Házasélet szülésen túl

Hát igen, ezúttal beletenyerelek a tabuba, de ez engem a legkevésbé sem érdekel, akit zavar a téma, az úgysem olvassa el. Hogy miért nyúlok hozzá egy ennyire intim dologhoz? Mert sorra derül ki számomra, hogy a legtöbb anyuka még a többi "sorstársától" sem mer kérdezni erről, és akkor apukákról ne is beszéljünk, akik csak annyit tudnak, amennyit sejtenek róla.

Na de hol is kezdjük, mert azért nem csapnék bele a lecsóba kapásból, legyen meg a várakozás izgalma, amíg szépen odaérünk a témához, ami a legtöbb olvasót a cím alapján izgatna, nevezetesen a hogy is van a szex szülés után. Nem indulok Ádám és Évától (pedig apukámra ütve hajlamos vagyok erre), de azért mégsem ott kezdődik a dolog, hogy action van.

Lássuk mi is történik a párkapcsolattal, miután új lakó érkezik a családba.
Először is: kevés az idő egymásra, főleg az újdonsült anyukának az apukára. Hát bizony sok apuka hamis elképzelésekkel érkezik a kibővült családba, és előfordul, hogy ez haragot szül, mind az anyuka, mind a baba felé. Ez természetes, de megelőzhető, ha megtörténik a felvilágosítás még kellő időben. Csalódás akkor is lesz, mert a reményhal meg utoljára, de azért ez még kézben tartható. Szóval kevés az idő, kevés az energia, ha tisztában is voltunk egymás szeretetnyelvével, ez sokszor elfelejtődik, és kezd a szülőpár kimerülni. Erről már korábban írtam, hogy hogyan oldható meg a helyzet, de fontos kiemelni, hogy egy lemerült szeretettank mellett bizony kevés nőnek van kedve a szexhez, főleg akkor ha közben tele van félelemmel.

Mert másodsorban ott vannak a félelmek. Hogy mitől? Kb bármitől, ez anyuka és apuka képzeletének és aggodalmaink a határaitól függ. És nem mindegyik alaptalan. Lássunk pár példát  legtipikusabbakra:
- Ha együtt leszünk, elapad a tejem (alaptalan)
- Ha együtt leszünk fájni fog, nem fogom élvezni (előfordulhat)
- Mi van ha szétszakad a gátseb (nem fog, de azért fő az óvatosság)
- Ha együtt leszünk a párom megundorodik tőlem, hiszen a testem megváltozott, aránytalan vagyok (beszéljetek róla, de a legtöbb férfi úgy tekint a párjára, mint egy hősre, és a teste ennek bizonyítéka. Persze idővel már jó ha visszaalakul, de pár hónapig szerintem mind türelmesek :) )
- Ha együtt leszünk, a párom csalódni fog bennem, mert kitágultam (az biztos, hogy változtunk, de nem is egy szűzlányt vár azután, hogy egy kisebb sárgadinnye ment keresztül rajtunk)
- Ha együtt leszünk, mi van ha megint terhes leszek (védekezzetek)
- Mi van ha a gyerek meghallja? (pár hónaposan? Semmi)
És persze apa oldaláról is megvannak a tipikus aggodalmak, hogy például árt a kedvesének, hogy nem lesz jó, hogy a sok hónapos kihagyás miatt túl hamar elmegy...

És ha túllépünk a félelmeken jönnek a körülmények: mikor tudunk együtt lenni. Először is az orvosok nem véletlenül mondják a 6 hét gyermekágy kivárását (császár esetén is). A szervezet ez idő alatt tisztul, a méh, amibe a baba befért 6 hét alatt kb egy gyerekököl nagyságúra zsugorodik vissza, és ez idő alatt fontos a pihenés, és a sterilitás. Tudni kell, hogy minden nőnél máshogy alakul a vágy visszatérése: van akinél hónapokig nincs kívánalom, van akinél gyorsan visszatér, ez függ a szoptatás hosszától is, a szoptatások közti időtől, alkattól, hormontól, mikor jön meg az első menzesz... Érdekes, hogy az én kis óriásbébim gyakran evett, 6 hónapig nem állt vissza a ciklusom, oszt mégis hamar éreztem a késztetést. Szóval van, akiben nincs nagy kedv, és vannak olyanok, mint mi, hogy már a kórházból hazaérkezve lett volna késztetés, de hülye azért nem vagyok. Tehát az olyan esetekben is mint a miénk, érdemes kivárni a 6 hetes kontrollt, hogy a doki áldását adja (mi visszaszámoltuk a napokat). Na és ekkor, ha minden rendben és zöld a lámpa, jön a pofára esés: egy dolog, hogy kiugranál a bőrödből, hogy a másikkal lehess, de bizony a gyerek leköti napközben az energiáid, utána meg beájulsz az ágyba, hogy 2-3 óra múlva kelj kajáltatni. És akkor hol van idő, alkalom és pillanat a hancúrozásra. És ha esetleg el is indulna valami, szinte biztos, hogy az új családtag abban a pillanatban ébred fel, mint egy megérezve az alkalom nagyságát. És pl nálunk még könnyebb volt a helyzet, mert külön szobában aludt Mackó, de mi van akinél egy szobában, egy ágyban. Hallottam már más anyukáktól, hogy ilyenkor a ház többi részére tevődik át a hangsúly, de megnézném (na jó nem, egyáltalán nem nézném meg) azt a helyzetet amikor anyuka végre túllép a félelmein, és frissen gyógyult gáttal a mosógépen... Szóval értitek szerintem.

De a remény nincs elveszve! Drága párom áldásával osztom meg veletek a saját tapasztalatainkat. Jó lenne írni, hogy praktikus tanácsokat, trükköket is mondok, de nem fogok tudni ezzel senkit megváltani, legfeljebb egy kis pozitív képet villantok fel, hogy bizakodjon a jövőbeli anyuka és apuka :)

Szóval mi a férjemmel a terhesség alatt is élveztük egymás társaságát, bár egy idő után ez igencsak nehézkessé vált és sok kreativitást követelt a kettőnk között lévő fittneszlabda méretű poci miatt, és pár hónap múlva már egyéb utakat találtunk egymás ilyen irányú boldoggá tételére. Mert, hogy úgy mondjam, már roppant kényelmetlen volt megoldani, hogy minden dolog a megfelelő helyre találjon. Így telt el 34 hét, amikortól az orvosok szerint jobb az önmegtartóztatás a koraszülés elkerülése végett. És miután Mackó megszületett 39 hétre, újabb 6 hét következett. Mint írtam, valahogy mi nagyon egymásra kattantunk a szülés után már a hazajövetelkor, de inkább türtőztettük magunkat, amiben nagy segítség volt, hogy pár hétig alig aludtunk. Aztán eljött a várva várt kontroll, a zöld lámpa, letelt a 6 hét, és még kellett vagy 2-3 nap, mire időt szakítottunk egymásra és a hangulat is megvolt. Hogy hogyan? Egyszerűen megkértem anyukámékat, hogy 1-2 órát vigyázzanak a csemetére, miután megetettem (na nem indokoltam meg, hogy "figyu anyu, vigyázz már az unokádra, mert nekünk sürgős kufircolhatnékunk van"). Nem mondom, hogy nem volt bennünk félsz, nagyon fontos a tapintat a férfi irányából, és bizony kellenek kompromisszumok. Az első: gumira szükség van, mert gyógyszert nem szabad (talán egy kivételével) szedni szoptatás alatt, és semmilyen más hormon tartalmú fogamzásgátlás sem javasolt. Azt is tudni érdemes, hogy a szoptatás nem véd, ugyanúgy teherbe lehet mellette esni, még akkor is, ha nem állt vissza a ciklus. Szóval az első kellemetlenség az ilyen típusú védekezés, amit tovább "ronthat", hogy a normál szülésnél valamennyit valóban tágul a hüvely. És akkor a harmadik nehézség, hogy mivel más hormonok termelődnek a szoptatás támogatására, mint egyébként, a nők nem úgy reagálnak, és nehezebb az együttlét, amit megold a síkosító (ami egy roppant zavarba ejtő dolog, ha előtte sosem volt rá szükség). És a negyedik: az orgazmus alatta nők egy részének tej folyhat a melléből, ami valljuk be, kicsit illúzióromboló, hangulatgyilkos. De mindez megoldható:
1: bármennyire is tetszik a párunknak, hogy a cicink nagyobb lett, és szívesen gyönyörködne benne (ha már minden más is nagyobb, ennyi öröme legyen), ajánlott a melltartó viselése az együttlét alatt. Legyen egy szép darab, és meg van oldva a tej probléma
2. Beszéljük meg a félelmeinket előtte. Nem kell szégyelleni, a férfiaknak is vannak aggodalmaink, így tudjuk mire figyeljünk
3. Az első pár alkalom kb olyan, mintha újra elvesztenénk a szüzességet, fokozott odafigyelést követel. Beszéljük meg előre, hogy szólunk mindenért, hogy jó vagy sem, és ez nem a párunk képességeinek bírálását fogja jelenteni, hanem a mi sajátosságunkat
4. Nyugodtan nevessünk magunkon
5. Ne spóroljunk a síkosítón, gumi minőségén, hogy minél élvezetesebb legyen mindkét félnek, ha már sajna szükség van rá
6. Kísérletezzünk a pozícióval, hogy mi a jó nekünk
7. Figyeljünk a testünk jelzéseire
8. Engedjük el magunkat
9. Ne legyenek túl nagy elvárásaink. Nekem kb annyi volt, hogy öröme legyen benne a páromnak, nekem meg ne fájjon. Ehhez képest sokkal jobb volt.

