Anya, a szórakoztatóberendezés, avagy kreativitás lecke haladóknak

Az utóbbi napokban sok minden történt velünk. Voltunk István, a király koncerten, így megvolt Mackócska első mamás altatása, voltunk vidéki esküvőn együtt, annak minden hozadékával (utazás, éjszakázás, másik nagyszülők), így lenne miről írni, de mindent áthatott a címben jelölt téma, vagyis az, hogy anyaként szinte 0-24-ben egy két lábon járó szórakoztatóberendezéssé váltam.

Történetünk kb 3 hónapja kezdődik, amikor kicsi kincsem elérte a 2-3 hetes kort, és kezdett kinyílni a világra. Tudni illik az újszülött csak eszik meg alszik, de hamar bejön a képbe a játék is. De hogy játszik egy pár hetes baba, hisz nem tartja a fejét, nem fog, nem koordinálja még a szemét sem. Az a fura, hogy nehéz visszaemlékezni, mert az ember annyi élménnyel gyarapszik minden nap, hogy az agy kezd telítődni, és törölget.

Szóval nálunk úgy történt, hogy kezdetektől van egy pihenőszéke, ahol van egy rúdon két majmóca (az elmúlt hetekben szívem választottja képes volt őket elkeresztelni Rozinak és Jocinak), akiket az elején még csak nézegetett Csabócababóca, majd ahogy fejlődött időnként hozzájuk ért, pár hét múlva megfogta, majd püfölte őket, most már valahogy le is veszi Rozit, de unja is őket. Szóval kezdetekben elég volt  két majom, de mindig ott ültem vele, és néztem mit csinál, beszéltem hozzá, énekeltem neki. Aztán 4 hetes sem volt, mikor megjelent nála a szociális mosoly, avagy  a szándék, hogy környezetét úgy befolyásolja, hogy "nézd, mosolygok, cuki vagyok, szeress engem". És mi szerettük is, és rengeteget beszéltünk neki, egyre többet figyelt inkább minket, mint a majmokat.

A pihiszékben

Őszintén megmondom, fejből nem emlékszem, hogy mikor fogott először, le van írva a füzetünkbe, de az bent van vele, és ahogy ki lehet találni abból, hogy épp írok, ő most alszik, és ebben a világért sem zavarnám meg. Mert egy csoda vele lenni (egyre inkább), de rohadt fárasztó, és kell az agyamnak és a testemnek is a relaxálás, így most vállalom a pontatlanságok. Kb 2,5 hónapos lehetett, mikor elkezdett tárgyakat fogni, de koordináció az nuku, úgyhogy mindenhova sikerült őket nyomnia, csak a célhoz nem, a szájába (ráadásul fogzik, úgyhogy mindennek a száj a célja). Így landoltak a csörgők, plüssök, rágókák a szemen, arcon, mellkason. No de ne úgy tessék képzelni, hogy ül a székében és nézeget. Ahogy nőtt az ébrenléti idő (kezdetben fél óra két alvás között, most kb 2nél tartunk), úgy sokasodtak a tevékenységek, mert egy testhelyzetet kb 20 perc alatt elunt, aminek méltatlankodó nyöszörgéssel adott hangot.

Szóval ébred, eszik, jön a pihiszék. Itt elmajmócázik vagy rágja a rágókát. Eddig ezt magában csinálta így volt 10 percem, amikor csak a szemem sarkából figyeltem, de most már toporzékol, ha nem vagyok az övé 100%-ig (vagy valaki nem az övé), így most már bábozás, éneklés, sőt ma már könyvnézegetés társult a pihiszékhez, ugyanakkor kb 30-40 percig van benne, ha én szórakoztatom. És valóban szórakoztatni kell. Sok dolgot un el hamar, ilyenkor újabb és újabb ötletekkel kell előállni, hogy mi tetszene neki, úgy hogy még nem tud ülni, a koordinációja is hagy maga után némi kívánnivalót, és kúszogatni is elég sajátosan tud. Ezután hátra fekve játszik, majd hason figyel/kúszik, aztán már csak ölben van el.

Háton játszó Csabóca

Közben meg kellett szakítanom az írást, mert 40 perc alvás után ébredt és maratoni 3 órát tolt végig így. 2 óra után majdnem elaludt (kb 2 percre a karomban) és ez elég volt ahhoz, hogy rebootoljon a rendszer plusz egy órára. Szóval még több kreativitás. Ahogy telik az idő, egyre több dolgot tudok neki mutatni, de egyre kevésbé is kötik le, mert már messzebbre lát, többet érzékel, jobban mozog, és mindent fel akar fedezni. A csodafegyverünk, amikor már elveszíti a türelmét, de még nem álmos eléggé, a zene. A zenén belül is Gryllus töménytelen mennyiségben (akiről egy kedves barátunk nagyon bölcsen megmondta, hogy "Gryllus Vilmos a gyermekzene Lázár Ervinje"). Szóval ha bekapcsolom a zenét, még bírja az adott tevékenységeket, sőt! Ilyenkor táncoltatni kell, forgatni egy takaróban, énekelni a zenével, és akkor boldog. Ja meg a buborékok. Oda van a buborékfújásért, mármint ha én fújok neki (ezt még egy zeneterapeutától tanultam).

Szóval szórakoztatás 2.0, iszonyatos fárasztó, főleg mikor már csak a popóját lehet cipelni, hogy nézelődjön a kertben. Ténylegesen ébredéstől alvásig minden pillanatában rá kell figyelni. Ugyanakkor fantasztikus látni ahogy rácsodálkozik a világra.

Van még pár dolog amiért oda van:

- megrágni a plüssállatok orrát, miközben én fejhangon visítok, hogy "jaj, megeszik az orrom" (ilyenkor a szeme sarkából huncutan figyel).

