, és háton fekvő hisztimanóvá válhat. A halálosztó visítófrekvencia veszélyes fegyver, de a szuperhős le tudja győzni. Az esetek többségében.

4. Szupererő: ugyan a Totyogó önjáró lény, de mellső végtagjainak magasba emelésével és szájának lefele görbülésével gyakran jelzi, hogy elfogyott az üzemanyag. Ilyenkor jön jól, hogy 12-3-4-5 kiló már meg sem kottyan. Több kilométeren át sem.

5. Univerzális fordító és kommunikátor: a Totyogó olykor fel akarja venni a kontaktust a világgal, de a nyelvezete még kidolgozatlan. Ebben is tud segíteni a hős, aki megérti az "A-A-A" mutogatást és a "kaka" számtalan jelentése közül is a helyeset választja.

6. Végtagok növesztése: ezek sokszor láthatatlanok, de bizonyára léteznek, különben hogyan fékezném meg a Totyogót, főznék, és pakolnék egyszerre?

Happy End

7. Az idő kitágítása. Ja nem. Nekem is csak 24 órám van, és kifáradok. Mint minden szuperhős. Van is egy titkos klub, aminek mind tagjai. A nevük: az Anyák. Sokan vannak, és sokszor észre sem veszik, mit tesznek. Aztán mikor alszik az ő személyes Totyogójuk, ránéznek a Facebook-ra, és látják, hogy a kortársaik nyaralnak, fesztiváloznak, kertipartiznak. Elgondolkodnak, és egy mosollyal megállapítják, hogy nekik ez mennyire nem hiányzik. Mert eszükbe jut a Totyogó feléjük nyújtott mellső végtagja, az első próbálkozások arra, hogy puszit adjanak, vagy a kiabálás, mikor kis ellenlábasuk felkel éjjel, hogy "Annnya". Ilyenek vagyunk: szuperek, fáradtak, hősiesek és kimerültek. És szeretjük.

Ki vagy te, és hova lett az aki 1 éve voltam?

Mindent megmutat, megnézünk, rácsodálkozunk

Bizony régen jelentkeztem. Ennek annyi oka van, hogy fogat növeszt a kincsem, fejlődési ugrásban van, meg  csak úgy egy félig totyogó baba, aki rengeteg figyelmet igényel, ugyanakkor az alvásnak nem ő a császára. Szóval mikor Macóm alszik napközben, én vagy zombi módjára nézek ki nyálcsorgatva a fejemből, vagy próbálom eldönteni, hogy egyek vagy aludjak, és mire eldöntöm, ő felkel, hogy egyik se sikerüljön, esetleg emberibb állapotokat rendezek magam körül (magyarán a szobát borító kuplerájt egy sarokba lökdösöm), így nem jutott időm a blogolásra. Ez a poszt csak egy kis őszinte, enyhén ironikus szösszenet lesz, arról, hogy hogyan is telik az életünk egy évesen.

Mielőtt az ember szülő lesz, nagyon sok dolog van a fejében, arról, hogy mit is várhat, hogyan fog majd gyereket nevelni, milyen anya/apa lesz. Aztán találkozik az élettel. Pszichológusként, főleg szülőkkel foglalkozó szakemberként úgy gondoltam, hogy elég nagy rálátásom van a témára, és komoly elvekkel léptem be életem ezen szakaszába, hogy "én majd így meg így... és így meg így soha..". No lássuk a feltételezéseket és a megvalósulást, avagy hogyan bukik el a szakember, főleg, ha teljesen anya akar lenni a fia mellett, és nem pszichológus.