Na és akkor a kitérő után leírom, én hogyan éltem meg (nem megyek részletekbe, mert ez nem pornográfia ;) ). Nagyon izgultunk, de vártuk az alkalmat. Furcsa volt a gumi használta és a síkosító, tekintve, hogy előtte hónapokig nem kellett tartanunk a gyermekáldástól, azt megelőzően meg pont ez volt a cél, szóval elszoktunk. Nagyon óvatos volt a párom, minden apró dologra figyelt, amit mondtam. Azt hiszem én szerencsés alkat vagyok. Mondják, hogy a legtöbb nőnek idővel (a szoptatás befejeztével) jobb élmény lesz a szex, mint korábban. Nos nekem kb az első fantasztikus volt. Nem a szerencsétlenkedés, hanem mikor elengedtük magunkat, mivel a szülés közben valahogy sokkal jobban tudatosodtak bizonyos izmaim, amikre az együttlét során is jobban tudtam figyelni, ami növelte az élvezeti faktort. A párom is pozitívan csalódott, persze zavarta a védekezés, de lett néhány nem várt kellemes csalódás. Korábban mi annyira passzoltunk, hogy nehéz volt hosszabban együtt lenni, ami most annyiban változott, hogy egy hajszállal könnyebb, de még mindig fantasztikus. És azt hiszem még az is jó jel, hogy sikerül egyszerre érni arra a bizonyos hegycsúcsra. Szóval hamar helyre állt a világ rendje nálunk, mindenkinek ilyent kívánok (bár persze előfordulhat az a forgatókönyv is, amit egy barátnőm szokott emlegetni, aki még az újabb tűzkeresztség előtt áll, hogy "várják életük egyik legszebb 1 percét" :) ).

És mi az üröm az örömben? Mert bizony azért nem áll minden vissza a régi kerékvágásba, hiszen hárman vagyunk a házban. Sokszor annyira kimerülünk nap végére, hogy a francnak sincs kedve semmihez, sokszor nem egyszerre lángol fel a vágy (pl bennem nap közepén, mikor a párom 15 km-rel arrébb van), esetleg beleébred a baba (erre is vannak tippjeim, hogy hogyan tegyük túl magunkat rajta, de ez már privát beszélgetés téma :D). Szóval ritkábbakká váltak az együttlétek, de a minőségük egyre jobb. Nem mondom, hogy megéri várni mindig 1 hetet a kettő között, mert sokszor borzasztó ennyi időt kihagyni (vagy többet), de utána mindig kárpótolódunk egymással. És a jövőre milyen elképzelések vannak? Minden szülő rémálma, hogy a gyerek meglátja. Erre az esetre két tanácsom van: próbáljuk megelőzni az ilyen helyzetet, ha pedig mégis bekövetkezik, maradjuk a lehető legnyugodtabbak. Ne kiabáljunk a gyerekre, beszéljünk vele nyugodtan a saját szintjén (apu és anyu épp birkózott, szerették egymás, ahogy az apukák és anyukák szokták...), és másnap próbáljuk meg kideríteni, hogy maradt-e benne feszültség. A lényeg a nyugodtság.

Asszem ennyi. Borcsa kijelentkezik.

Babahordozásról, avagy mi fán terem a hurcizás

Elég sok kihagyásunk volt, aminek nem is egy oka van. Macó kissé akaratos korát éli, és ahogy változékonyra fordult az idő, kb nem alszik napközben, ami ahhoz vezet, hogy estig vele vagyok minden pillanatban. És mindemellett tegnap a kerületi Baba Klubban tartottam előadást tulajdonképpen a blog témájából, Őszintén az Anyaságról címmel, ami szintén lekötötte a figyelmemet. Szóval eltelt egy kis idő, de megérett egy téma.

Először a babahordozással szerintem gimis koromban találkoztam, amikor a mindennapi metrózásnál időnként feltűnt egy kendőbe bugyolált anya-baba páros, én meg csak pislogtam, hogy EZ meg mi? Csodabogárnak véltem anyát, és komolyan elgondolkodtam, hogy ez valószínűleg csak valami divathóbort, ami a gyereknek nem jó, de anya menőzhet. Akkortájt még olyan hírek keringet, hogy ez  a fajta hordozás mennyire ártalmas a babának, rosszat tesz a fejlődésének.

Szóval vajmi kevés információval és rengeteg előítélettel rendelkeztem az egész babahordozósdiról, kivéve persze a kenguruzást, ami igazán "európainak" tűnt, így nem is csoda, hogy mikor megszületett kicsi Micimackóm csakis a kengurut tettük kilátásba, azt is inkább kedves párom.

Aztán máshogy alakult. Mint már többször írtam, az első hetek komoly kihívást jelentettek a nemalvások miatt, és nehezen dolgoztam fel, hogy miért nem tudom mindig, hogy az 1-2 hetes babám miért sír, hogyan nyugtassam meg. És akkor jött egy kedves barát, aki már előtte is rengeteget segített pár biztató szóval. Tehát felajánlotta, hogy neki van egy hosszú, rugalmas kendője, amit ők már nem használnak, és szívesen kölcsön adná, mert nekik bevált. Így került hozzánk, első hordozónk, egy Liliputi márkájú kendő, amitől nagyon idegenkedtem. Pár mozdulattal ellátott minket az ismerősünk, és fel is tettük a babát. A hatás fantasztikus volt. Édes kincsem hihetetlen gyorsan megnyugodott, aludt szépen rajtam, és nekem is csodálatos volt az érzés, szinte, mint mikor a pociban volt, csak kevésbé bordafájós és állandóan pisilős. Fel is raktunk képet FB-ra, ami alapján még gyorsan szólt a barátunk, akitől a kendő érkezett, hogy azért nézzünk videót, hogy hogyan kell felkötni, mert nincs túl jó magasságban. Szóval jött a videó és megtanultuk a "puszimagasság" fogalmát. magyarán, hogy akkor jó a kötés, ha pont meg tudod puszilni a bab fejecskéjét.

Itt már helyesen van rám téve

Őszintén megmondom, hogy nem volt mindennapi használatban a kendő, mert alapvetően babakocsiztunk, de ha úgy akartunk valahova menni, hogy Macó aludjon, akkor felkötöttük, és 2-3 órát pihizett. Így mentünk templomba, barátnőkkel 2-3 órát társasozni, vagy épp nyaraláson egy-egy alkalomra. Nagyon élveztük a kendőzést, és én megtudtam, hogy valójában komoly pozitív hatása lehet a hordozásnak anatómiailag, HA! helyesen csinálják. Mert ha egy baba jól van "felkötve", akkor széles a terpesze, ami kedvez a csípő fejlődésének, a kendő támasztja térdhajlattól térdhajlatig, valamint a gerincét pontról-pontra, így nincs plusz teher a háton. Ezzel szemben a jóval egyszerűbbnek tűnő, így apák számára vonzóbb kengururól kiderült, hogy nagyon nem helyes ortopédiailag, mivel a babának lóg a lába és a gerince sem tud úgy gömbölyödni, ahogyan egy ülni nem tudó babánál kellene.

Forrás: http://www.mei-tai.hu/helytelen-hordozas/

Képzeljük el, hogy felültetnek minket egy székre, amiről nem ér le a lábunk és az ülő felület csak a combunk elejéig, közepéig ér, na ilyen a kenguru a babának. De azt is megértem, aki ezt választja más híján, csak ne kifelé legyen a baba (mondom ez úgy, hogy Csabi is ha tehetné, kifelé nézne, de úgy homorodik a háta, ami nagyon rosszat tesz neki).

Szóval csupa szép és jó tapasztalatunk volt kb 2 hónapig, mikor az említett nyaraláson ott volt az ismerősünk, akitől kaptuk a kendőt, és láttuk, hogy ő is hordoz: Egy gyönyörű, szivárvány színű karikás izében. Csak azt láttam, hogy tök jól néz ki. És ahogy ő meg minket nézett és szóba került Mackónak nem éppen elhanyagolható a súlya (akkor 2,5 hónaposan volt kb 7 kiló), szólt, hogy lehet, hogy nekünk is kellene váltani az általa használt eszközre, aminek karikás kendő volt a neve, mivel a rugalmas kendő kb 7 kilóig megfelelő, utána nyúlni kezdhet, plusz elől (a pocin-mellkason) hordozni csak kb szintén 7 kilóig ajánlott, utána nagyon terheli a derekat. Még egy fontos lecke volt ez: nem mindegy, hogy mikor, milyen eszközt használunk.

Szóval karikás kendő.

Már saját kendőben

Ez a kedves barátunk kölcsön adta a sajátját, így tesztelhettük, hogy mennyire tetszik nekünk és Mackónak. Mint a képen is látszik ez féloldalra terhel (egyik vállon fut az anyag), és leginkább csípőn hordoznak vele, de pici (újszülött) babát elől is lehet, valamint van, aki háton is viszi benne a babát, de ez nem túl elterjedt. Videókból és tanácsokból igyekeztem megtanulni a használatát, Babumnak első pár alkalommal visításig nem tetszett, de mostanra odáig jutottunk, hogy kb csak akkor nyugszik meg, ha meglátja, hogy veszem elő a kendőnket. Lelőttem, igen beruháztunk egyre. Az ember, főleg a férjember kiakad elsőre mikor meghallja, hogy egy anyagdarab két karikával kb 12000 Ft-nál kezdődik ha középkategóriáról beszélünk, de ha azt nézem, hogy ebben lesz a babám, a minőség is számít. Szóval vannak a hosszú kendők, amik átlagban 4 m körüliek (több méret is van kb 2,5-től 5 méterig), és ebből levágnak egy trapéz alakú darabot, aminek egyik szárára tesznek két karikát. A sztenderd méret 170 cm a rövid alapon, mi 180-asat csináltattunk, mert se kedves párom sem én nem vagyunk kicsik. És persze a hosszú kendők között is van huszonezres meg hatvan x ezer forintos. És sok az álomszép köztük. Mi egy Little Frog márkájú, középkategóriás kendőt vettünk, szép türkiz-lila színbe, hogy jó legyen a kisfiunknak, de ha esetleg lesz lányunk, akkor neki is. Nagyon tetszett a kendőzés, de Csabócám még mindig nem élvezte, és éreztem, hogy valamit nem csinálok jól, de azok az ismerőseim sem tudtak, segíteni, hogy hol rontom el, akik szintén karikásoznak. Mert közben kiderült, hogy nem is egy anyukáról van szó.