- birkózni az óriási tigris plüssel

- pelenkát szedegetni a fejéről (textil pelus rápottyan, ő meg leszedi)

- "megijedni" a hülye hangjainktól (baromira szereti, ha picit megijed és rájön, hogy ez vicc)

Ezért az arcért, minden megéri :)

- nézni a falat (ezt sajna már kevésbé, pedig számunkra szülőként kényelmes program volt) - vagyis a falon a kontrasztos fekete matricákat (piciként 10-15 percig bámulta, és meg volt sértve, ha elszedtük)

- a lábunkra feküdve repülni, és közben harapni az ujjunkat, mint egy kiskutya

- figyelni a leveleket az ágak között

- nézni ahogy anya vagy apa hülyét csinál magából egy tánccal csak az ő tiszteletére

- és a legújabb: nézni, ahogy eszünk. Ez a Jolly Joker. Ahogy közelítünk ahhoz, hogy ő is kóstoljon ételt, egyre jobban nézi, ahogy eszünk. Komolyan, ma a legnagyobb kiborulás közepén ültettem le a székébe mellém, hogy megpróbáljak ebédelni, és végig vigyorogta. Valószínűleg az apja étvágyát örökölte.

Most ennyi jutott eszembe. Hátha kapnak más, hasonlóan szórakoztatócentrum anyukák a fentiekből ötleteket. Meg én is várom másokét, hogy mi foglal le egy közel 4 hónapos csemetét :)

Így szülök én

Csababa 2 és fél naposan

Ezt a posztot Annámnak és Zsombikának ajánlom, aki nehezen szánja rá magát a világlátásra.

Azt hiszem megérett az idő, hogy leírjam, milyen is volt az én szülés élményem. Érthető okokból nem a szülőszobánál kezdem majd, hanem még pár héttel korábbról indulunk, a terhesgondozással.

Szóval én az az elvetemült kismama voltam, aki nem járt magándokihoz (gondolkodtam rajta, de úgy voltam vele, hogy mikor a hihetetlenül magas fizetésem jelentős részét az államnak adom adóként, már nem lenne jó egy magándokinak adakoznom alkalmanként a maradék 1/10 részét), hanem az állam csodásmesés rendszerét használtam. Mint már említettem lett egy elég jó dokim a kerületi SZTK-ban (mert még mindig így hívjuk, olyan is kicsit), hozzá és a valóban varázslatos védőnőmhöz (csak hogy alliteráljunk) jártam el. Voltak furcsa anomáliák, pl, hogy néha irtó sok idő telt el két vizsgálat között, de alapvetően elégedett voltam. Az első problémával akkor szembesültem, amikor döntenem kellett, hogy hol és kinél szülök. A dokimat jó szakembernek tartottam, de a SOTE II.-n dolgozik, ami tőlünk kissé távol van (főleg az utolsó hetekben lett volna kellemetlen heti 1-2-3-szor bemászkálni CTG-re), plusz én szerettem volna kissé természetesebb módon szülni, mint amit a kórház kínált, és nem utolsó sorban amikor szültem, még kisebb káosz volt a felújítás miatt (senki nem tudta elmondani, hogy hol, hogyan lenne a szülés). Alternatíva volt a nem annyira jó hírnevű Pest Megyei Flór Ferenc Kórház (továbbiakban csak Kistarcsaként említem majd), amiről sokszor horror sztorik keringenek, de a szülészetéről meg tündérmesék. El is kezdtem a nyomozást, és hamarosan kiderült, hogy a meséknek van alapjuk, ugyanis egyetlen negatív tapasztalatról olvastam vagy hallottam a kb 50 pozitív mellett, továbbá 8 percre van tőlünk kocsival, És ami meggyőzött: nagyon természetes szülés pártiak (részemről kiemelve a kádban vajúdást, ami nem ugyanaz, mint a kádban szülés!). Szóval ott volt a kérdés: jó kórház, közel, megfelelő szellemiség vagy megszokott, jó doki. Merthogy nem akartam a kórházban új orvost keresni. Nézegettem, kérdezgettem, de senkihez nem kötődtem, így végül úgy döntöttünk (a férjemmel komoly megbeszéléseket folytattunk), hogy marad Kistarcsa és majd szülök az ügyeletesnél.

Telt-múlt az idő, kezdtem egyre terhesebbé válni az áldott állapotból, és vártuk a nagy napot. Eljártunk a kórház ingyenes szülés felkészítőjére és babamasszázs tanfolyamára, néhány kérdésre kaptunk is választ, de az egész szülés-dolog egy fura fantázia volt még. Azért azt fontos leírnom, hogy bennem egyetlen egyszer, kb fél órára volt csak félelem, hogy mi lesz. Ez nem azért van, mert én ilyan kemény csaj vagyok. Egyetlen oka, hogy nem abban nőttem fel, hogy a szülés nehéz és félelmetes. Édesanyám rengeteget mesélt nekem a saját élményeiről, és mindig elmondta, hogy persze fáj, de kibírható, és a végén lesz egy gyereked. Szóval így álltam a dolgokhoz, amikor eljutottunk a 39. hétre (a terhesség elvileg 40 hét, de csak a babák 4 százaléka jön a kiírt napon), és én teljes nyugalommal - na jó nem, tűkön ülve - vártam, hogy végre a szememmel is megismerhessem a fiam. A 37. héttől jártam NST-re (itt a baba mozgásait, a szívét és a méhösszehúzódásokat nézik, majdnem ugyanaz, mint a CTG, de ott nem regisztrálják a mozgásokat külön) ahogy a nagykönyvben le van írva, 37. héten volt egy ultrahangunk (ott 3000g-nak mérték Mackócskát, amin én meglepődtem, mert ahogy én számoltam kb 3400-nak kellett volna lennie), és a méhszájam is megnézték.

