Élet szivárvány babával

Hú már előre látom a sok kérdőjelet a tekintetekben, mikor meglátják a bejegyzés címét. Ma, ha bármi "szivárványos" egy bizonyos réteg hadjáratot indít ellene (mint az ellen a szerencsétlen suli ellen, aki merészelte szivárványszínűre festeni a kerítését), pedig emlékszem általános iskolái olvasás tankönyvem is valahogy szivárványban pompázott, és akkor senki nem fröcsögött. No de nem erről van szó, csak hát ki kell térnem a témára, mivel sokaknak magas labda.

Mitől szivárvány egy baba? Nem, ennek semmi köze a társadalmi sokszínűséghez, vagy csak nagyon átvitt értelemben. A szivárvány valóban erőteljes szimbóluma az emberi változatosságnak, a toleranciának, de van egy jóval régebbi jelkép értelmezése is, mely esetünkben relevánsabb. A Bibliában Noénak szivárvány képében ígéri meg az Úr, hogy nem pusztítja el többet az emberiséget özönvíz által, így a vihar utáni reményt jeleníti meg. És ezzel helyünkön is vagyunk, nem kell zseninek lenni, hogy rájöjjünk, mit jelen a szivárvány baba, tehát az a magzat, aki egy előző elvesztése után lesz anyukánál albérlő. Nem egyszerű téma, ugye?

Honnan ered ez az elnevezés? A fenti értelmezés nyomán, egyes anyukák mikor egy vetélés, halvaszülés után teherbe esnek, szivárványt festenek a pocakjukra, ezzel jelképezve, hogy most nem lesz semmi gond. Nem nehéz elképzelni, hogy miért más egy ilyen terhesség, de akkor most írok róla első kézből ;)

Bizony öröm állt a házhoz egy új bentlakó formájában, akit egyelőre nevezzünk Kispocoknak, aki Macókám öcsije lesz. Hihetetlen boldogság mindez, rengeteg aggodalommal, ami az előzmények alapján érthető.

Mert miről is van szó. Az ember lánya (és párjaként a fia) megéli a  gyászt egy baba elvesztése felett (igen, a kis miliméteres apró élet, amit sokszor még csak embriónak neveznek, nekem és minden nőtársamnak, aki várja őt, ilyenkor már baba, még ha az orvosok egy része ez ellen tiltakozik is, mikor kimondjuk), majd remélhetőleg kellő feldolgozás után jön egy másik kicsi élet. És ugye, mint korábban említettem, a vetélések nagy részénél nincs magyarázat a miértre, ezért nem kevés félelemmel és rettegéssel állunk neki az újabb várandóságnak, és szinte ki sem merjük mondani a nagy kérdést: mi van, ha megint az lesz...  Ott lebeg felettünk, sötét fellegként, ami az egyébként csodás örömöt beárnyékolja időről időre.

Hogy mit tehetünk? Nekem a hitem sokat segített, de így is néha nagyon féltem. Pedig volt ekkorra már egy egészség gyerekem is (ami még mindig "szerencsésebb", mint aki az első babáját veszíti el, hiszen tudtam, hogy mehet ez nekünk).
Kapaszkodni kell a jó jelekbe. Mert ilyenek bizony vannak. Mire gondolok? Például a kellemes rókalesekre.
Nem köztudott tény, hogy azoknál a váradósságoknál, ahol anyuka émelyeg, vagy ténylegesen hány, sokkal kisebb a vetélések aránya (megjegyzem, nem kell kétségbeesni, ha valaki nem kergeti egész nap a rókát, nekem is van ismerősöm, aki alkatilag olyan, hogy megúszta rosszullét nélkül). Szerény avagy nem túl szerény személyem a nagyfiammal sokat hányt, így furcsa volt, hogy a nyári babónknál ez elmaradt. Mikor Kispocok télen bejelentkezett albérlőnek, hamar beköszönt a róka is, ami végtelenül megnyugtatott, még ha meg is viselt is engem.
Mi segített még? Beszereztem egy babaszívhang hallgatót. Valamilyen anyuka csoportban vettem használtan tökéletes állapotban (megjegyzem komolyan megérnének a különböző netes anyuka csoportok egy külön posztot, lehet meg is ejtem valamikor), így 12 héttől hallgatózunk, figyelem Kispocok szívhangját, ami végtelenül megnyugtató. Persze nem akarom sokat zavarni, max napi egyszer, amíg nem érzem a mocorgását.
Sokat dob az is, ha pozitív példákat látunk. Rengeteg nő élt át vetélést, több szinte, mint aki nem, és sokuknak nem is egy egészséges porontya lett utána. Jó velük beszélgetni.

