Anya, a szórakoztatóberendezés, avagy kreativitás lecke haladóknak

Az utóbbi napokban sok minden történt velünk. Voltunk István, a király koncerten, így megvolt Mackócska első mamás altatása, voltunk vidéki esküvőn együtt, annak minden hozadékával (utazás, éjszakázás, másik nagyszülők), így lenne miről írni, de mindent áthatott a címben jelölt téma, vagyis az, hogy anyaként szinte 0-24-ben egy két lábon járó szórakoztatóberendezéssé váltam.

Történetünk kb 3 hónapja kezdődik, amikor kicsi kincsem elérte a 2-3 hetes kort, és kezdett kinyílni a világra. Tudni illik az újszülött csak eszik meg alszik, de hamar bejön a képbe a játék is. De hogy játszik egy pár hetes baba, hisz nem tartja a fejét, nem fog, nem koordinálja még a szemét sem. Az a fura, hogy nehéz visszaemlékezni, mert az ember annyi élménnyel gyarapszik minden nap, hogy az agy kezd telítődni, és törölget.

Szóval nálunk úgy történt, hogy kezdetektől van egy pihenőszéke, ahol van egy rúdon két majmóca (az elmúlt hetekben szívem választottja képes volt őket elkeresztelni Rozinak és Jocinak), akiket az elején még csak nézegetett Csabócababóca, majd ahogy fejlődött időnként hozzájuk ért, pár hét múlva megfogta, majd püfölte őket, most már valahogy le is veszi Rozit, de unja is őket. Szóval kezdetekben elég volt  két majom, de mindig ott ültem vele, és néztem mit csinál, beszéltem hozzá, énekeltem neki. Aztán 4 hetes sem volt, mikor megjelent nála a szociális mosoly, avagy  a szándék, hogy környezetét úgy befolyásolja, hogy "nézd, mosolygok, cuki vagyok, szeress engem". És mi szerettük is, és rengeteget beszéltünk neki, egyre többet figyelt inkább minket, mint a majmokat.

A pihiszékben

Őszintén megmondom, fejből nem emlékszem, hogy mikor fogott először, le van írva a füzetünkbe, de az bent van vele, és ahogy ki lehet találni abból, hogy épp írok, ő most alszik, és ebben a világért sem zavarnám meg. Mert egy csoda vele lenni (egyre inkább), de rohadt fárasztó, és kell az agyamnak és a testemnek is a relaxálás, így most vállalom a pontatlanságok. Kb 2,5 hónapos lehetett, mikor elkezdett tárgyakat fogni, de koordináció az nuku, úgyhogy mindenhova sikerült őket nyomnia, csak a célhoz nem, a szájába (ráadásul fogzik, úgyhogy mindennek a száj a célja). Így landoltak a csörgők, plüssök, rágókák a szemen, arcon, mellkason. No de ne úgy tessék képzelni, hogy ül a székében és nézeget. Ahogy nőtt az ébrenléti idő (kezdetben fél óra két alvás között, most kb 2nél tartunk), úgy sokasodtak a tevékenységek, mert egy testhelyzetet kb 20 perc alatt elunt, aminek méltatlankodó nyöszörgéssel adott hangot.

Szóval ébred, eszik, jön a pihiszék. Itt elmajmócázik vagy rágja a rágókát. Eddig ezt magában csinálta így volt 10 percem, amikor csak a szemem sarkából figyeltem, de most már toporzékol, ha nem vagyok az övé 100%-ig (vagy valaki nem az övé), így most már bábozás, éneklés, sőt ma már könyvnézegetés társult a pihiszékhez, ugyanakkor kb 30-40 percig van benne, ha én szórakoztatom. És valóban szórakoztatni kell. Sok dolgot un el hamar, ilyenkor újabb és újabb ötletekkel kell előállni, hogy mi tetszene neki, úgy hogy még nem tud ülni, a koordinációja is hagy maga után némi kívánnivalót, és kúszogatni is elég sajátosan tud. Ezután hátra fekve játszik, majd hason figyel/kúszik, aztán már csak ölben van el.

Háton játszó Csabóca

Közben meg kellett szakítanom az írást, mert 40 perc alvás után ébredt és maratoni 3 órát tolt végig így. 2 óra után majdnem elaludt (kb 2 percre a karomban) és ez elég volt ahhoz, hogy rebootoljon a rendszer plusz egy órára. Szóval még több kreativitás. Ahogy telik az idő, egyre több dolgot tudok neki mutatni, de egyre kevésbé is kötik le, mert már messzebbre lát, többet érzékel, jobban mozog, és mindent fel akar fedezni. A csodafegyverünk, amikor már elveszíti a türelmét, de még nem álmos eléggé, a zene. A zenén belül is Gryllus töménytelen mennyiségben (akiről egy kedves barátunk nagyon bölcsen megmondta, hogy "Gryllus Vilmos a gyermekzene Lázár Ervinje"). Szóval ha bekapcsolom a zenét, még bírja az adott tevékenységeket, sőt! Ilyenkor táncoltatni kell, forgatni egy takaróban, énekelni a zenével, és akkor boldog. Ja meg a buborékok. Oda van a buborékfújásért, mármint ha én fújok neki (ezt még egy zeneterapeutától tanultam).

Szóval szórakoztatás 2.0, iszonyatos fárasztó, főleg mikor már csak a popóját lehet cipelni, hogy nézelődjön a kertben. Ténylegesen ébredéstől alvásig minden pillanatában rá kell figyelni. Ugyanakkor fantasztikus látni ahogy rácsodálkozik a világra.

Van még pár dolog amiért oda van:

- megrágni a plüssállatok orrát, miközben én fejhangon visítok, hogy "jaj, megeszik az orrom" (ilyenkor a szeme sarkából huncutan figyel).

- birkózni az óriási tigris plüssel

- pelenkát szedegetni a fejéről (textil pelus rápottyan, ő meg leszedi)

- "megijedni" a hülye hangjainktól (baromira szereti, ha picit megijed és rájön, hogy ez vicc)

Ezért az arcért, minden megéri :)

- nézni a falat (ezt sajna már kevésbé, pedig számunkra szülőként kényelmes program volt) - vagyis a falon a kontrasztos fekete matricákat (piciként 10-15 percig bámulta, és meg volt sértve, ha elszedtük)

- a lábunkra feküdve repülni, és közben harapni az ujjunkat, mint egy kiskutya

- figyelni a leveleket az ágak között

- nézni ahogy anya vagy apa hülyét csinál magából egy tánccal csak az ő tiszteletére

- és a legújabb: nézni, ahogy eszünk. Ez a Jolly Joker. Ahogy közelítünk ahhoz, hogy ő is kóstoljon ételt, egyre jobban nézi, ahogy eszünk. Komolyan, ma a legnagyobb kiborulás közepén ültettem le a székébe mellém, hogy megpróbáljak ebédelni, és végig vigyorogta. Valószínűleg az apja étvágyát örökölte.

Most ennyi jutott eszembe. Hátha kapnak más, hasonlóan szórakoztatócentrum anyukák a fentiekből ötleteket. Meg én is várom másokét, hogy mi foglal le egy közel 4 hónapos csemetét :)