És ekkor felhívott egy barátunk, hogy hogy vagyok. Beszélgettünk egy jót, majd a téma a vizsgálatokra terelődött, és ő meglepődve közölte, hogy az nem stimmel, hogy nem volt 2 hete ultrahangom, arról már ne is beszéljünk, hogy nekem senki sem szólt, hogy már 3 hete nem szabadott volna magnéziumot szednem, mert ez jól elnyomta a fájásokat. Mindemellett megkérdezte, hogy rám nézzen-e a rokona, aki Kistarcsán orvos, én meg persze megörültem neki, és elfogadtam az ajánlatot. Ez volt kedd délelőtt. Szerdán reggel találkoztunk az említett orvossal, aki nagyon korrekt, őszinte és egyenes embernek tűnt, mindent megnézett, és bizony kiderült, hogy Mackócskát majdnem fél kilóval elmérhették, mégis nagy babánk lesz. A méhszájam 1 ujjnyira volt ekkor nyitva és az 1 napos magnéziummentesség megtette a hatását, mert már kezdődtek is a jó kis Braxton-Hicks összehúzódások, azaz a jóslófájások. A doktor úrral megbeszéltük, hogy akkor nála szülök, bár elmondta, hogy nem szeret utolsó pillanatban bevállalni senkit. És az indok volt a legmegdöbbentőbb: mert nem szereti kihasználni a nők szülés előtti izgalmát (vannak még jó emberek! Valamennyi pénzt akartunk neki adni a szülés után, de nem akarta elfogadni, csak amikor már sírtam a meghatottságtól - mentségemre szóljon, hogy a szülés után durva hormonkoktél működik). Szóval a doki csináltatott CTG-t, azon még nem voltak túl nagy összehúzódások, úgyhogy sejthető volt, hogy nem szülünk.

Végiül tényleg itt, a szép szobában szültem

Csütörtökön további fájásaim voltak, drukkoltam is, hogy aznap éjjel szüljek, mert a frissen fogadott orvosom volt ügyeletes. De Mackócska csak nem jött. Beköszöntött a péntek reggel, és egy fura érzés, mivel pont két évvel aznap előtt halt meg a világ számomra legdrágább nagymamája, és bizony még szeptemberben mikor kiderült, hogy úton van a babánk május elejére, felmerült bennem, hogy a mamám "évfordulóján" fog jönni. Szóval jött a péntek, mi meg be voltunk rendelve egy újabb CTG-re a kórházba. Ott megvizsgált a doki, még mindig 1 ujjnyi volt a méhszáj, ellenben a gép szépen jelezte a fájásokat. Kb fél órán át néztek, egy gyönyörű szülőszobában voltam, mondtam is a férjemnek, hogy ott szeretnék szülni (3 szülőszobájuk van, és annyira nem magas a szülési szám, hogy ne legyen egy mindig szabad). Mindeközben a szomszéd szobában szült egy hölgy, de olyan sebességgel váltott át vajódásból kitolásba, hogy nem tudták kiszedni a kádból, és így vízben szült. Fel is csillant a szemem, mert nekem nagy álmom volt kórházban, de vízben világra hozni a gyerekem, sajna ez Magyarországon nem megengedett. A leírt eset csak egy ritka véletlen. No de vissza az eseményekhez. Az orvosom az eredményeket látva megkérdezte, hogy bent tartson-e, mert azért már nem valószínű, hogy sok van hátra, de haza is engedhet. Én utóbbi mellett döntöttem. Hazafelé volt még egy jó erős fájásom, de beugrottunk mamám sírjához (útba esett) és mondtam is neki, hogy tudom, hogy ha aznap szülök velem lesz Ő is meg Isten is (aki megmutatja így, hogy ha be is zár egy ajtót, kinyit egy másikat). Otthonról elmentünk bográcsolni ismerősökhöz (mert mit is csinálna egy mindenórás anyuka), ahol ott volt az a barátném is, aki az újdonsült dokim rokona. Szóval épp nekikezdtek, mikor nekem jött az első fájás, aztán 6-7 perc és megint, meg megint. Mondom is a lányoknak, hogy akkor én most hazamegyek, mire az említett barátné kijelenti, hogy akkor szól a sógorának, hogy ma még szülünk, de persze nem tudhattuk, hogy úgy lesz.

Hazaérve átmentünk szomszédolni anyukámékhoz, ahol túl nagy csábítás ért: velős pirítós. Jól hangzik mi? 15 éve nem ettem kb, úgyhogy fájás ide vagy oda, benyomtam egyet (milyen jól tettem, mert másnap reggel 10-ig nem ettem), de ennyi volt a keret, mert rosszul voltam. Anyukám csinált egy meleg fürdőt, és itt el is értünk ehhez a pillanathoz, hogy a jóslófájásokról írjak.

Olyan nincs, hogy valaki megmondja előre, hogy neked milyen fájásaid lesznek. Mondják, hogy a jóslók olyanok, mint a menstruációs görcsök, de pl nekem nem hasonlítottak. Nekem ugyanúgy mint a rendes fájások a hátamból indultak, és a hasamban végződtek, de úgy, hogy nem kaptam levegőt. Szerencsére 10-30 mp között mozgott a hosszuk, így túl lehetett élni. De volt olyan is, hogy görcsöltem egy nagyot, de az kb 5 percig tartott, és csak a meleg víztől múlt el. Mert az egy baromi nagy tévhit, hogy állapotosan nem szabad fürödni, ha minden rendben van a terhességgel (nálunk is volt idősebb rokon aki legszívesebben pálcát tört volna a fejem felett, amiért fürödtem), a meleg víz az egyik legjobb fájdalomcsillapító, és a szülésznők kifejezetten ajánlják a jóslófájások enyhítésére. Még egy dolog: 36. héttől málnalevél teát ittam. Ez elvileg segít "beérni" a méhnek, és könnyíti a tágulást.