Szóval elkezdtem beleásni magam a témába, hogy jól átlássam, melyik kendő milyen, hogyan kell jól használni, mik a tipikus hibák, hátha magamra ismerek. Mert egyszerűnek tűnik, de eleinte nem az. Aztán rutinnal már pikk-pakk megy, de az elején lehet szenvedés. Szóval ahogy ástam, rátaláltam több FB-os csoportra is, és megismertem egy nagyon érdekes szubkultúrát, a "hurcianyukat", ahogy hívják magukat, mert hurcolják, azaz hurcizzák a babáikat (van aki nem csak a babáját, hanem egész "nagy" 2-3 évesét is ). Szóval rengeteg csoport van: hordozót áruló, kereső csoportok, tanácsadó csoportok (hogyan hordozz jól), valamint hordozós élményeket megosztó csoportok. És vannak a HT-k, akiket szinte szentként tisztelnek, hiszen ők a papírral rendelkező hordozási tanácsadók. Igen van ilyen, én is csodálkoztam, de aztán rá kellett jönnöm, hogy mennyire megvan a létjogosultságuk! Szóval vannak a hétköznapi hurcimamik, mint talán jómagam is lettem, meg vannak a vérmes hurcizók, akiknek ez az életük, egész napot a különböző csoportokban töltik, tanácsokat osztanak, és legszívesebben a Dunába löknének mindenkit, aki kenguruzik, babakocsizik, vagy nem úgy csinálja a dolgokat, ahogyan ők jónak látják. Ne értsetek félre, ezek nem a hordozási tanácsadók. Őket valahogy kiképzik a tolernaciára, vagy nem tudom, de ők nem ítélkeznek. Ellenben a Vérhurcizók vadásznak az áldozataikra, amin nagyon jókat lehet mosolyogni, még ha szomorú is. Van olyan ismerősöm, aki miattuk lépett ki egy tanácsadós csoportból, mert nem őt támadták, de bosszantotta a beszűkültség. A végletek mindenhol megjelennek.

Szóval végül segítséget kértem magam számára, és kaptam is. Az illető nem HT, de majdnem, és pillanatok alatt kiigazított. És mi történt? 2 nap múlva már egy hang nélkül tettem magamra Macót, mindkettőnk örömére. És milyen hálás vagyok érte. Mert kicsi drágám azt a korát éli, amikor még nem tud ülni, de már nézelődne, és nem marad meg a babakocsiban. Így gyakorlatilag úgy sétálunk, hogy vagy apán, vagy rajtam van, így BKV-zunk, ami elképesztő könnyebbség (nem kell a tonnásnak tűnő kocsimonstrumot cipelni). Az, hogy féloldalra terhel a kendő, nem okoz nagy nehézséget, bár 1-másfél óránál nem hordom őt többet, és próbálom cserélgetni az oldalt. De rég tudjuk a párommal, hogy nem a karikás lesz a végső eszköz, mivel ahogy nő Mackócska súlya (most olyan 8,3 kiló), úgy egyre nehezebb lesz őt csípőn vinni, ráadásul egy kirándulásra így nem is vállalkoznánk. Eddig egy csatos SSC-ban gondolkodtunk (soft structured carrier - puha formázott hordozó) ami olyan, mint egy hátizsák. Ki is találtuk az álom hordozót:

Az álomkendő, amiből álom hordozó lenne

Fidella Rock and Rolla kendőből vart mindenhol állítható csatoson ábrándoztunk, talán még mindig. Ez mit jelent?  Vannak hordozókészítők pici országunkban is (vannak sorozatra gyártott hordozók is, de nekem jobban tetszenek a személyre szabottak), akik fantasztikus műremekeket gyártanak, ha olyant az igény, akkor mindenhol állíthatót, ami a gyerek gyarapodásával növelhető body magassággal (azaz a testhosszához igazodó, hogy jól tartsa a hátát) és csípőbővítéssel rendelkezik (mert fontos, hogy a baba mindig térdhajlattól térdhajlatig legyen támasztva). Részletezhetném a különböző hordozókat és készítőket, de aki akar többet tudni, az baromi könnyen áshatja bele magát. A lényeg, hogy egy ilyen hordozó nem olcsó mulatság, de mi sem egy gyerekre tervezünk, így azt hiszem megéri. Ugyanakkor tegnap próbáltam egy úgynevezett mei-tait, ami szintén háti hordozó (nem igaz, elől is lehet benne), de nem formázott úgy, mint az SSC-k, így kisebb kortól is használható (az SSC-k leghamarabb ülni tudástól, de inkább totyogó kortól, a mei-tai-ok pedig ha kendő anyagból vannak, akár 3-4 hótól). Szóval nekem tetszett, meglátjuk Macó megszokja-e, mert ugyan nem tiltakozott úgy, mint a karikásnál a kezdetekben, de az újdonságért nem volt oda elsőre.

Most van egy nálunk kölcsönben, majd szokjuk jövőhéten egy kis kiránduláson meg utána állatkertben.

Ja és elfelejtettem. A kedves segítővel, aki helyretette a karikásozásunkat, jól összeismerkedtünk. Kiderült, hogy ő az egyik főszervezője a kerületi Baba Klubnak, ami hordozó klub is, és mivel pszichológus vagyok, így lecsaptak rám :). Így tartottam a tegnapi alkalmat én, és fogok részt venni a továbbiakon is.

És a pszichológia mit mond a hordozásról? Populárisan zárom a soraimat egy Bagdy Emőke idézettel: "Ha az édesanyánk életünk első fél évében eleget hordoz a testén, akkor az idegrendszerünkben kialakul egy olyan rendszer – tulajdonképpen egy biológiai anya –, amely stresszhelyzetekben védi a szervezetünket.Olyan, mint a lengéscsillapító, arra szolgál, hogy ha megrázkódtatás ér bennünket, akkor ne omoljunk össze, ne reagáljunk szélsőségesen, hanem viszonylag kicsi legyen a kilengés, és ne károsítsa a szervezetünket.Az egészségpszichológia kimutatta, hogy ha a babát az anya az első fél évben a lehető leggyakrabban magával hordozza – nagyszerű hordozók vannak erre a célra –, akkor a gyereknek a későbbiekben nagyobb tűrőképességű lesz az idegrendszere, kisebb valószínűséggel lesznek pszichoszomatikus betegségei." Prof. Dr. Bagdy Emőke: Hogyan lehetnénk boldogabbak?

Mélységek és magasságok

Szóval tegnap kiakadtam. Nem kicsit. Aztán a mai nap meg csodás. Azt hiszem ilyen az élet gyerekkel.

Tegnap egyszerűen elfáradtam. Hogy miért? Nem tudtam eleget aludni, mert Mackócska éjszaka elég sűrűn evett, nem tudott aludni, mikor visszatettem éjjeli etetés után, még egy jó fél órát magyarázott. És ilyen nem szokott lenni. Reggel meg: egy jó másfél-két órával hamarabb kelt, mint általában, és mindez rányomta a napra a bélyegét.

Játék felügyelettel, avagy a pár
perc míg magában elvan

Mert még mindig szórakoztatóközpont vagyok, ahogy az előző posztban írtam, tehát folyamatosan figyelnem kell rá, újabb és újabb ötletekkel előállnom, hogy ne unatkozzon, mert akkor sír. Viszont mivel nem volt kipihent, mindent hamar megunt, sőt eljutottunk oda, hogy ha elfáradt csak kiabált. De nagyon. Ölben ringatva sem akart megnyugodni, nem hatottak azok a trükkök, amik  egyébként szoktak, de ha megpróbáltam altatni, elkezdte kaparni az arcom (mert már van annyira ravasz, hogy rájöjjön, mikor altatom). Na mondom magamban, ha ölben nem akarsz és le se tehetlek, akkor most mi lesz. Aztán elővettem most már hűséges társam, a csodásmesés karikás kendőt. Rizikós volt ez a merész húzás, mert a szóban forgó alany, igencsak utálta az első hetekben a kendőt, amíg nem kaptam segítséget a megkötéséhez. Szóval Mackó meglátja a kendőt, és elhallgat. Majd a vállamra teszem, hogy beleapplikáljam, és csendben tűri, teljesen megnyugszik. Sétálunk az udvaron egy 5-10 percet, kiveszem a kendőből, altatni kezdem és gond nélkül sikerül. Mostanáig nem értem. De ő dolga :). Aztán este nehezen alszik el. Én Micimackókban számolom az altatást, mert ez a kedvenc altató éneke, vagyis csak ezt szereti igazán, ha álmos. Szóval ugye a Bródy-féle változat mind 5 versszaka és 3 refrénje egy Micimackó, és drága fiam kb 2,5-3 alatt szokott elaludni (ez olyan 10-12 perc). Tegnap a negyediknél már azt hittem sírva fakadok a fáradtságtól és a fájdalomtól, de letettem. Aztán a férjem még kettőször tette le, mert felébredt és újra kellett altatni. Jól össze is kaptunk, mert én mint a tüskés süni, olyan voltam. Így utólag már könnyű bölcsnek lenni. Tudom, hogy egész nap fáradt voltam, és a fáradságtól totális marhaságokat találtam ki. Pl édesanyám átjött hozzám délután, aki oda van az unokájáért, és mivel egy pár napig mi nem voltunk otthon, utána meg ő, így rég nem ringatta Mackócskát. Szóval mikor másodszor kezdte kaparni az arcomat (ez a kendős eset után egy altatással volt), édesanya elkérte őt tőlem, hogy had altassa. És nála azonnal elnyugodott. Én meg mit vontam le következtetésnek? Hogy a gyerek utál, nem szeret, biztosan mert szar anya vagyok. Nesze neked pszichológia. Persze higgadt fejjel tudom, hogy anyu érdekes újdonság volt neki, hogy nála nem lázad annyira, mert nem tudja kiszámítani, mert nem ő van vele, de egy fáradt, kimerült, elkeseredett anya nem ezt látja. Szóval tegnap nem volt valami nagyon király nap.