Ezt igazából maganak is üzenem :)

Milyen kihívások voltak, vannak?
- Első nagy pont nálam az volt, mikor megint megjelentek barna foltok, amilyenekkel a nyári mizéria is kezdetét vette. Most harciasabb voltam, direkt olyan dokihoz mentek, aki majd felír gyógyszert (sőt már a nyári maradékból telefonos tanács hatására bevettem), így másfél hét alatt rendeződtem. De higgyétek el, nem volt jó megint átélni.
- Totál más a terhességem, mint Mackócskánál (ezért is hittük egy ideig lánynak Kispockot). Olyan pöttyös lett az arcom, hogy a katicák elbújhatnak mellettem. Rügyeztem már januárban. Ráadásul igen rondán. Pl nőtt egy pöttyöm, nem igazi tini pati, hanem csak egy pötty, ami jó nagy lett és sötét. Kevésbé szofisztikált ismerősök, hihetetlen empatikus érzékkel meg is kérdezték: hát az meg mi? Mi van veled? Lehet el kellett volna mondanom, hogy felvettek színésznek, én játszom majd Babóca hátát (itt egy másik jövendőbeli poszt ötlet: gyerekmesék, ahogy szülőként megéljük. És higgyétek el a B&B nem a legrosszabb...). Már javulok, de az ominózus pötty még kísér egy darabig. Sajnos nem érzem tőle magam Cindy Crawfordnak (hoppá, azt sem tudom vele mi van... lehet, hogy pont ilyen foltja lett neki is :D ).
- Kispocok nem tart kemény házibulikat, azaz nem rúgja ki az albija oldalát. Mondják, hogy a második baba mozgását már hamarabb érzik az anyukák. Én Macót már 13 hetesen éreztem, egy hónapra rá már akkorákat rúgott, hogy apja  is konstatálta, ha a pocakomon volt a keze. Pocok nem ilyen. Kb másfél hete, ha érzem őt, de nem olyan rendszeresen, mint a bátyját, épp csak néha csikiznek belülről. Pedig az okosok megmondják, hogy ha itt meg ott van a méhlepény mennyivel könnyebb érezni, meg ha anya ilyen meg olyan alkat... a frászt. Nálam minden adott lenne, de ez a fiacskám nem rugdosódik úgy (bezzeg ha hallgatom, olyanokat rúg a készülékbe, hogy ugrok egyet ijdetemben). Ezt el kell fogadnom, de azért várom, hogy kicsit jobban bulizzon, nem fogok tiltakozni. Megnyugtatna.



Nő a pocak...

Most valahol itt tartunk. Szépen nődögél a baba, nődögél a pocakom, de azért aggodalom még mindig több van, mint a nagyfiamnál volt. Baj az nincs, de mivel már tudom, hogy lehetne, ezért kicsit jobban paraanyu vagyok. Nem elviselhetetlenül, erről tanu a férjem, de azért érzem magamon. Hogy mikor nyugszik meg teljesen egy szivárványbaba anyukája? Szerintem mind azt válaszolnánk: majd ha a kezemben tartom a kis szuszogó vagy épp üvöltö csomagot a szülés után. Persze akkor kezdődik a nehéz munka, hány baj érheti úgy is. De nekünk, szivárványos anyukáknak ott végetér egy komoly megpróbáltatás (ami közben egy áldás is).

Nemsokára jelentkezem majd. Most tényleg nem sokára, mert rengeteg a téma, és van megint gépem (az előzőt zseniálisan lekódoltam Macó elől, és mint kiderült magam elől is, így azt újra kell majd raknunk - ugye, hogy zseniális vagyok). Lesz itt hamarosan terítéken életmódváltás terhesen, hogyan éljük túl gyermekeink mesenézését, anyukák a weben és hasonló csodák. Akit pedig még izgat a fenti téma, kicsit szakmaibban, de azért hűen magamhoz, fogok róla beszélni élőben a 16. kerületi születés hetén április 27-én.

Rövid altatásos, ébredésben szegény éjszakát ;) Megyek és felkeltem a férjem, akinek valószínűleg nem csak a fiunkat sikerült elaltatni