Szóval anyum meleg vízbe ültetett, ahol el is múltak a fájások, szépen hazamentünk a párommal és beraktunk egy Doktor Csont részt, amire az utolsó hetekben szoktam rá (mert nincs is jobb mint változatosan bomló maradványokat nézni). Vártuk mi lesz, miközben a sorozat egyik szereplője elkezdett vajúdni. És lőn, nálam is jött egy fájás. A doki mondta, hogy akkor kell bemenni, ha elfolyik a magzatvíz vagy legalább egy órán át 5 percesek vagy rövidebbek a fájások (hála az amerikai filmeknek a legtöbben azt hiszik, hogy egyszer csak elfolyik a magzatvíz és indul a szülés, de ez ha jól tudom az esetek kb egy ötödében van így). Tehát letöltöttünk egy Contraction Timer nevű alkalmazást, amit el kellett indítani, ha jött a fájás, és leállítani a végén, így kaphattunk egy szép grafikont. 14:05 perckor jött az első, és szépen 6-7 percenként követték a nem túl kellemes társai. Mire a filmben megszült a szereplő, nekem már 4-5 perces fájásaim voltak, és 4-kor el is indultunk a kórházba. A fájásokról még: mindenkinek más jön be, meg kell találni, hogy hogy lehet a legjobban túlélni őket. Én a térdeimen álltam egy fittlabdára támaszkodva és a párom masszírozta a keresztcsontom. Így nagyon könnyű volt bírni, de azért ne higgye senki, hogy ez egy simogató érzés. Ha feküdtem majd megdöglöttem.

Kb 16:30kor már újra CTG-n voltam, és elmúlt a félelmem, hogy mi van ha téves riasztás, mivel egy dokinő megnézett, és közölte, hogy 2 ujjnyira vagyok nyitva, bizony itt szülés lesz. A monitoron lenni szörnyű volt, mert feküdni kellett. 5 - fél 6-ra megjött a dokim. 3 ujj, indul a burokrepesztés. Azt mondják a lányok hasonlóan szülnek, mint az anyjuk. Nálunk ez totál így lett. Kb minden ugyanúgy történt. Ja és tudni kell, hogy az orvosom megkérdezte, hogy mit szeretnék és mit nem a szülésnél. Mondtam, hogy mindent rábízok, csak vákuum ne legyen, meg ha császárra kerülne a sor, azonnal férjemre tegyék a babát (hál Istennek egyikre sem volt szükség). Szóval burokrepesztés: semmit nem érzel, csak olyan mintha kidurranna benned egy meleg vizes lufi. Csak jön meg jön a víz. De legalább végre felállhattam. A másik félelme sok embernek a beöntés és a borotválás. Utóbbira tipp, hogy intézd el otthon ha sejted, hogy közel az idő. Az előbbi Kistarcsán nincs, csak kúp. Én ezt is megúsztam, mert megkérdeztek, mikor voltam utoljára wc-n a megfelelő dolog miatt. Mondom: ebéd után. Jó, akkor tárgytalan. Féltem is, hogy elhamarkodott döntés, mert nem akarok majd találkozni a medvével szülés közben, de nem történt ilyesmi. Egyébként pisilni sem volt egyszerű fájások közepette.

Szóval a totális összevisszaságból visszatérve, a szülésznő elkérte a tusfürdőm és csodás illatú fürdőt csinált (Baba tusfürdő - rózsa-szőlős), én meg boldogan bemásztam. Nem múltak el a fájások, de irtó kellemes volt úgy feküdni a nagy sarokkádban, hogy a férjem fogta a fejem, a szülésznő betett relax zenét (mi is csináltunk válogatást, de jobb volt, amit ő rakott be), mikor sötétedni kezdett sólámpát kapcsolt. Gyönyörű volt minden. Aztán ahogy sűrűsödtek a fájások, a hosszuk is nőtt, és egyre nehezebb lett. Az első egy-másfél órában jól voltam, teljes néma csendben tűrtem a fájásokat, a párom azt is hitte, hogy elájultam, de nem. Életemben először voltam igazán módosult tudatállapotban. Minden megszűnt, csak a folyamat létezett, a világ nem. Aztán durvulni kezdett a helyzet, és amikor már fél perc volt két kb 1 perc hosszú fájás között, akkor mondtam egy már a családban legendássá vált mondatot, hogy akkor" most valaki vágja le a fejem és vegye ki a gyereket". Ilyen sorrendben. De egy kis vigasz a szülés előtt állóknak: amikor már ezt érzed, az nagyon a vége. Kb fél óra és indulnak a  tolófájások.

Mint mondtam, természetesen akartam szülni, de az epidurálison kívül (amit nem is nagyon adnak a kórházban) beleegyeztem a gyógyszerekbe. Kaptam is két izomlazítót (mert lelassult egy kicsit a tágulás) és mikor a szülésznő látta, hogy lassan indul a kitolás, bekötötték branüllel az oxitocint. Ahogy kezdtek megváltozni a fájások, kicsit jobb lett, mert akkor a tolásra lehetett koncentrálni, noha még mondták, hogy annyira ne toljak, mert még van idő. Aztán felfeküdtem az ágyra, megállapította a doki, hogy készen állunk, és jöttek a tolófájások. Ezen nincs mit szépíteni, ez olyan mint mikor hív a természet, csak erősebben. Onnan lehet, tudni, hogy már bizony elindul a szülés, hogy az embernek nem csak a fájásokkor van kakálhatnékja, hanem mindig. De nem kell megijedni, csak az érzés hasonló. Szóval jött a fájás, tényleg fájt, de mégsem úgy éreztem mind a vajúdásnál, mert már nem csak tűrni kellett hanem tenni is. Mackócskám 5 fájás alatt született meg, kb 15 perc volt úgy, hogy (valószínűleg az oxitocinnak is köszönhetően) háromszor tudtam nyomni egy fájás alatt. Ez kb hasoló mint a filmekben: anya lábát fogja a szülésznő és az orvos, apa a fejnél szurkol, anya nagyokat nyög, hogy mindent beleadjon. Nekem nagyon jó dokim volt, pontosan mutatta, hogy hova nyomjak, így a rettegett sokat érő visszérrel a popómban sem volt később annyi dolgom, mint a terhesség alatt. Szóval én biza nyomtam, de kb azt éreztem, hogy hulla fáradt vagyok, és soha nem volt még ennyi erőre szükségem. Sokan azt hiszik, hogy ez a legfájdalmasabb része a szülésnek, és talán van, akinél így is lesz, de nálam nem. Én csak úgy éreztem, hogy egy sárgadinnye szorult belém. Morbid belegondolni, hogy a legtöbb anya nem is igazán érzi, mikor gátat vágnak, de tényleg így van.