1. A gourmet bármikor kialakulhat - értsd: és lőn az önkiszolgáló baba, aki bárhol és bármikor beúszik anya látóterében és kivetkezteti a testi és lelki táplálék forrását, a cicit, persze közben folytatja a tevékenységét, ami lehet kulcsok pakolása, mesenézés, gombok vizsgálata, anya hajának húzkodása... Az én ínyencem majdnem 1 éves volt, mikor egyik pillanatról a másikra vált cicimánná

A halkajás doboz is sétál velünk

2. Ne hidd, hogy nem lehet nagyobb rendetlenség, avagy a katasztrófa sújtotta övezet. Mindegy, hogy mekkora rendet teszel, ha van egy önjáró babád, a ház bármely pontjában találhatsz, bármilyen oda nem illő tárgyat: halkajás dobozt, a fürdőben, kulcscsomót a babaágyban, testápólót a játékhalomban, és papírcetliket bárhol, kiemelten a gyerek száját (ahol valójában bármit meglehet találni, azt is, ami szerinted nem fér bele).

3. Morzsák és hangyák - jó evő a gyerek, de közben mehetnéke van? Egy ideig persze igyekszel benntartani a székében, utána igyekszel ülve tartani kaja közben, utána igyekszel megoldani, hogy ne szaladjon miközben eszik. Persze a maszat és morzsahegyek mutatják, hogy merre ment, és utána gondolkozhatsz, hogy milyen bio hangyairtó módszer van.

Ilyen, amikor rend van

4. Jön a vendég, és szalad a lakás? Sebaj, még pár hét és már nem fog érdekelni. Egy ideig még küzdesz, hogy ha jön valaki, ne lépjen minden lépésnél játékra, és magyarázkodsz, hogy ugye a gyerek... aztán elengeded és vagy inkább te mész (de ez öngyilkos ötlet, mert ha neki nem ilyen korú a gyereke, akkor elérhető magasságban van sok olyan, aminek fogalmazzunk úgy, hogy nem kéne ott lennie mindkettőtök érdekében), de valószínűbb, hogy ő jön, ha bírja a robbantási színhelyeket, vagy nem jön. Azért egy kis rend persze kell. Erre jó kijelölni egy játékos sarkot, ahova szó szerint be lehet rugdosni a gyerek cuccait, és máris örül a lélek a kellemes látványnak, hogy a szoba 10nm-éből csak 6-ot foglal e a csemete felszerelése.

5. Vagy elveid vannak, vagy gyereked. Ez nem azt jelenti, hogy nem nevelsz, ne tartanál kereteket. Ez azt, hogy a szülővé válás előtt felállított elképzeléseidből lassan mind virtuális wc papír lesz. Hogy miért? Mert ez az élet. Mi sosem fogunk a gyerekkel egy ágyban aludni - mondtuk párommal. De 3 hete alig alszunk, és 3 napja észrevettük, hogy ha hajnalban mellénk kerül a gyerek (aki eddig egy légtérben sem volt hajlandó velünk aludni), akkor békén van reggelig, mi meg nem kapunk gerincsérvet a 40-60 perces altatásoktól éjszaka közepén. Azért még maradt bennünk annyi, hogy este a saját ágyába tesszük, mert ennyi magánszféra kell a papás-mamásnak :)

6. Mindenki ért a te gyerekedhez, és ezt érezteti is veled. Főleg azt, hogy te hülye vagy hozzá. Hogy ezt hogyan kezelem? Sehogy. Néha csak nevetek, rosszabb napokon kiborulok, de aztán megyünk tovább, mert egy örökmozgó mellett ki nem tojja le, hogy ki szerint mi a jó. Az idegesítőbb fajta oktatókat (jellemzően 60 plusszos évjárat) meg kell próbálni elkerülni, vagy venni egy márkásabb leszarom tablettát.

És akkor a másik oldal:

1. Egy kacagás többet jelent a lottó ötösnél. Mert kit érdekel, hogy a 20 perces Big Bang Theory részt 3 részletben tudjuk megnézni, mikor kacagva ugrál a gyerekem az ölemben.

