Ki vagy te, és hova lett az aki 1 éve voltam?

Mindent megmutat, megnézünk, rácsodálkozunk

Bizony régen jelentkeztem. Ennek annyi oka van, hogy fogat növeszt a kincsem, fejlődési ugrásban van, meg  csak úgy egy félig totyogó baba, aki rengeteg figyelmet igényel, ugyanakkor az alvásnak nem ő a császára. Szóval mikor Macóm alszik napközben, én vagy zombi módjára nézek ki nyálcsorgatva a fejemből, vagy próbálom eldönteni, hogy egyek vagy aludjak, és mire eldöntöm, ő felkel, hogy egyik se sikerüljön, esetleg emberibb állapotokat rendezek magam körül (magyarán a szobát borító kuplerájt egy sarokba lökdösöm), így nem jutott időm a blogolásra. Ez a poszt csak egy kis őszinte, enyhén ironikus szösszenet lesz, arról, hogy hogyan is telik az életünk egy évesen.

Mielőtt az ember szülő lesz, nagyon sok dolog van a fejében, arról, hogy mit is várhat, hogyan fog majd gyereket nevelni, milyen anya/apa lesz. Aztán találkozik az élettel. Pszichológusként, főleg szülőkkel foglalkozó szakemberként úgy gondoltam, hogy elég nagy rálátásom van a témára, és komoly elvekkel léptem be életem ezen szakaszába, hogy "én majd így meg így... és így meg így soha..". No lássuk a feltételezéseket és a megvalósulást, avagy hogyan bukik el a szakember, főleg, ha teljesen anya akar lenni a fia mellett, és nem pszichológus.

1. A gourmet bármikor kialakulhat - értsd: és lőn az önkiszolgáló baba, aki bárhol és bármikor beúszik anya látóterében és kivetkezteti a testi és lelki táplálék forrását, a cicit, persze közben folytatja a tevékenységét, ami lehet kulcsok pakolása, mesenézés, gombok vizsgálata, anya hajának húzkodása... Az én ínyencem majdnem 1 éves volt, mikor egyik pillanatról a másikra vált cicimánná

A halkajás doboz is sétál velünk

2. Ne hidd, hogy nem lehet nagyobb rendetlenség, avagy a katasztrófa sújtotta övezet. Mindegy, hogy mekkora rendet teszel, ha van egy önjáró babád, a ház bármely pontjában találhatsz, bármilyen oda nem illő tárgyat: halkajás dobozt, a fürdőben, kulcscsomót a babaágyban, testápólót a játékhalomban, és papírcetliket bárhol, kiemelten a gyerek száját (ahol valójában bármit meglehet találni, azt is, ami szerinted nem fér bele).

3. Morzsák és hangyák - jó evő a gyerek, de közben mehetnéke van? Egy ideig persze igyekszel benntartani a székében, utána igyekszel ülve tartani kaja közben, utána igyekszel megoldani, hogy ne szaladjon miközben eszik. Persze a maszat és morzsahegyek mutatják, hogy merre ment, és utána gondolkozhatsz, hogy milyen bio hangyairtó módszer van.

Ilyen, amikor rend van

4. Jön a vendég, és szalad a lakás? Sebaj, még pár hét és már nem fog érdekelni. Egy ideig még küzdesz, hogy ha jön valaki, ne lépjen minden lépésnél játékra, és magyarázkodsz, hogy ugye a gyerek... aztán elengeded és vagy inkább te mész (de ez öngyilkos ötlet, mert ha neki nem ilyen korú a gyereke, akkor elérhető magasságban van sok olyan, aminek fogalmazzunk úgy, hogy nem kéne ott lennie mindkettőtök érdekében), de valószínűbb, hogy ő jön, ha bírja a robbantási színhelyeket, vagy nem jön. Azért egy kis rend persze kell. Erre jó kijelölni egy játékos sarkot, ahova szó szerint be lehet rugdosni a gyerek cuccait, és máris örül a lélek a kellemes látványnak, hogy a szoba 10nm-éből csak 6-ot foglal e a csemete felszerelése.

5. Vagy elveid vannak, vagy gyereked. Ez nem azt jelenti, hogy nem nevelsz, ne tartanál kereteket. Ez azt, hogy a szülővé válás előtt felállított elképzeléseidből lassan mind virtuális wc papír lesz. Hogy miért? Mert ez az élet. Mi sosem fogunk a gyerekkel egy ágyban aludni - mondtuk párommal. De 3 hete alig alszunk, és 3 napja észrevettük, hogy ha hajnalban mellénk kerül a gyerek (aki eddig egy légtérben sem volt hajlandó velünk aludni), akkor békén van reggelig, mi meg nem kapunk gerincsérvet a 40-60 perces altatásoktól éjszaka közepén. Azért még maradt bennünk annyi, hogy este a saját ágyába tesszük, mert ennyi magánszféra kell a papás-mamásnak :)

6. Mindenki ért a te gyerekedhez, és ezt érezteti is veled. Főleg azt, hogy te hülye vagy hozzá. Hogy ezt hogyan kezelem? Sehogy. Néha csak nevetek, rosszabb napokon kiborulok, de aztán megyünk tovább, mert egy örökmozgó mellett ki nem tojja le, hogy ki szerint mi a jó. Az idegesítőbb fajta oktatókat (jellemzően 60 plusszos évjárat) meg kell próbálni elkerülni, vagy venni egy márkásabb leszarom tablettát.

És akkor a másik oldal:

1. Egy kacagás többet jelent a lottó ötösnél. Mert kit érdekel, hogy a 20 perces Big Bang Theory részt 3 részletben tudjuk megnézni, mikor kacagva ugrál a gyerekem az ölemben.

2. Megtapasztalni a "teremtés koronáját". Az, hogy láthatom az emberi agy és lélek kibontakozását, számomra nagyon komoly spirituális töltetet ad, mert nem tudom, hogy egy ilyen jól működő "gépezet", hogy jöhetett volna létre Mérnök nélkül

Ezért a mosolyért "bármit"

3. Ki is vagyok én: Teljesen máshogy látom magam, a hibáim de még a céljaim is egy év anyaság után. Rájöttem, hogy amit fontosnak hittem, alig érdekel, megváltozott bennem, hogy merre szeretnék akár szakmailag haladni, hogy hol kell változtatnom. Van egy tükröm, ahol ha nem is színről-színre látok, de jelentősen javult a kép felbontása.

Rövid zárásként: hogyan jellemezném anyaságom egy évét? Nehéz volt? Fárasztó? Kimerítő? Kihívás? Persze, ezek mind. De talán az többet mond minden másnál, hogy bármikor ismételnék. Életem legszebb éve volt, és remélem, hogy arra haladunk, hogy már ne csak egy, de két kis kihíváscsomag formáljon engem, minket a férjemmel, hogy még több "nehézséget" vehessünk a nyakunkba, még több pillanatnyilag kilátástalan helyzetet, amiből még sokkal több örömkönny és kacagás lehet, mert szerintünk kettővel még jobb lesz a nehéz. Aztán, hogy ez mikor lesz, azt csak az Isten tudja :) Most még elég az egy éves, picike nagyfiam, az ő összes fogzós, nemalvós, kézenfogva sétálós kihívásával.