Neki is kemény munka volt, nem
csoda ha a hangját mutogatta

Azt hiszem a 3.-4. fájásnál mondta a szülésznő, hogy már látszik a haja, aztán még egy és kint volt a feje ami a kezecskéjével egyszerre jött (min Superman, az apja tiszteletére) és az utolsó, és megszületett életem csodája. 6 óra 45 percbe tellett, de május 1-én világra jött (milyen jó, hogy minden szülinapján otthon leszünk).

Nagy és mégis pici kék baba, azonnal a hasamra fektetve, én drukkolok, hogy felsírjon, és azonnal jön a hang. Apa csak szorongat, a sírás szélén vagyunk, de még tennivalónk van. Azt fontos megemlítenem, hogy a nagy szerelem a gyerek iránt  az első napok/hetekben még nem igazán van, sőt az "anyavagyok" érzés sem, de azt azonnal érzi az anyuka, hogy most már valaki sokkal fontosabb lett neki, mint önmaga.

Apa átvágta a köldökzsinórt, babócánkat megtörölgették, lemérték (3810g, 57 cm) és a páromnak adták, mert nekem még dolgom volt: meg kellett szülni a placentát és összevarrni. Na ezt a két rész kihagytam volna. Előbbivel nem volt gond, csak már úgy mentem volna a babámhoz, de utóbbi irtó kellemetlen volt, főleg mert Mackócska kezes mutatványa miatt nálam nagyobb részen kellett hímeznie a dokinak. De ezen is túl lettünk, megkaptam a babám, azonnal mellre tettük még ott a szobán (a szülésznő segített), és hármasban maradtunk majd egy órára, és kezdtünk rájönni, hogy akkor most már egy család vagyunk.

Első étkezésünk

Néztük a színváltós, lilából vörösödő babánkat, és nem hittük el, hogy ő a mi fiunk. Végül felöltöztettek, kitoltak a szobába, és én egész éjjel nem aludtam, mert a fiamat néztem, hallgattam figyeltem azt, aki belőlem és a szerelmemből lett, aki Valahonnan lelket kapott, aki ott szuszogott mellettem az ágyban két szopizás között.

Szóval így szültem én, de egy barátnőm példáján által rá kellett jönnöm, hogy mindenkinek más az ideális szülés, nem mindenkinek lenne úgy jó, ahogy nálam történt. Van, aki otthon akar szülni, van aki kórházban, de természetesen, és van akit a sok villogó gép és masszív orvosi részvét nyugata meg. Csak gondolja végig az anyuka, hogy neki hogy lenne jó, és az adott terhességnél mi a legjobb neki és a gyereknek. Egy biztos, férjem azóta is minden apukát meg akar győzni, hogy legyen bent a szülésnél, mert ahogy ő mondja, "rossz látni, hogy a párod szenved és te nem tudsz segíteni", de igazából a jelenlét mindennél többet ad anyának is és az apukáknak is. Egy szabályunk volt: maradjon a fejemnél, és ne nézze mi történik lent (mert ez állítólag rosszul hathat a szülés utáni házaséletre, amiről már nagyon érik egy poszt). Életem egyik legszebb élménye volt, bármikor újra megtenném, mert az agy olyan csodásan működik, hogy 3 hónap távlatából alig emlékszem a fájdalomra. És fura, de szinte irigylem a barátnőmet, aki most fog szülni, mert ennek az események az izgalma, csodája olyasmi, mint amikor az ember kezdi megismerni a párját, kezd szerelmes lenni. Reméljük, hogy pár év múlva ismétlünk, ugyanott, ugyanazokkal a segítőkkel :)

Változó kapcsolatok

Nagyon sok minden belefér a fenti címbe, és bizony sok dolgot fogok érinteni, előre is elnézést az összevisszaságért.

Szóval ahogy nő a poci, az ember elkezd gondolkodni, hogy vajon hogyan fogja ápolni egy baba mellett a kapcsolatait, de ami még talán ennél is fontosabb, hogy nem csak az ember lánya gondol erre, de a barátok is. Különösen, ha a társaság egyetlen férjjel/feleséggel és hamarosan babával rendelkező tagja vagy, ami sajnos nem ritka, ha az ember huszonévesen alapít családot. Mikor megházasodtunk, a barátnőim kicsit izgultak, hogy megváltozok majd (mi ilyen őskövület barátságban élünk gimi első/7. osztály óta), és valószínűleg picit ez is történt. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nem véletlen, hogy 23 évesen férjhez mentem, alapvetően egy társaságban pörgős, de igazából nyugodt életmódot folytató valaki lévén, a házassággal ez az oldalam domborodott ki. Hál Istennek a mi társaságunk inkább az együtt játszós/társasozós fajta, nem a buliban részegen fetrengő, így nagy változás azért mégsem következett be, és a barátnőim is megnyugodhattak, hogy nem váltam zombivá. De akkor jön a baba.