2. Megtapasztalni a "teremtés koronáját". Az, hogy láthatom az emberi agy és lélek kibontakozását, számomra nagyon komoly spirituális töltetet ad, mert nem tudom, hogy egy ilyen jól működő "gépezet", hogy jöhetett volna létre Mérnök nélkül

Ezért a mosolyért "bármit"

3. Ki is vagyok én: Teljesen máshogy látom magam, a hibáim de még a céljaim is egy év anyaság után. Rájöttem, hogy amit fontosnak hittem, alig érdekel, megváltozott bennem, hogy merre szeretnék akár szakmailag haladni, hogy hol kell változtatnom. Van egy tükröm, ahol ha nem is színről-színre látok, de jelentősen javult a kép felbontása.

Rövid zárásként: hogyan jellemezném anyaságom egy évét? Nehéz volt? Fárasztó? Kimerítő? Kihívás? Persze, ezek mind. De talán az többet mond minden másnál, hogy bármikor ismételnék. Életem legszebb éve volt, és remélem, hogy arra haladunk, hogy már ne csak egy, de két kis kihíváscsomag formáljon engem, minket a férjemmel, hogy még több "nehézséget" vehessünk a nyakunkba, még több pillanatnyilag kilátástalan helyzetet, amiből még sokkal több örömkönny és kacagás lehet, mert szerintünk kettővel még jobb lesz a nehéz. Aztán, hogy ez mikor lesz, azt csak az Isten tudja :) Most még elég az egy éves, picike nagyfiam, az ő összes fogzós, nemalvós, kézenfogva sétálós kihívásával.

Testképtelenségek vagy tesképességek

Nagyon régen tudtam már időt szakítani az írásra és ennek egy könnyen megfogalmazható oka van: állni tudó házi diktátor. Bizony, Macókám decemberben egyszer csak megtanult ülni, aztán rá egy hétre állni, és csak 1-2 hete tanulta, meg hogyan kell állásból visszapottyani popira, így a napjaink 90% telt azzal ,hogy a háta mögött térdeltem, és igyekeztem kivédeni az esést. És persze mindemellett nem nagyon aludt napközben, meg ugye itt voltak az ünnepek is, úgyhogy nekem vajmi kevés saját időm maradt. No de nem panaszkodom, mert már nagyon ügyeske, ráadásul pár napja karikás kendőben altatva kb 5 perc alatt elalszik, és pihen egy nagyot, úgyhogy most aztán ide nekem a blogot (végül 2 nap alatt írtam meg a bejegyzést) :)

Hogy miről fogok írni, mi ez rejtélyes cím? Tulajdonképpen csak tök jól hangzik, jobban, mint az "anyukám biza meghízol/híztál a terhesség alatt, most mi lesz?". Ugye mennyivel szebben fogalmaztam meg?

Így változtam én

Szóval már régóta érik, hogy egy kicsit körüljárjam, mi is történik egy nő - na jó, ne túlozzunk, nem lehet általánosítani, így vegyünk csak engem példának, aztán vagy igaz másokra, vagy nem -fejében, lelkében a testével kapcsolatban a terhesség körül és után. Ehhez egy kicsit megint távolabbról kell indítanom, de ezt azt hiszem, már megszokhattátok.