Én már fáradok, ő még nem

De ma. Ma sem aludtunk olyan jól, de kis drágám engedte, hogy reggel 6-kor még visszategyem, és aludt 9-ig, én 8-ig. Így ugyan több részletben, de kialudtam magam, majd a reggeli teendők (tej fejése éjjelre, reggelizés...) mellett jókat beszélgettünk Mackóval. Ezután kivonultam füvet nyírni, kincsemet kiültettem a babakocsiba nézelődni. Ő vígan elvolt, én rendbe tettem a kertet, és elképesztően üdítően éreztem magam. Bejöttünk, még egy órán át játszottunk, szórakoztattam ezerrel, de nem akadtam ki. Szépen elaludt. Jött a következő ciklus - ahogy mi hívjuk, megint hosszú játék, közben polcot szereltem, mosogattam, beszélgettem vele. Az altatásnál megint próbálkozott kaparni, de annyira cuki volt, hogy elröhögtem magam. Mert már nyúlt volna, mikor felvettem az szokásos ritmust, elénekeltem 3 hangot, mire Mackó bevágta magát az elalvós pózba, és csendben rám rogyott, mint egy rongybaba. Annyira szép és cuki volt.

És mi más ma? Talán az, hogy kiadtam a feszültséget, talán az alvás. De van egy tippem, ami még valószínűbb. Mikor még dolgoztam számtalanszor mondtam el az anyukáknak, hogy legyen személyes idejük (persze kell házastársi idő is, sajnos nekünk az utóbbi napokban ez sem volt), amikor nem anyukák, nem feleségek, csak Kovács Juliskák vagyunk. Nekem eddig volt ilyen időm. Egy hónappal ezelőttig párszor sikerült megoldanom, hogy heti egyszer elmenjek lovagolni vagy tekerjek egyet biciklin. Most viszont már elkezdődött a tanév, anyukám dolgozik, így délelőtt nem tud vigyázni a kis drágámra (plusz épp most sikerül kimásznom az ínhüvelygyulladásból, ami még megakadályozott a lovaglásban, valamint az autónk sem túl közlekedésképes, így oda sem jutnék az oktatómhoz), a biciklim külsője és belsője is szétment, és most bizonyos okoknál fogva nem magamra akarok költeni. Szóval akadályoztatva vagyok, és bizony bejön az, amit annyiszor elmondtam másoknak, csak magamra nem tudom érvényesíteni: ha nincs időd töltekezni, nem tudsz majd adni magadból. Mert ahogy mondani szoktam (csak épp elfelejtettem, ahogy megszületett Mackócska): a gyerekektől rengeteget kap az ember, például szeretetet (bár ilyen kis korban, még ezt is nehezebb dekódolni), de energiát nem. Azt csak elszívnak, és valahonnan pótolni kell, hogy legyen miből adni. Ez lehet a párunk, hobbink, egy könyv. De legyen. Nekem sokat segített a reggeli fűnyírás, mert kikapcsoltam. Még ha házimunka is, de kinti. Mert a másik gond, hogy a melegben be voltunk zárva. Mert 37 fokban nem viszem ki, és mire hűlne, már fürdetés idő van (ez az egy dolog , amit következetesen tartunk).  Szóval tanulság, hogy valamit ki kell találnom, amivel kimozdulok fél-1 órára, vagy ha végre jön a hűvösebb idő, együtt mászkálunk majd.

Pedig  anyának lenni csodálatos, nehéz, de csodálatos

Még egy apróság. Eddig ha Macó egyedül játszott, én a telefonom nyomkodtam, mert pl cikket olvastam. Na ezt beszüntetem. Mert egy dolog, hogy épp elvan a kisfiam 5 percig, de közben is követeli a figyelmem, és ha meg kell szakítanom az elmélyült olvasást, ideges leszek. Nem rá, és nem is veszem észre magamon, de nő a feszültségem. Ma nem volt telefonozás (csak mikor zenét raktam neki be), és sokkal jobb volt (egyébként is bevezettük volna hétvégétől a no telefon, no internet vasárnapot, amiről majd írok, ha lesz tapasztalat).

Na röviden ennyi, vagy nem röviden ennyi. Egyébként ma napközben eddig összesen kb 1 órát aludt, meglátom most mennyi lesz az esti adag. De így is sokkal jobb, szebb és élvezetesebb napunk van. Csak tenni kell érte.

Anya, a szórakoztatóberendezés, avagy kreativitás lecke haladóknak

Az utóbbi napokban sok minden történt velünk. Voltunk István, a király koncerten, így megvolt Mackócska első mamás altatása, voltunk vidéki esküvőn együtt, annak minden hozadékával (utazás, éjszakázás, másik nagyszülők), így lenne miről írni, de mindent áthatott a címben jelölt téma, vagyis az, hogy anyaként szinte 0-24-ben egy két lábon járó szórakoztatóberendezéssé váltam.

Történetünk kb 3 hónapja kezdődik, amikor kicsi kincsem elérte a 2-3 hetes kort, és kezdett kinyílni a világra. Tudni illik az újszülött csak eszik meg alszik, de hamar bejön a képbe a játék is. De hogy játszik egy pár hetes baba, hisz nem tartja a fejét, nem fog, nem koordinálja még a szemét sem. Az a fura, hogy nehéz visszaemlékezni, mert az ember annyi élménnyel gyarapszik minden nap, hogy az agy kezd telítődni, és törölget.

Szóval nálunk úgy történt, hogy kezdetektől van egy pihenőszéke, ahol van egy rúdon két majmóca (az elmúlt hetekben szívem választottja képes volt őket elkeresztelni Rozinak és Jocinak), akiket az elején még csak nézegetett Csabócababóca, majd ahogy fejlődött időnként hozzájuk ért, pár hét múlva megfogta, majd püfölte őket, most már valahogy le is veszi Rozit, de unja is őket. Szóval kezdetekben elég volt  két majom, de mindig ott ültem vele, és néztem mit csinál, beszéltem hozzá, énekeltem neki. Aztán 4 hetes sem volt, mikor megjelent nála a szociális mosoly, avagy  a szándék, hogy környezetét úgy befolyásolja, hogy "nézd, mosolygok, cuki vagyok, szeress engem". És mi szerettük is, és rengeteget beszéltünk neki, egyre többet figyelt inkább minket, mint a majmokat.

A pihiszékben

Őszintén megmondom, fejből nem emlékszem, hogy mikor fogott először, le van írva a füzetünkbe, de az bent van vele, és ahogy ki lehet találni abból, hogy épp írok, ő most alszik, és ebben a világért sem zavarnám meg. Mert egy csoda vele lenni (egyre inkább), de rohadt fárasztó, és kell az agyamnak és a testemnek is a relaxálás, így most vállalom a pontatlanságok. Kb 2,5 hónapos lehetett, mikor elkezdett tárgyakat fogni, de koordináció az nuku, úgyhogy mindenhova sikerült őket nyomnia, csak a célhoz nem, a szájába (ráadásul fogzik, úgyhogy mindennek a száj a célja). Így landoltak a csörgők, plüssök, rágókák a szemen, arcon, mellkason. No de ne úgy tessék képzelni, hogy ül a székében és nézeget. Ahogy nőtt az ébrenléti idő (kezdetben fél óra két alvás között, most kb 2nél tartunk), úgy sokasodtak a tevékenységek, mert egy testhelyzetet kb 20 perc alatt elunt, aminek méltatlankodó nyöszörgéssel adott hangot.

Szóval ébred, eszik, jön a pihiszék. Itt elmajmócázik vagy rágja a rágókát. Eddig ezt magában csinálta így volt 10 percem, amikor csak a szemem sarkából figyeltem, de most már toporzékol, ha nem vagyok az övé 100%-ig (vagy valaki nem az övé), így most már bábozás, éneklés, sőt ma már könyvnézegetés társult a pihiszékhez, ugyanakkor kb 30-40 percig van benne, ha én szórakoztatom. És valóban szórakoztatni kell. Sok dolgot un el hamar, ilyenkor újabb és újabb ötletekkel kell előállni, hogy mi tetszene neki, úgy hogy még nem tud ülni, a koordinációja is hagy maga után némi kívánnivalót, és kúszogatni is elég sajátosan tud. Ezután hátra fekve játszik, majd hason figyel/kúszik, aztán már csak ölben van el.

Háton játszó Csabóca

Közben meg kellett szakítanom az írást, mert 40 perc alvás után ébredt és maratoni 3 órát tolt végig így. 2 óra után majdnem elaludt (kb 2 percre a karomban) és ez elég volt ahhoz, hogy rebootoljon a rendszer plusz egy órára. Szóval még több kreativitás. Ahogy telik az idő, egyre több dolgot tudok neki mutatni, de egyre kevésbé is kötik le, mert már messzebbre lát, többet érzékel, jobban mozog, és mindent fel akar fedezni. A csodafegyverünk, amikor már elveszíti a türelmét, de még nem álmos eléggé, a zene. A zenén belül is Gryllus töménytelen mennyiségben (akiről egy kedves barátunk nagyon bölcsen megmondta, hogy "Gryllus Vilmos a gyermekzene Lázár Ervinje"). Szóval ha bekapcsolom a zenét, még bírja az adott tevékenységeket, sőt! Ilyenkor táncoltatni kell, forgatni egy takaróban, énekelni a zenével, és akkor boldog. Ja meg a buborékok. Oda van a buborékfújásért, mármint ha én fújok neki (ezt még egy zeneterapeutától tanultam).

Szóval szórakoztatás 2.0, iszonyatos fárasztó, főleg mikor már csak a popóját lehet cipelni, hogy nézelődjön a kertben. Ténylegesen ébredéstől alvásig minden pillanatában rá kell figyelni. Ugyanakkor fantasztikus látni ahogy rácsodálkozik a világra.

Van még pár dolog amiért oda van:

- megrágni a plüssállatok orrát, miközben én fejhangon visítok, hogy "jaj, megeszik az orrom" (ilyenkor a szeme sarkából huncutan figyel).