Igen, szembe kell nézni vele, hogy egy csecsemő mellett az első hónapokban bizony az embernek nem sok ideje marad a baráti kapcsolatokat ápolni, hacsak nincs hajlandóság a másik felekben a látogatásra. Mert egy pár hetes picivel még nem könnyű kimozdulni, de bármit is hisz a jónép, ha már kialakult egy rend, a legtöbb fiatal anyuka örül ha a barátai meglátogatják, mert ezzel is megszakítják a szoptatás- kakis pelus cserélés- altatás ciklus egyhangúságát. Aztán mikor már nagyobb a babus és ha elég bevállalósak vagyunk, mi is mehetünk látogatóba, megfelelő felkészültséggel (én pl magamra kötöttem Mackócskát egy rugalmas kendőbe és kb 8 hetesen 3 órát aludt rajtam egy barátnőméknél miközben mi társasoztunk, grilleztünk és beszélgettünk).

Tehát mikor baba születik bizonyos dolgokra oda kell figyelni, hogy az ember ápolhassa a régi barátságokat:

1. vállald be, hogy nem tudod mi lesz - nem tudhatod, hogy idegen helyen mit produkál a baba, de ha nem mozdulsz ki, soha nem fogja megszokni az, hogy mászkáltok

2. érdeklődj a másik felől - nem kell mindig a saját dolgaidról és főleg nem a gyerekedről beszélni. Úgyis kérdeznek, de az ő életük is zajlik, és hidd el, felüdülés néha kakitól és bukitól független problémákról hallani

3. légy nyitott a világra- próbálj lépést tartani az éppen aktuális nagyvilági kérdésekben, mert kell a közös téma. Nem kell mindenből naprakésznek lenni, le legalább mobilon átfutni a híreket, vagy jó tipp figyelni FB-on, hogy miről értekezik a nép

4. értsd meg, hogy ők dolgoznak napközben. Az ember bizony erről pár hét után megfeledkezik, és el kell fogadni, hogy nekünk kell alkalmazkodni a barátainkhoz

5. keresd őket- mert ők nem biztos, hogy mernek hívni, mert mi van ha alszik a kis csemete. Éreztetni kell, hogy fontosak

Ezt most nagyrészt az anya szempontjából írtam, de hasonló zajlik le apáknál is, csak más szinten. Amit én észrevettem a férjem egyes barátain, hogy kb kínosan érzik magukat a párom jelenlétében, ha szembesülnek a ténnyel, hogy ő apa. Sokuk még egyedülálló, és nagyon gáz viccekkel igyekeznek elütni a bennük felgyülemlő feszültséget, amikor az autók békés témájáról a beszélgetésbe belekeveredik édes kis mosolycsomagunk. Jönnek a béna postás viccek, vagy egyszerűen egy kozmikus anomáliának titulálják a férjemet, amiért 30 alatt vált apává. Persze nem mindenki reagál így, de ezek az esetek nagyon szembeötlők. És itt jön be a következő pont fontossága: sorstársak "keresése".

Mert bizony a fentiekkel együtt, a gyerekvállalással kinyílik egy másik világ. A várandós kismamák iszonyúan keresik egymás társaságát és mikor megszületik életük apró értelme, ez még jobban fokozódik. Ideális esetben az apukának is lesznek apa társai, de egy friss anyának erre elemi szüksége van (visszatérve az előző pontra, ilyenkor fontos a régi barátokkal éreztetni, hogy nem cseréltük le őket). Hogy miért? Mert senki nem érti meg annyira, hogy mit érzel, mikor órákon át nem alszol, hogy hogy vagy képes egész nap nem pisilni, azért mert a gyereked leköti a figyelmed, mint egy másik anya. A még nem gyerekes ismerősök kedvesen bólogatnak majd ha elmondod, de igazából őket untatnád, ha mindig elmesélnéd ezeket, arról nem is beszélve, hogy nekik nem fogod elmondani, hogy jujj, ma akkorát pukizott a gyerek álmában, hogy bekapcsolt a bébiőr. Egy ilyen "anyatársam" mesélte, hogy volt egy felmérés, hogy kik használják a legtöbbet a FB kaki jelét a beszélgetésekben, és mily meglepő eredmény: a kismamák, akik megvitatják csemetéjük eredményeit (én egyébként még nem használtam :) ). Szóval az ember eped ilyenkor a hasonló korú gyerekkel rendelkező anyák társasága után. Hál Istennek, nekem is lett ilyen barátném.

Egy másik érdekesség: egy "titkos", "láthatatlan" klub tagja leszel. Olyan emberek, aki eddig inkább csak biccentettek neked, hirtelen leállnak veled beszélgetni, mert te is Szülő lettél. Ez mind totál hülyén hangzik, de így van. Kedves férjemmel megrökönyödve tapasztaltuk, hogy olyan emberek, akiket 5-10 éve ismerünk, teljesen máshogy állnak hozzánk, sokszor szólítanak meg, mert beléptél a nemalvók, bukiktól foltos pólósok, és a gyerekük képét mutogatók klubjába. És miért kapnak így el. Erről csak egy hipotézisem van, aminek empirikus bizonyítását még nem dolgoztam ki, miszerint nekik is vannak barátaik, akiket nem akarnak terhelni az állandó gyerek témával, de velünk működik a ""ha megvakarom a hátad, te is az enyémet" elv, szóval ő mesél és én is mesélhetek. ÉS még érdekelni is fogja, hátha ugyanazok a problémáid, hátha bebizonyosodik, hogy nem ő a "szaranya/apa", hanem a világ nem rózsaszín. Furi egyenlőre ez a klub, de marha jó érzés.