Mielőtt a Jóisten megajándékozott volna minket a kis uralkodónkkal, már tudtam, hogy ez azért nem lesz egy egyszerű menet a súlyommal/kinézetemmel kapcsolatban, de a baba fontosabb volt. Soha nem voltam kibékülve az alakommal, és nem csak úgy, mint a nők általában, nekem tényleg gondjaim voltak. 16 évesen az anorexia szélére kerültem (minden kritériumnak megfeleltem, csak a BMI indexem volt egy picivel magasabb, de ez alkati kérdés is volt), és csak a szüleim és a fantasztikus gyerekorvosunk hozott vissza. Ettől kezdve jellemző volt rám a súlyom ingadozása és a masszív testképzavar (értem ez alatt, hogy saját magamat általában sokkal nagyobbnak láttam, érzékeltem, mint mások engem, néha irracionális indulatok szabadultak ki belőlem a saját testem irányában). Rengeteget segített nekem a párom, aki mellett 4 év alatt nagyjából elfogadtam magam. Igen ám, de szépen kitaláltam, hogy majd a "versenysúlyommal" esek teherbe (esetemben ez olyan 65-69 kiló körül mozog, ezen érzem magam a legjobban). De nem így történt. Mikor Csabócám a pocimba költözött, előtte egész nyáron nagyon aktívan mozogtam (konditerembe jártam, futni), de valamiért nem fogytam, és 76 kilóval indítottam a terhességet (nehogy azt higgyétek, hogy megmondtátok volna, hogy annyi vagyok, majd a mellékelt képen látszik, miről beszélek). Odafigyeltem a kalóriákra, nem ettem annyi édességet, de így is bizony 21 kiló jött fel rám. Azóta tudom, hogy alkati hajlam, hogy ki mennyit hízik terhesség alatt, de azért nem örültem a számnak. Mindenki mondta, hogy bálnának érezte magát az utolsó trimeszterben, én nem. Szerettem a pocakom, amiben lakott egy kis élet, igaz, a testem többi részén lerakódott hájtól kifejezetten kellemetlenül éreztem magam. Miről beszélek? Azt hisszük, hogy a terhességgel a poci hízik, pedig rengeteg rakódik az ember hátára, karjára, combjára és hátsójára. Megpróbáltam a terhes tornát is, de este 6kor, már nehezen vettem rá magam, hogy elinduljak, más lehetőségről meg nem tudtam a környéken. A drága párom nagyon támogató volt, de őszinteséget fogadtunk, és mindig megmondta az igazat (például, hogy kincsem a hátsód már elég alaktalan). Mindemellett nem aggódtam, hiszen mindenki elmondta, hogy a szoptatás annyira sok energia, hogy fogyaszt, meg egyébként is nagy babám lesz (úgy számoltam, hogy a gyerek és a tartozékai legalább 7-8 kilót kitesznek meg még a rengeteg visszatartott víz).

És akkor megszületett a kis csöppöm. Mikor a kórházból hazajöttem, kicsit kiábrándított, hogy csak 5 kiló ment le rólam, de utána egy hét alatt még 3,5-4 távozott (a sok víz), én meg örültem, hogy lám, máris 9 kilóval kevesebb, hiphop eltűnik az a maradék 12 kiló és utána már csak a felesleges 8-at kell leadnom, ami a terhesség előtt rajtam volt. Mit nekem 20 kiló fogyás.

Elindult a szoptatás és jött a pofára esés: folyamatosan éhes voltam ahogy minden sorstársam, erről szinte bármelyik szoptató anyukát meg lehet kérdezni. Egy dolog, hogy az ember napi 4-500 kalória tejet termel, és ennyivel többet kell bevinni, de az éhség sokkal nagyobb. Nem híztam, de míg 4 hónapos nem lett a törpikém, bizony egy grammot nem mozdult a súlyom negatív irányba.

Aztán szeptemberben elkezdtem diétázni, de ez sem egy egyszerű történet. Hogy miért? Mert érzed az elvárást, hogy legyél már csinosabb (akár külső, akár belső elvárás), de közben nehogy elapadjon a tejed, és azt is tudni kell, hogy havi két kiló fogyás felett állítólag a méregtelenítés során felszabaduló káros anyagok jelentős része az anyatejbe kerül. Szóval ésszel, de elkezdtem odafigyelni, hogy mennyi kalóriát eszek, és mikor csak tudtam, mozogtam. Sajnos az edzés részt nagyon nehéz volt megoldani, mert ősszel elkezdett kúszni a kis drágám és folyamatosan a nyomában kellett lennem, ráadásul aludni sem aludt már akkorákat napközben, így leginkább édesanyámék szobabiciklijén tudtam mozogni, de ott is csak addig, míg a gyerek a pedál alá nem kúszott (erre nagyon profi barikádokat alakítottam később ki).