- birkózni az óriási tigris plüssel

- pelenkát szedegetni a fejéről (textil pelus rápottyan, ő meg leszedi)

- "megijedni" a hülye hangjainktól (baromira szereti, ha picit megijed és rájön, hogy ez vicc)

Ezért az arcért, minden megéri :)

- nézni a falat (ezt sajna már kevésbé, pedig számunkra szülőként kényelmes program volt) - vagyis a falon a kontrasztos fekete matricákat (piciként 10-15 percig bámulta, és meg volt sértve, ha elszedtük)

- a lábunkra feküdve repülni, és közben harapni az ujjunkat, mint egy kiskutya

- figyelni a leveleket az ágak között

- nézni ahogy anya vagy apa hülyét csinál magából egy tánccal csak az ő tiszteletére

- és a legújabb: nézni, ahogy eszünk. Ez a Jolly Joker. Ahogy közelítünk ahhoz, hogy ő is kóstoljon ételt, egyre jobban nézi, ahogy eszünk. Komolyan, ma a legnagyobb kiborulás közepén ültettem le a székébe mellém, hogy megpróbáljak ebédelni, és végig vigyorogta. Valószínűleg az apja étvágyát örökölte.

Most ennyi jutott eszembe. Hátha kapnak más, hasonlóan szórakoztatócentrum anyukák a fentiekből ötleteket. Meg én is várom másokét, hogy mi foglal le egy közel 4 hónapos csemetét :)

Így szülök én

Csababa 2 és fél naposan

Ezt a posztot Annámnak és Zsombikának ajánlom, aki nehezen szánja rá magát a világlátásra.

Azt hiszem megérett az idő, hogy leírjam, milyen is volt az én szülés élményem. Érthető okokból nem a szülőszobánál kezdem majd, hanem még pár héttel korábbról indulunk, a terhesgondozással.

Szóval én az az elvetemült kismama voltam, aki nem járt magándokihoz (gondolkodtam rajta, de úgy voltam vele, hogy mikor a hihetetlenül magas fizetésem jelentős részét az államnak adom adóként, már nem lenne jó egy magándokinak adakoznom alkalmanként a maradék 1/10 részét), hanem az állam csodásmesés rendszerét használtam. Mint már említettem lett egy elég jó dokim a kerületi SZTK-ban (mert még mindig így hívjuk, olyan is kicsit), hozzá és a valóban varázslatos védőnőmhöz (csak hogy alliteráljunk) jártam el. Voltak furcsa anomáliák, pl, hogy néha irtó sok idő telt el két vizsgálat között, de alapvetően elégedett voltam. Az első problémával akkor szembesültem, amikor döntenem kellett, hogy hol és kinél szülök. A dokimat jó szakembernek tartottam, de a SOTE II.-n dolgozik, ami tőlünk kissé távol van (főleg az utolsó hetekben lett volna kellemetlen heti 1-2-3-szor bemászkálni CTG-re), plusz én szerettem volna kissé természetesebb módon szülni, mint amit a kórház kínált, és nem utolsó sorban amikor szültem, még kisebb káosz volt a felújítás miatt (senki nem tudta elmondani, hogy hol, hogyan lenne a szülés). Alternatíva volt a nem annyira jó hírnevű Pest Megyei Flór Ferenc Kórház (továbbiakban csak Kistarcsaként említem majd), amiről sokszor horror sztorik keringenek, de a szülészetéről meg tündérmesék. El is kezdtem a nyomozást, és hamarosan kiderült, hogy a meséknek van alapjuk, ugyanis egyetlen negatív tapasztalatról olvastam vagy hallottam a kb 50 pozitív mellett, továbbá 8 percre van tőlünk kocsival, És ami meggyőzött: nagyon természetes szülés pártiak (részemről kiemelve a kádban vajúdást, ami nem ugyanaz, mint a kádban szülés!). Szóval ott volt a kérdés: jó kórház, közel, megfelelő szellemiség vagy megszokott, jó doki. Merthogy nem akartam a kórházban új orvost keresni. Nézegettem, kérdezgettem, de senkihez nem kötődtem, így végül úgy döntöttünk (a férjemmel komoly megbeszéléseket folytattunk), hogy marad Kistarcsa és majd szülök az ügyeletesnél.

Telt-múlt az idő, kezdtem egyre terhesebbé válni az áldott állapotból, és vártuk a nagy napot. Eljártunk a kórház ingyenes szülés felkészítőjére és babamasszázs tanfolyamára, néhány kérdésre kaptunk is választ, de az egész szülés-dolog egy fura fantázia volt még. Azért azt fontos leírnom, hogy bennem egyetlen egyszer, kb fél órára volt csak félelem, hogy mi lesz. Ez nem azért van, mert én ilyan kemény csaj vagyok. Egyetlen oka, hogy nem abban nőttem fel, hogy a szülés nehéz és félelmetes. Édesanyám rengeteget mesélt nekem a saját élményeiről, és mindig elmondta, hogy persze fáj, de kibírható, és a végén lesz egy gyereked. Szóval így álltam a dolgokhoz, amikor eljutottunk a 39. hétre (a terhesség elvileg 40 hét, de csak a babák 4 százaléka jön a kiírt napon), és én teljes nyugalommal - na jó nem, tűkön ülve - vártam, hogy végre a szememmel is megismerhessem a fiam. A 37. héttől jártam NST-re (itt a baba mozgásait, a szívét és a méhösszehúzódásokat nézik, majdnem ugyanaz, mint a CTG, de ott nem regisztrálják a mozgásokat külön) ahogy a nagykönyvben le van írva, 37. héten volt egy ultrahangunk (ott 3000g-nak mérték Mackócskát, amin én meglepődtem, mert ahogy én számoltam kb 3400-nak kellett volna lennie), és a méhszájam is megnézték.

És ekkor felhívott egy barátunk, hogy hogy vagyok. Beszélgettünk egy jót, majd a téma a vizsgálatokra terelődött, és ő meglepődve közölte, hogy az nem stimmel, hogy nem volt 2 hete ultrahangom, arról már ne is beszéljünk, hogy nekem senki sem szólt, hogy már 3 hete nem szabadott volna magnéziumot szednem, mert ez jól elnyomta a fájásokat. Mindemellett megkérdezte, hogy rám nézzen-e a rokona, aki Kistarcsán orvos, én meg persze megörültem neki, és elfogadtam az ajánlatot. Ez volt kedd délelőtt. Szerdán reggel találkoztunk az említett orvossal, aki nagyon korrekt, őszinte és egyenes embernek tűnt, mindent megnézett, és bizony kiderült, hogy Mackócskát majdnem fél kilóval elmérhették, mégis nagy babánk lesz. A méhszájam 1 ujjnyira volt ekkor nyitva és az 1 napos magnéziummentesség megtette a hatását, mert már kezdődtek is a jó kis Braxton-Hicks összehúzódások, azaz a jóslófájások. A doktor úrral megbeszéltük, hogy akkor nála szülök, bár elmondta, hogy nem szeret utolsó pillanatban bevállalni senkit. És az indok volt a legmegdöbbentőbb: mert nem szereti kihasználni a nők szülés előtti izgalmát (vannak még jó emberek! Valamennyi pénzt akartunk neki adni a szülés után, de nem akarta elfogadni, csak amikor már sírtam a meghatottságtól - mentségemre szóljon, hogy a szülés után durva hormonkoktél működik). Szóval a doki csináltatott CTG-t, azon még nem voltak túl nagy összehúzódások, úgyhogy sejthető volt, hogy nem szülünk.

Végiül tényleg itt, a szép szobában szültem

Csütörtökön további fájásaim voltak, drukkoltam is, hogy aznap éjjel szüljek, mert a frissen fogadott orvosom volt ügyeletes. De Mackócska csak nem jött. Beköszöntött a péntek reggel, és egy fura érzés, mivel pont két évvel aznap előtt halt meg a világ számomra legdrágább nagymamája, és bizony még szeptemberben mikor kiderült, hogy úton van a babánk május elejére, felmerült bennem, hogy a mamám "évfordulóján" fog jönni. Szóval jött a péntek, mi meg be voltunk rendelve egy újabb CTG-re a kórházba. Ott megvizsgált a doki, még mindig 1 ujjnyi volt a méhszáj, ellenben a gép szépen jelezte a fájásokat. Kb fél órán át néztek, egy gyönyörű szülőszobában voltam, mondtam is a férjemnek, hogy ott szeretnék szülni (3 szülőszobájuk van, és annyira nem magas a szülési szám, hogy ne legyen egy mindig szabad). Mindeközben a szomszéd szobában szült egy hölgy, de olyan sebességgel váltott át vajódásból kitolásba, hogy nem tudták kiszedni a kádból, és így vízben szült. Fel is csillant a szemem, mert nekem nagy álmom volt kórházban, de vízben világra hozni a gyerekem, sajna ez Magyarországon nem megengedett. A leírt eset csak egy ritka véletlen. No de vissza az eseményekhez. Az orvosom az eredményeket látva megkérdezte, hogy bent tartson-e, mert azért már nem valószínű, hogy sok van hátra, de haza is engedhet. Én utóbbi mellett döntöttem. Hazafelé volt még egy jó erős fájásom, de beugrottunk mamám sírjához (útba esett) és mondtam is neki, hogy tudom, hogy ha aznap szülök velem lesz Ő is meg Isten is (aki megmutatja így, hogy ha be is zár egy ajtót, kinyit egy másikat). Otthonról elmentünk bográcsolni ismerősökhöz (mert mit is csinálna egy mindenórás anyuka), ahol ott volt az a barátném is, aki az újdonsült dokim rokona. Szóval épp nekikezdtek, mikor nekem jött az első fájás, aztán 6-7 perc és megint, meg megint. Mondom is a lányoknak, hogy akkor én most hazamegyek, mire az említett barátné kijelenti, hogy akkor szól a sógorának, hogy ma még szülünk, de persze nem tudhattuk, hogy úgy lesz.

Hazaérve átmentünk szomszédolni anyukámékhoz, ahol túl nagy csábítás ért: velős pirítós. Jól hangzik mi? 15 éve nem ettem kb, úgyhogy fájás ide vagy oda, benyomtam egyet (milyen jól tettem, mert másnap reggel 10-ig nem ettem), de ennyi volt a keret, mert rosszul voltam. Anyukám csinált egy meleg fürdőt, és itt el is értünk ehhez a pillanathoz, hogy a jóslófájásokról írjak.