És akkor lássuk a "negatív"  változásokat. Nem kapcsolatok elvesztését értem ez alatt - bár a fentiek tükrében ez is érthető lenne, és biztos vagyok benne, hogy a kevésbé erős barátságokat kigyomlálja a gyermekáldás -, hanem az ember megváltozott reakcióit mások irányába. Hogy miről is beszélek? Az anyatigrisről és az apaoroszlánról. Én alapvetően egy temperamentumos - ahogy a legjobb barátnőm egyszer megjegyezte: tűzrőlpattant - nőszemély vagyok, de ezt eddig csak a legszűkebb környezetem látta. Mert amikor nem csak a családommal - és az annak számító barátaimmal - vagyok, akkor égi türelmem van. Vagyis volt, mert ha valami vagy valaki, a fiamra nézve potenciálisan negatív dologgal "fenyeget" akkor izgalmas új területek nyílnak meg. És ugyanezt látom a páromon is. Jó példa erre amikor két napja éjjel egy kisbusz végigtrappolt az utcán egy utánfutóval, aminek pontosan olyan hangja volt, mintha 5 FKF-es kukát húztak volna végig 50 fekvőrendőrön. Szóval a gyerek ablaka még zárva volt, a miénk (ami az utcára néz) nyitva, és az alvó Mackócska reagált is a nem éppen égi hangokra, és zaklatott sírással és ébredéssel (kb 1-2 órával a megszokott időpont előtt). Hát nem mondom milyen kijelentések szaladtak ki a szájunkon (főleg a férjemén), persze tudtuk, hogy teljesen logikátlanul, hisz a busz már árkon-bokron túl volt. Vagy másik eset, amit a nyaralásnál írtam, mikor a golyóforma tíz éves fiúcskának sikerült abszolválnia, hogy a Balaton vize Kismackóm szájába és szemébe jusson. Nem szeretném ha sokan látnának olyan állapotban, mint akkor voltam (szerencsére a gyerek biztonságba juttatása fontosabb volt, mint hogy a tigris vadászni induljon). Szóval az ember bizony indulatosabbá válik, ha bárki a gyereke jólétén akár csak kicsit is csökkent. De hasonló reakcióval járhat, ha valami bölcs rokon vagy nem rokon (rókabéka vagy békaróka) megkérdőjelezi a kompetenciánkat, avagy egyenesen azzal vádol, hogy ártok a gyermekemnek. Szóval, ha ilyen szándéka van valakinek egy kisgyerekessel szemben, annak üzenem, hogy "reszkess, félj és borzadj! Szörnyű sárkány, foga nagy" :) Na jó igazából nem. Sokszor csak magában puffug az ember többet, de arra lehet számítani, hogy a kötekedő, mindent jobban tudó ismerősökkel ritkulni fog a kapcsolattartás.

Összegezve? Az élet egyéb területein történő változások a baráti, családi kapcsolatokra is ki fognak hatni, amit próbálunk kézben tartani, és bocsesz amíg nem sikerül!

Kockázatokról és mellékhatásokról

Hát bizony a gyermekvállalásnak is vannak "mellékhatásai", melyekről nem kapunk tájékoztatót, valahogy az orvostól sem szokás ezeket megkérdezni, de mégis léteznek, tapasztalhatók, és - ahogy más mellékhatásoknál is lenni szokott - az emberek bizonyos százaléka átesik rajtuk. De miről is beszélek? Olyan fizikai, fiziológiás tünetekről, melyek nem igazán kellemesek, de bizony a kisbabás élet velejárói. És hogy mit lehet tenni ellenük? Nos, vegyük őket sorba.

1. számú - Brutális alváshiány
Előfordulása: 10-ből 9,8 embernél
Tünetek: Vajon mi? Na de komolyra fordítva a szót, nem kell IQ fighter-nek lenni, hogy belássuk, bizony egy  csecsemő mellett szinte mindenki megtapasztalja, hogy milyen a kialvatlanság, csak az a változó, hogy ki mennyi ideig szembesül vele. Az első pár nap volt a legbrutálisabb nálunk, az a bizonyos 5 napos pokol, mikor napi 3 órát aludtunk. Erre az időszakra jellemző volt a reménytelenség, ingerültség, hányinger, fejfájás és sírás. Aztán a helyzet javult, és a babus már képes 3-4-5 órát aludni egyhuzamban, ami esetünkben általában 3 óra összefüggő alvást eredményez. Így jön ki a napi 6-7 óra alvás, 2-3 darabban. Ami egész jól hangzana, ha egy szuszra aludnánk le, nem 1,5-2,5-3 órás darabokban, mert úgy nem annyira pihentető. Erre az időszakra már kevésbé drasztikus dolgok jellemzőek: krónikus álmosság, időnként fejfájás, de alapvetően normális életkedv, megfelelő működésmód.
Kezelése: Éld túl és reménykedj :)

2. számú - Mell sebesedés, átalakulás
Előfordulás: kevesebb, mint 50 %, hiszen a másik 50 %-a a szülőknek férfi
Tünetek: Változó. Apró hegektől nagy lyukakig. Bizony elbúcsúzunk a szép, fiatalos cicitől, és átadjuk a helyet, a tejtől hol megtelt, hol kevésbé duzzadó tejcsárdának, aminek egy darabig örül az újdonsült apuka, majd a lelkesedése alább hagy, mikor rájön, hogy a vizuális örömszerzésen kívül, neki kevésbé jut párja bájaiból. Miért? A szoptatós anyuka melle míg sebes, érzékeny, és mikor már nem sebes, akkor is, épp ezért sajnos sokszor a mindent a szemnek, semmit a kéznek elv érvényesül. Jó esetben az ember nem kap mellgyulladást, ami további problémákat okoz, de hál Istennek, erről nincs személyes tapasztalatom.
Kezelés: gyapjúzsír, kímélés, szoptatási tanácsadó felkeresése (ő segít kideríteni, mi a probléma), és idő. Sajnos ábrándjaink ne legyenek. nem kapjuk vissza a régi cicink, de azért igyekezhetünk az izmokat karban tartani, és idővel hozzászokik az ember, hogy a seb helyén kis lyuk árulkodik a bimbón, hogy hol "harapta" ketté a gyerek, hiszen ez az azon érdemem jele, hogy végigszenvedtem, és sikerült szoptatnom.