A barikád = párnák, ruhaszárító és kiskád rengeteg játékkal

Csigalassúsággal, de a mérleg mutatója elkezdett lefelé vándorolni, míg karácsonyra már 4 kilót fogytam. Nem tűnik soknak, de én boldog voltam. Persze az ünnepek jól keresztbe tettek az odafigyelésnek, és mivel párom itthon volt, pótoltam minden házimunka elmaradást (ő vigyázott a gyerekre, aki eddigre már ült és állt, így folyton a nyomában kellett járni, mert az állásból leülés, mint írtam, még nem ment). Ahogy vége lett az ünnepeknek, éreztem, hogy valamit máshogy kellene csinálni, de nem találtam ki mi lenne a legjobb nekem. Az már világos volt, hogy nincs időm minden kaját lemérni egyenként és számolgatni a kalóriát, amikor annak is örülhetek, ha enni hagy a kis diktátorom.

Hogy mindeközben hogyan is álltam a testemmel. Egy másik friss anyukával beszéltük, hogy az ember valahogy könnyebben elfogadja a plusz 10-20 kilót, mikor gyereke van, mint 3-4-et gyerek nélkül. Félre ne értsetek, nem takarózunk azzal, hogy én szültem, nézhetek ki így is, de sok anyuka szerintem ilyenkor fogadja el először a testét, azt a testet, ami hatalmas dolgot vitt véghez. Persze mindezzel együtt, a vágy ott motoszkál, hogy újra csinosabbak legyünk, de ez a rengeteg teendő mellett sokszor csak halk suttogás marad. A párok férfi tagjai is szerintem ritkább esetben tesznek bármilyen megjegyzést, elnézőek, főleg, ha bent voltak a szülésnél, és végig asszisztálták a fájdalmat és a csodát. Azt viszont roppant károsnak találom, hogy vannak olyan nők, akiket a média felkap, hogy lám a szülés után 1-2 hónappal már úgy néz ki, mint aki nem is szült. Miért káros? Azért, mint minden más olyan helyzet, mikor egy átlagtól nagyon eltérőt mutogat a média, és szép lassan - még ha tudatosan fel is fogjuk, hogy nem így van - elhisszük, hogy az a norma. Mert valóban vannak olyanok, akik alkatilag nem híznak, a terhesség során túl sokan, és ami fel is jön, egy pillanat alatt elillan (és vannak olyanok is, akik tényleg küzdenek, hogy így legyen), de ők vannak kevesebben. Arról nem is beszélve, hogy ha valaki róluk vesz példát és őrült edzésbe/fogyózásba kezd az gyermekágy alatt, azzal irgalmatlan nagy károkat okozhat magának, ami csak később jön elő.

Tehát a legtöbb anya valószínűleg pusztán saját elhatározásra dönt úgy, hogy a fogyás útjára lép, és valószínűleg sokan egészségügyi okból.

Végül így lett velem is. Január elején sikerült eljutnom ahhoz a dokihoz, akinél szültem (most már csak hozzá akarok járni), rákszűrésre. Hihetetlen tapasztalat volt számomra, aki csak SZTK-ba járt vizsgálatra, a hozzáállásbeli különbség (pedig itt is állami intézményben voltam, ingyen). Nem csak a mintát vette le, hanem meg is vizsgált, és itt jött a meglepetés. Azt már tudtam, hogy a szülés/terhesség során megfordult a méhem (az alap, hogy egy nőnek előre felé hajlik, viszont egy részüknek hátra, és nekem most vált hátrahajlóvá), de ahogy nézett a doki ultrahanggal, feltűnt, hogy nagyon sokáig tart a vizsgálat. Hát igen, mert talált egy más típusú szövetet a méhem falában, egy másfél centis csomószerűséget, ami szerinte valószínűleg mióma lesz. Hogy az mi? Egy jóindulatú daganat, ami a nők 1/3-ának! van, és mérettől és elhelyezkedésétől függően okozhat panaszokat. Mindezt azért írom le, mert nagyon sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ilyen létezik. Az orvos mondta, hogy ne legyen betegségtudatom, mert ez még nem jelent semmit, de azért meglepődtem. Szóval ezzel a hírrel hazamentem, és én hülye beírtam a keresőbe a mióma szót. Na nem mondom el, hogy milyen horrorokra is lehet akadni, és szerencsére, hamar kikapcsoltam. De azért egy szó fogalom megragadta a figyelmem: életmód! Picit utána olvastam, de nem ástam bele magam, és úgy döntöttem, hogy próba-szerencse, nekimegyek az életmódváltásnak: naponta fél-1 óra aktív mozgás legalább 4-5-ször egy héten, és semmi fehér liszt, fehér cukor, zsiradék valamint minimális mennyiségű tejtermék (ami nekem a gyengém a péksütik mellett).