Olyan nincs, hogy valaki megmondja előre, hogy neked milyen fájásaid lesznek. Mondják, hogy a jóslók olyanok, mint a menstruációs görcsök, de pl nekem nem hasonlítottak. Nekem ugyanúgy mint a rendes fájások a hátamból indultak, és a hasamban végződtek, de úgy, hogy nem kaptam levegőt. Szerencsére 10-30 mp között mozgott a hosszuk, így túl lehetett élni. De volt olyan is, hogy görcsöltem egy nagyot, de az kb 5 percig tartott, és csak a meleg víztől múlt el. Mert az egy baromi nagy tévhit, hogy állapotosan nem szabad fürödni, ha minden rendben van a terhességgel (nálunk is volt idősebb rokon aki legszívesebben pálcát tört volna a fejem felett, amiért fürödtem), a meleg víz az egyik legjobb fájdalomcsillapító, és a szülésznők kifejezetten ajánlják a jóslófájások enyhítésére. Még egy dolog: 36. héttől málnalevél teát ittam. Ez elvileg segít "beérni" a méhnek, és könnyíti a tágulást.

Szóval anyum meleg vízbe ültetett, ahol el is múltak a fájások, szépen hazamentünk a párommal és beraktunk egy Doktor Csont részt, amire az utolsó hetekben szoktam rá (mert nincs is jobb mint változatosan bomló maradványokat nézni). Vártuk mi lesz, miközben a sorozat egyik szereplője elkezdett vajúdni. És lőn, nálam is jött egy fájás. A doki mondta, hogy akkor kell bemenni, ha elfolyik a magzatvíz vagy legalább egy órán át 5 percesek vagy rövidebbek a fájások (hála az amerikai filmeknek a legtöbben azt hiszik, hogy egyszer csak elfolyik a magzatvíz és indul a szülés, de ez ha jól tudom az esetek kb egy ötödében van így). Tehát letöltöttünk egy Contraction Timer nevű alkalmazást, amit el kellett indítani, ha jött a fájás, és leállítani a végén, így kaphattunk egy szép grafikont. 14:05 perckor jött az első, és szépen 6-7 percenként követték a nem túl kellemes társai. Mire a filmben megszült a szereplő, nekem már 4-5 perces fájásaim voltak, és 4-kor el is indultunk a kórházba. A fájásokról még: mindenkinek más jön be, meg kell találni, hogy hogy lehet a legjobban túlélni őket. Én a térdeimen álltam egy fittlabdára támaszkodva és a párom masszírozta a keresztcsontom. Így nagyon könnyű volt bírni, de azért ne higgye senki, hogy ez egy simogató érzés. Ha feküdtem majd megdöglöttem.

Kb 16:30kor már újra CTG-n voltam, és elmúlt a félelmem, hogy mi van ha téves riasztás, mivel egy dokinő megnézett, és közölte, hogy 2 ujjnyira vagyok nyitva, bizony itt szülés lesz. A monitoron lenni szörnyű volt, mert feküdni kellett. 5 - fél 6-ra megjött a dokim. 3 ujj, indul a burokrepesztés. Azt mondják a lányok hasonlóan szülnek, mint az anyjuk. Nálunk ez totál így lett. Kb minden ugyanúgy történt. Ja és tudni kell, hogy az orvosom megkérdezte, hogy mit szeretnék és mit nem a szülésnél. Mondtam, hogy mindent rábízok, csak vákuum ne legyen, meg ha császárra kerülne a sor, azonnal férjemre tegyék a babát (hál Istennek egyikre sem volt szükség). Szóval burokrepesztés: semmit nem érzel, csak olyan mintha kidurranna benned egy meleg vizes lufi. Csak jön meg jön a víz. De legalább végre felállhattam. A másik félelme sok embernek a beöntés és a borotválás. Utóbbira tipp, hogy intézd el otthon ha sejted, hogy közel az idő. Az előbbi Kistarcsán nincs, csak kúp. Én ezt is megúsztam, mert megkérdeztek, mikor voltam utoljára wc-n a megfelelő dolog miatt. Mondom: ebéd után. Jó, akkor tárgytalan. Féltem is, hogy elhamarkodott döntés, mert nem akarok majd találkozni a medvével szülés közben, de nem történt ilyesmi. Egyébként pisilni sem volt egyszerű fájások közepette.

Szóval a totális összevisszaságból visszatérve, a szülésznő elkérte a tusfürdőm és csodás illatú fürdőt csinált (Baba tusfürdő - rózsa-szőlős), én meg boldogan bemásztam. Nem múltak el a fájások, de irtó kellemes volt úgy feküdni a nagy sarokkádban, hogy a férjem fogta a fejem, a szülésznő betett relax zenét (mi is csináltunk válogatást, de jobb volt, amit ő rakott be), mikor sötétedni kezdett sólámpát kapcsolt. Gyönyörű volt minden. Aztán ahogy sűrűsödtek a fájások, a hosszuk is nőtt, és egyre nehezebb lett. Az első egy-másfél órában jól voltam, teljes néma csendben tűrtem a fájásokat, a párom azt is hitte, hogy elájultam, de nem. Életemben először voltam igazán módosult tudatállapotban. Minden megszűnt, csak a folyamat létezett, a világ nem. Aztán durvulni kezdett a helyzet, és amikor már fél perc volt két kb 1 perc hosszú fájás között, akkor mondtam egy már a családban legendássá vált mondatot, hogy akkor" most valaki vágja le a fejem és vegye ki a gyereket". Ilyen sorrendben. De egy kis vigasz a szülés előtt állóknak: amikor már ezt érzed, az nagyon a vége. Kb fél óra és indulnak a  tolófájások.

Mint mondtam, természetesen akartam szülni, de az epidurálison kívül (amit nem is nagyon adnak a kórházban) beleegyeztem a gyógyszerekbe. Kaptam is két izomlazítót (mert lelassult egy kicsit a tágulás) és mikor a szülésznő látta, hogy lassan indul a kitolás, bekötötték branüllel az oxitocint. Ahogy kezdtek megváltozni a fájások, kicsit jobb lett, mert akkor a tolásra lehetett koncentrálni, noha még mondták, hogy annyira ne toljak, mert még van idő. Aztán felfeküdtem az ágyra, megállapította a doki, hogy készen állunk, és jöttek a tolófájások. Ezen nincs mit szépíteni, ez olyan mint mikor hív a természet, csak erősebben. Onnan lehet, tudni, hogy már bizony elindul a szülés, hogy az embernek nem csak a fájásokkor van kakálhatnékja, hanem mindig. De nem kell megijedni, csak az érzés hasonló. Szóval jött a fájás, tényleg fájt, de mégsem úgy éreztem mind a vajúdásnál, mert már nem csak tűrni kellett hanem tenni is. Mackócskám 5 fájás alatt született meg, kb 15 perc volt úgy, hogy (valószínűleg az oxitocinnak is köszönhetően) háromszor tudtam nyomni egy fájás alatt. Ez kb hasoló mint a filmekben: anya lábát fogja a szülésznő és az orvos, apa a fejnél szurkol, anya nagyokat nyög, hogy mindent beleadjon. Nekem nagyon jó dokim volt, pontosan mutatta, hogy hova nyomjak, így a rettegett sokat érő visszérrel a popómban sem volt később annyi dolgom, mint a terhesség alatt. Szóval én biza nyomtam, de kb azt éreztem, hogy hulla fáradt vagyok, és soha nem volt még ennyi erőre szükségem. Sokan azt hiszik, hogy ez a legfájdalmasabb része a szülésnek, és talán van, akinél így is lesz, de nálam nem. Én csak úgy éreztem, hogy egy sárgadinnye szorult belém. Morbid belegondolni, hogy a legtöbb anya nem is igazán érzi, mikor gátat vágnak, de tényleg így van.

Neki is kemény munka volt, nem
csoda ha a hangját mutogatta

Azt hiszem a 3.-4. fájásnál mondta a szülésznő, hogy már látszik a haja, aztán még egy és kint volt a feje ami a kezecskéjével egyszerre jött (min Superman, az apja tiszteletére) és az utolsó, és megszületett életem csodája. 6 óra 45 percbe tellett, de május 1-én világra jött (milyen jó, hogy minden szülinapján otthon leszünk).

Nagy és mégis pici kék baba, azonnal a hasamra fektetve, én drukkolok, hogy felsírjon, és azonnal jön a hang. Apa csak szorongat, a sírás szélén vagyunk, de még tennivalónk van. Azt fontos megemlítenem, hogy a nagy szerelem a gyerek iránt  az első napok/hetekben még nem igazán van, sőt az "anyavagyok" érzés sem, de azt azonnal érzi az anyuka, hogy most már valaki sokkal fontosabb lett neki, mint önmaga.

Apa átvágta a köldökzsinórt, babócánkat megtörölgették, lemérték (3810g, 57 cm) és a páromnak adták, mert nekem még dolgom volt: meg kellett szülni a placentát és összevarrni. Na ezt a két rész kihagytam volna. Előbbivel nem volt gond, csak már úgy mentem volna a babámhoz, de utóbbi irtó kellemetlen volt, főleg mert Mackócska kezes mutatványa miatt nálam nagyobb részen kellett hímeznie a dokinak. De ezen is túl lettünk, megkaptam a babám, azonnal mellre tettük még ott a szobán (a szülésznő segített), és hármasban maradtunk majd egy órára, és kezdtünk rájönni, hogy akkor most már egy család vagyunk.

Első étkezésünk

Néztük a színváltós, lilából vörösödő babánkat, és nem hittük el, hogy ő a mi fiunk. Végül felöltöztettek, kitoltak a szobába, és én egész éjjel nem aludtam, mert a fiamat néztem, hallgattam figyeltem azt, aki belőlem és a szerelmemből lett, aki Valahonnan lelket kapott, aki ott szuszogott mellettem az ágyban két szopizás között.