3. számú - Hajhullás
Előfordulás: valószínűleg minden nőnél, de egyes gyengébb idegzetű férfiakat is érinthet
Tünetek: kád, csap eldugulás, hajszálak a gyerek ujjai között, a takarón, a kajában, de még a bugyiban is, sőt mindenhol. Ha nőkről van szó, ez a szülés utáni élet teljesen normális ámde irgalmatlanul ijesztő velejárója. Hogy miért? Mert a terhesség alatt a szervezet olyan hormonokat termel, amik akadályozzák a hajhullást, így az gyakorlatilag leáll, aminek roppantul tud örülni az ember lánya (ha már hordószerű a testünk, legalább legyen szép a hajunk). Ellenben, mikor a gyerkőc megszületik, rá 1-2-3 hónapra a szervezet bizony elkezdi a "selejtezést" és a biológia könyörtelen úr, nem ugyanolyan az ízlése, mint nekünk, így a szép korona, egyre ritkul, és hatalmas csomókat szedhetünk össze egy-egy hajmosás után. Szerencsés esetben, a gyermekünk eddigre már szeret mindent megragadni, így ő is segít az anyatermészetnek elvégezni a munkát, ezért fontos, hogy minden jól irányzott hajcibálás után átnézzük a babánk kezét, mivel bizony az a kis öklöcske pillanatokon belül bepakolódik gazdájának szájába minden tartalmával együtt.
Kezelés: érdemes vitaminokat szedni, pl a maradék kismama vitamint, és valami mással vigasztalni magunk, mert aminek hullani kell, hullani is fog. De nem szabad megijedni, nem leszünk kopaszok (bár utóbbit még csak remélem, hiszen, épp a közepén vagyok a "vedlésemnek").
Ha férfinál van ugyanez, az egy teljesen más tészta, így ebben az esetben javaslom citromfű tea nyugtató célzatú fogyasztását, kikapcsolódást

4. számú - Ínhüvelygyulladás
Előfordulás: nagy babás anyukáknál/apukáknál gyakoribb
Tünet: kar használatának korlátozottsága a fájdalom miatt. Itt csalok kicsit, mert nem tudom, hogy valóban ínhüvely gyulladásról van-e szó, két nap múlva megyek orvoshoz, de ami tény, hogy könyékig be vagyok kötve. Mert bizony, akinek a babája 7 kiló felett van épphogy 3 hónaposan, ráadásul szereti vitetni kis fokhagymagerezd popóját anyuci kezében, ott előfordul, hogy a kar egy kisebb sztrájkba kezd. Most igazából jobb, mert eddig mindkét kezem be volt kötve, most csak a jobb, de az rosszabb (húú, micsoda humorom van). Szóval biza egy szép kerek/ovális baba anyjaként az ember így is járhat, ebbe valahogy nem gondok bele senki előre.
Kezelés: fogalmam sincs. ha feltaláltam a spanyolviaszt, majd értesítem róla a népet - kísérleti stádiumban van egy karikás hordozó kendő
(E mellékhatás párja a jóval gyakoribb előfordulású derékfájás, szintén a popsihurcoltató babás szülők esetében, melyre még ennyi gyógyírt sem tudok írni),

5. számú - A rejtélyes kék-zöld foltok esete
Előfordulás: ez is rejtélyes
Tünet: a test különböző pontjain feltűnő, a kék, zöld és lila szín mindenféle árnyalatában játszó, általában amorf formájú pigmentáció. Kiváltó oka lehet, az egyes számú mellékhatás, azaz a kialvatlanság miatti ütközések, esések. Másik jellemző forrása az éjszakai szoptatás, mikor az ember igyekszik oly mértékben minimális fény mellett etetni, hogy a baba ne ébredjen fel túlzottan, és így gyorsan visszaaludjon. Ez a csökkentett fotonmennyiség okozza a bútorokkal, küszöbbel kötött közelebbi, ámde nyelvileg kevésbé szofisztikált barátságot. Hasonló következménye lehet eme kapcsolatoknak a beszakadt lábujjköröm és a dagadt kislábujj (amely létezésének valószínűsíthető egyetlen célja a sötétben megtalálni a bútorokat). Egy darabig még igyekszik az ember végiggondolni, honnan is vannak a harci sérülések (főleg ha olyan aggódó párunk van, aki erre rákérdez), de én pl hamar feladtam.
Kezelés: vegyünk a foltokhoz illő ruhát, és mondjuk, hogy ez az új divat. Na jó nem. Én úgy kezelem, hogy nem érdekel, már hozzá szoktam.

Az összes dolog vezethetne - az elsővel az élen - komoly hangulatingadozásokhoz, türelmetlenséghez levertséghez, de van egy nagy pozitívumuk, mégpedig a kiváltó ok. Mert van akiért mindezt érdemes elviselni sőt, ha épp annyira leköti a figyelmünket, észre se vesszük, hogy mindez megtörténik velünk, hiszen a kis szeretetcsomagunk épp átfordul, kinöveszt egy fogat vagy csak böfög egy olyan embereset, ami egy felnőtt férfinak is becsületére válna. Akkor meg kit érdekel, egy csomó haj a lefolyószűrőben, vagy egy karikás szem. Ezek majd úgyis rendbe jönnek, de semmi sem pótolhatná a kisfiam mosolyát, miközben a lábamon fekszik és az ujjammal van tele a szája, mert azt a legjobb rágni, mikor fogzik (és így lehet mosolyogni, de még "dumálni" is).