Maminbaba - elalvás előtti állapot

Azt hittem meg fogok halni, el fog fogyni a tejem, folyton éhes leszek. Ez kb 2,5-3 hete volt, azóta tartom. Az első pár nap kemény volt, tényleg éhes voltam sokat, de pár nap alatt azt vettem észre, hogy több energiám van. A tejem nem fogy, és mivel Kismackóm rászokott a kölesgolyóra és előszeretettel etet engem is, éhség sem gyötör. A mozgás már nagyobb kihívás, mivel egy örökmozgó mellett nehéz megoldani, de pont jókor jött, egy kis "csoda": felfedeztem a Gyerünk anyukámat. Hogy mi ez? Egy honlap, ahol 2  hétig ingyenesen, majd előfizetés fejében online edzéseken lehet részt venni: az edző élőben webkamerán keresztül vezeti az órát. Többféle foglalkozás közül lehet választani, én eddig 3at próbáltam ki, de egy lett szerelem: a Maminbaba, a hordozós latin táncos fitnesz óra. Iszonyúan élvezem, mert nem Csabócámtól veszem el az időt, hiszen neki pont alvásideje van, aminek a hátamon eleget is tesz. Azóta már voltam egy barátnőm élő óráján is, az persze jobb érzés, de babával az otthoni is fantasztikus. Szóval heti kétszer Maminbaba itthon, ha lehet egyszer élőben, minden másik napon meg nagy séta (másfél óra) vagy szobabicikli.

Meg kell hogy mondjam, ilyen jól még nem éreztem magam, pedig még mindig van rajtam nem kevés plusz. Hogy mennyi? Mikor elkezdtem a diétát, pont beköszöntöttek a piros betűs napok, és rám jellemzően hirtelen 1,5-2 kiló plusz lett rajtam, ami minden más fogyókúrámat keresztbe húzott volna, de most ugye nem fogyózok. Mostantól nem addig akarok diétázni, ameddig lefogyok 68 kilóra, hanem így akarok élni. Ez akkora erőt ad, hogy egyre kreatívabban főzök/eszek így, és bizony két és fél hét alatt 3,5-4 kiló ment le rólam (még szerencse, hogy babócám már nem szopik annyit, különben aggódnék). Még mindig 12 kiló áll köztem és az álomsúly között, de nem is izgat, mert tudom, hogy egészséges leszek.

Azóta táncolva altatok napközben, kb 5 percig tart ;)

Összegezve: Anyukák találjátok meg, hogy mi a jó nektek. Ha jó így ahogy vagytok, hát legyen, ha szeretnétek fogyni, akkor mindent bele  (nekem jó motiváció, hogy van mellettem egy pár, aki nem várja el, de akinek szeretnék a legszebbek lenni ;) ). Ne izgasson titeket, hogy mit mutat a TV, vagy a szomszéd néni lánya mennyi idő alatt fogyott le. De legyen a fő a gyereketek mellett az egészségetek, mert lehet, hogy nem is tudtok róla, de valami megváltozott. Minden lehetséges baba mellett is (na jó ikrekkel már más kérdés), csak kreatívnak kell lenni és körülnézni. Találjátok meg a saját utatokat ;)