Szóval így szültem én, de egy barátnőm példáján által rá kellett jönnöm, hogy mindenkinek más az ideális szülés, nem mindenkinek lenne úgy jó, ahogy nálam történt. Van, aki otthon akar szülni, van aki kórházban, de természetesen, és van akit a sok villogó gép és masszív orvosi részvét nyugata meg. Csak gondolja végig az anyuka, hogy neki hogy lenne jó, és az adott terhességnél mi a legjobb neki és a gyereknek. Egy biztos, férjem azóta is minden apukát meg akar győzni, hogy legyen bent a szülésnél, mert ahogy ő mondja, "rossz látni, hogy a párod szenved és te nem tudsz segíteni", de igazából a jelenlét mindennél többet ad anyának is és az apukáknak is. Egy szabályunk volt: maradjon a fejemnél, és ne nézze mi történik lent (mert ez állítólag rosszul hathat a szülés utáni házaséletre, amiről már nagyon érik egy poszt). Életem egyik legszebb élménye volt, bármikor újra megtenném, mert az agy olyan csodásan működik, hogy 3 hónap távlatából alig emlékszem a fájdalomra. És fura, de szinte irigylem a barátnőmet, aki most fog szülni, mert ennek az események az izgalma, csodája olyasmi, mint amikor az ember kezdi megismerni a párját, kezd szerelmes lenni. Reméljük, hogy pár év múlva ismétlünk, ugyanott, ugyanazokkal a segítőkkel :)

Változó kapcsolatok

Nagyon sok minden belefér a fenti címbe, és bizony sok dolgot fogok érinteni, előre is elnézést az összevisszaságért.

Szóval ahogy nő a poci, az ember elkezd gondolkodni, hogy vajon hogyan fogja ápolni egy baba mellett a kapcsolatait, de ami még talán ennél is fontosabb, hogy nem csak az ember lánya gondol erre, de a barátok is. Különösen, ha a társaság egyetlen férjjel/feleséggel és hamarosan babával rendelkező tagja vagy, ami sajnos nem ritka, ha az ember huszonévesen alapít családot. Mikor megházasodtunk, a barátnőim kicsit izgultak, hogy megváltozok majd (mi ilyen őskövület barátságban élünk gimi első/7. osztály óta), és valószínűleg picit ez is történt. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nem véletlen, hogy 23 évesen férjhez mentem, alapvetően egy társaságban pörgős, de igazából nyugodt életmódot folytató valaki lévén, a házassággal ez az oldalam domborodott ki. Hál Istennek a mi társaságunk inkább az együtt játszós/társasozós fajta, nem a buliban részegen fetrengő, így nagy változás azért mégsem következett be, és a barátnőim is megnyugodhattak, hogy nem váltam zombivá. De akkor jön a baba.

Igen, szembe kell nézni vele, hogy egy csecsemő mellett az első hónapokban bizony az embernek nem sok ideje marad a baráti kapcsolatokat ápolni, hacsak nincs hajlandóság a másik felekben a látogatásra. Mert egy pár hetes picivel még nem könnyű kimozdulni, de bármit is hisz a jónép, ha már kialakult egy rend, a legtöbb fiatal anyuka örül ha a barátai meglátogatják, mert ezzel is megszakítják a szoptatás- kakis pelus cserélés- altatás ciklus egyhangúságát. Aztán mikor már nagyobb a babus és ha elég bevállalósak vagyunk, mi is mehetünk látogatóba, megfelelő felkészültséggel (én pl magamra kötöttem Mackócskát egy rugalmas kendőbe és kb 8 hetesen 3 órát aludt rajtam egy barátnőméknél miközben mi társasoztunk, grilleztünk és beszélgettünk).

Tehát mikor baba születik bizonyos dolgokra oda kell figyelni, hogy az ember ápolhassa a régi barátságokat:

1. vállald be, hogy nem tudod mi lesz - nem tudhatod, hogy idegen helyen mit produkál a baba, de ha nem mozdulsz ki, soha nem fogja megszokni az, hogy mászkáltok

2. érdeklődj a másik felől - nem kell mindig a saját dolgaidról és főleg nem a gyerekedről beszélni. Úgyis kérdeznek, de az ő életük is zajlik, és hidd el, felüdülés néha kakitól és bukitól független problémákról hallani

3. légy nyitott a világra- próbálj lépést tartani az éppen aktuális nagyvilági kérdésekben, mert kell a közös téma. Nem kell mindenből naprakésznek lenni, le legalább mobilon átfutni a híreket, vagy jó tipp figyelni FB-on, hogy miről értekezik a nép

4. értsd meg, hogy ők dolgoznak napközben. Az ember bizony erről pár hét után megfeledkezik, és el kell fogadni, hogy nekünk kell alkalmazkodni a barátainkhoz

5. keresd őket- mert ők nem biztos, hogy mernek hívni, mert mi van ha alszik a kis csemete. Éreztetni kell, hogy fontosak

Ezt most nagyrészt az anya szempontjából írtam, de hasonló zajlik le apáknál is, csak más szinten. Amit én észrevettem a férjem egyes barátain, hogy kb kínosan érzik magukat a párom jelenlétében, ha szembesülnek a ténnyel, hogy ő apa. Sokuk még egyedülálló, és nagyon gáz viccekkel igyekeznek elütni a bennük felgyülemlő feszültséget, amikor az autók békés témájáról a beszélgetésbe belekeveredik édes kis mosolycsomagunk. Jönnek a béna postás viccek, vagy egyszerűen egy kozmikus anomáliának titulálják a férjemet, amiért 30 alatt vált apává. Persze nem mindenki reagál így, de ezek az esetek nagyon szembeötlők. És itt jön be a következő pont fontossága: sorstársak "keresése".

Mert bizony a fentiekkel együtt, a gyerekvállalással kinyílik egy másik világ. A várandós kismamák iszonyúan keresik egymás társaságát és mikor megszületik életük apró értelme, ez még jobban fokozódik. Ideális esetben az apukának is lesznek apa társai, de egy friss anyának erre elemi szüksége van (visszatérve az előző pontra, ilyenkor fontos a régi barátokkal éreztetni, hogy nem cseréltük le őket). Hogy miért? Mert senki nem érti meg annyira, hogy mit érzel, mikor órákon át nem alszol, hogy hogy vagy képes egész nap nem pisilni, azért mert a gyereked leköti a figyelmed, mint egy másik anya. A még nem gyerekes ismerősök kedvesen bólogatnak majd ha elmondod, de igazából őket untatnád, ha mindig elmesélnéd ezeket, arról nem is beszélve, hogy nekik nem fogod elmondani, hogy jujj, ma akkorát pukizott a gyerek álmában, hogy bekapcsolt a bébiőr. Egy ilyen "anyatársam" mesélte, hogy volt egy felmérés, hogy kik használják a legtöbbet a FB kaki jelét a beszélgetésekben, és mily meglepő eredmény: a kismamák, akik megvitatják csemetéjük eredményeit (én egyébként még nem használtam :) ). Szóval az ember eped ilyenkor a hasonló korú gyerekkel rendelkező anyák társasága után. Hál Istennek, nekem is lett ilyen barátném.

Egy másik érdekesség: egy "titkos", "láthatatlan" klub tagja leszel. Olyan emberek, aki eddig inkább csak biccentettek neked, hirtelen leállnak veled beszélgetni, mert te is Szülő lettél. Ez mind totál hülyén hangzik, de így van. Kedves férjemmel megrökönyödve tapasztaltuk, hogy olyan emberek, akiket 5-10 éve ismerünk, teljesen máshogy állnak hozzánk, sokszor szólítanak meg, mert beléptél a nemalvók, bukiktól foltos pólósok, és a gyerekük képét mutogatók klubjába. És miért kapnak így el. Erről csak egy hipotézisem van, aminek empirikus bizonyítását még nem dolgoztam ki, miszerint nekik is vannak barátaik, akiket nem akarnak terhelni az állandó gyerek témával, de velünk működik a ""ha megvakarom a hátad, te is az enyémet" elv, szóval ő mesél és én is mesélhetek. ÉS még érdekelni is fogja, hátha ugyanazok a problémáid, hátha bebizonyosodik, hogy nem ő a "szaranya/apa", hanem a világ nem rózsaszín. Furi egyenlőre ez a klub, de marha jó érzés.

És akkor lássuk a "negatív"  változásokat. Nem kapcsolatok elvesztését értem ez alatt - bár a fentiek tükrében ez is érthető lenne, és biztos vagyok benne, hogy a kevésbé erős barátságokat kigyomlálja a gyermekáldás -, hanem az ember megváltozott reakcióit mások irányába. Hogy miről is beszélek? Az anyatigrisről és az apaoroszlánról. Én alapvetően egy temperamentumos - ahogy a legjobb barátnőm egyszer megjegyezte: tűzrőlpattant - nőszemély vagyok, de ezt eddig csak a legszűkebb környezetem látta. Mert amikor nem csak a családommal - és az annak számító barátaimmal - vagyok, akkor égi türelmem van. Vagyis volt, mert ha valami vagy valaki, a fiamra nézve potenciálisan negatív dologgal "fenyeget" akkor izgalmas új területek nyílnak meg. És ugyanezt látom a páromon is. Jó példa erre amikor két napja éjjel egy kisbusz végigtrappolt az utcán egy utánfutóval, aminek pontosan olyan hangja volt, mintha 5 FKF-es kukát húztak volna végig 50 fekvőrendőrön. Szóval a gyerek ablaka még zárva volt, a miénk (ami az utcára néz) nyitva, és az alvó Mackócska reagált is a nem éppen égi hangokra, és zaklatott sírással és ébredéssel (kb 1-2 órával a megszokott időpont előtt). Hát nem mondom milyen kijelentések szaladtak ki a szájunkon (főleg a férjemén), persze tudtuk, hogy teljesen logikátlanul, hisz a busz már árkon-bokron túl volt. Vagy másik eset, amit a nyaralásnál írtam, mikor a golyóforma tíz éves fiúcskának sikerült abszolválnia, hogy a Balaton vize Kismackóm szájába és szemébe jusson. Nem szeretném ha sokan látnának olyan állapotban, mint akkor voltam (szerencsére a gyerek biztonságba juttatása fontosabb volt, mint hogy a tigris vadászni induljon). Szóval az ember bizony indulatosabbá válik, ha bárki a gyereke jólétén akár csak kicsit is csökkent. De hasonló reakcióval járhat, ha valami bölcs rokon vagy nem rokon (rókabéka vagy békaróka) megkérdőjelezi a kompetenciánkat, avagy egyenesen azzal vádol, hogy ártok a gyermekemnek. Szóval, ha ilyen szándéka van valakinek egy kisgyerekessel szemben, annak üzenem, hogy "reszkess, félj és borzadj! Szörnyű sárkány, foga nagy" :) Na jó igazából nem. Sokszor csak magában puffug az ember többet, de arra lehet számítani, hogy a kötekedő, mindent jobban tudó ismerősökkel ritkulni fog a kapcsolattartás.

Összegezve? Az élet egyéb területein történő változások a baráti, családi kapcsolatokra is ki fognak hatni, amit próbálunk kézben tartani, és bocsesz amíg nem sikerül!

Kockázatokról és mellékhatásokról

Hát bizony a gyermekvállalásnak is vannak "mellékhatásai", melyekről nem kapunk tájékoztatót, valahogy az orvostól sem szokás ezeket megkérdezni, de mégis léteznek, tapasztalhatók, és - ahogy más mellékhatásoknál is lenni szokott - az emberek bizonyos százaléka átesik rajtuk. De miről is beszélek? Olyan fizikai, fiziológiás tünetekről, melyek nem igazán kellemesek, de bizony a kisbabás élet velejárói. És hogy mit lehet tenni ellenük? Nos, vegyük őket sorba.

1. számú - Brutális alváshiány
Előfordulása: 10-ből 9,8 embernél
Tünetek: Vajon mi? Na de komolyra fordítva a szót, nem kell IQ fighter-nek lenni, hogy belássuk, bizony egy  csecsemő mellett szinte mindenki megtapasztalja, hogy milyen a kialvatlanság, csak az a változó, hogy ki mennyi ideig szembesül vele. Az első pár nap volt a legbrutálisabb nálunk, az a bizonyos 5 napos pokol, mikor napi 3 órát aludtunk. Erre az időszakra jellemző volt a reménytelenség, ingerültség, hányinger, fejfájás és sírás. Aztán a helyzet javult, és a babus már képes 3-4-5 órát aludni egyhuzamban, ami esetünkben általában 3 óra összefüggő alvást eredményez. Így jön ki a napi 6-7 óra alvás, 2-3 darabban. Ami egész jól hangzana, ha egy szuszra aludnánk le, nem 1,5-2,5-3 órás darabokban, mert úgy nem annyira pihentető. Erre az időszakra már kevésbé drasztikus dolgok jellemzőek: krónikus álmosság, időnként fejfájás, de alapvetően normális életkedv, megfelelő működésmód.
Kezelése: Éld túl és reménykedj :)

2. számú - Mell sebesedés, átalakulás
Előfordulás: kevesebb, mint 50 %, hiszen a másik 50 %-a a szülőknek férfi
Tünetek: Változó. Apró hegektől nagy lyukakig. Bizony elbúcsúzunk a szép, fiatalos cicitől, és átadjuk a helyet, a tejtől hol megtelt, hol kevésbé duzzadó tejcsárdának, aminek egy darabig örül az újdonsült apuka, majd a lelkesedése alább hagy, mikor rájön, hogy a vizuális örömszerzésen kívül, neki kevésbé jut párja bájaiból. Miért? A szoptatós anyuka melle míg sebes, érzékeny, és mikor már nem sebes, akkor is, épp ezért sajnos sokszor a mindent a szemnek, semmit a kéznek elv érvényesül. Jó esetben az ember nem kap mellgyulladást, ami további problémákat okoz, de hál Istennek, erről nincs személyes tapasztalatom.
Kezelés: gyapjúzsír, kímélés, szoptatási tanácsadó felkeresése (ő segít kideríteni, mi a probléma), és idő. Sajnos ábrándjaink ne legyenek. nem kapjuk vissza a régi cicink, de azért igyekezhetünk az izmokat karban tartani, és idővel hozzászokik az ember, hogy a seb helyén kis lyuk árulkodik a bimbón, hogy hol "harapta" ketté a gyerek, hiszen ez az azon érdemem jele, hogy végigszenvedtem, és sikerült szoptatnom.

3. számú - Hajhullás
Előfordulás: valószínűleg minden nőnél, de egyes gyengébb idegzetű férfiakat is érinthet
Tünetek: kád, csap eldugulás, hajszálak a gyerek ujjai között, a takarón, a kajában, de még a bugyiban is, sőt mindenhol. Ha nőkről van szó, ez a szülés utáni élet teljesen normális ámde irgalmatlanul ijesztő velejárója. Hogy miért? Mert a terhesség alatt a szervezet olyan hormonokat termel, amik akadályozzák a hajhullást, így az gyakorlatilag leáll, aminek roppantul tud örülni az ember lánya (ha már hordószerű a testünk, legalább legyen szép a hajunk). Ellenben, mikor a gyerkőc megszületik, rá 1-2-3 hónapra a szervezet bizony elkezdi a "selejtezést" és a biológia könyörtelen úr, nem ugyanolyan az ízlése, mint nekünk, így a szép korona, egyre ritkul, és hatalmas csomókat szedhetünk össze egy-egy hajmosás után. Szerencsés esetben, a gyermekünk eddigre már szeret mindent megragadni, így ő is segít az anyatermészetnek elvégezni a munkát, ezért fontos, hogy minden jól irányzott hajcibálás után átnézzük a babánk kezét, mivel bizony az a kis öklöcske pillanatokon belül bepakolódik gazdájának szájába minden tartalmával együtt.
Kezelés: érdemes vitaminokat szedni, pl a maradék kismama vitamint, és valami mással vigasztalni magunk, mert aminek hullani kell, hullani is fog. De nem szabad megijedni, nem leszünk kopaszok (bár utóbbit még csak remélem, hiszen, épp a közepén vagyok a "vedlésemnek").
Ha férfinál van ugyanez, az egy teljesen más tészta, így ebben az esetben javaslom citromfű tea nyugtató célzatú fogyasztását, kikapcsolódást

4. számú - Ínhüvelygyulladás
Előfordulás: nagy babás anyukáknál/apukáknál gyakoribb
Tünet: kar használatának korlátozottsága a fájdalom miatt. Itt csalok kicsit, mert nem tudom, hogy valóban ínhüvely gyulladásról van-e szó, két nap múlva megyek orvoshoz, de ami tény, hogy könyékig be vagyok kötve. Mert bizony, akinek a babája 7 kiló felett van épphogy 3 hónaposan, ráadásul szereti vitetni kis fokhagymagerezd popóját anyuci kezében, ott előfordul, hogy a kar egy kisebb sztrájkba kezd. Most igazából jobb, mert eddig mindkét kezem be volt kötve, most csak a jobb, de az rosszabb (húú, micsoda humorom van). Szóval biza egy szép kerek/ovális baba anyjaként az ember így is járhat, ebbe valahogy nem gondok bele senki előre.
Kezelés: fogalmam sincs. ha feltaláltam a spanyolviaszt, majd értesítem róla a népet - kísérleti stádiumban van egy karikás hordozó kendő
(E mellékhatás párja a jóval gyakoribb előfordulású derékfájás, szintén a popsihurcoltató babás szülők esetében, melyre még ennyi gyógyírt sem tudok írni),

5. számú - A rejtélyes kék-zöld foltok esete
Előfordulás: ez is rejtélyes
Tünet: a test különböző pontjain feltűnő, a kék, zöld és lila szín mindenféle árnyalatában játszó, általában amorf formájú pigmentáció. Kiváltó oka lehet, az egyes számú mellékhatás, azaz a kialvatlanság miatti ütközések, esések. Másik jellemző forrása az éjszakai szoptatás, mikor az ember igyekszik oly mértékben minimális fény mellett etetni, hogy a baba ne ébredjen fel túlzottan, és így gyorsan visszaaludjon. Ez a csökkentett fotonmennyiség okozza a bútorokkal, küszöbbel kötött közelebbi, ámde nyelvileg kevésbé szofisztikált barátságot. Hasonló következménye lehet eme kapcsolatoknak a beszakadt lábujjköröm és a dagadt kislábujj (amely létezésének valószínűsíthető egyetlen célja a sötétben megtalálni a bútorokat). Egy darabig még igyekszik az ember végiggondolni, honnan is vannak a harci sérülések (főleg ha olyan aggódó párunk van, aki erre rákérdez), de én pl hamar feladtam.
Kezelés: vegyünk a foltokhoz illő ruhát, és mondjuk, hogy ez az új divat. Na jó nem. Én úgy kezelem, hogy nem érdekel, már hozzá szoktam.

Az összes dolog vezethetne - az elsővel az élen - komoly hangulatingadozásokhoz, türelmetlenséghez levertséghez, de van egy nagy pozitívumuk, mégpedig a kiváltó ok. Mert van akiért mindezt érdemes elviselni sőt, ha épp annyira leköti a figyelmünket, észre se vesszük, hogy mindez megtörténik velünk, hiszen a kis szeretetcsomagunk épp átfordul, kinöveszt egy fogat vagy csak böfög egy olyan embereset, ami egy felnőtt férfinak is becsületére válna. Akkor meg kit érdekel, egy csomó haj a lefolyószűrőben, vagy egy karikás szem. Ezek majd úgyis rendbe jönnek, de semmi sem pótolhatná a kisfiam mosolyát, miközben a lábamon fekszik és az ujjammal van tele a szája, mert azt a legjobb rágni, mikor fogzik (és így lehet mosolyogni, de még "dumálni" is).

Balatoni baba

Nagy kihagyásunk titka már a címből is kikövetkeztethető, ugyanis megvolt életünk első babás nyaralása: a református gyülekezetünkkel Balatonszárszón pihentünk 5 napig egy csendeshéten, ami sok szempontból volt fordulópont számunkra. Beszélhetnék arról, hogy milyen jó volt lelkileg ez a pár nap, de ez a blog a gyereknevelésről, a babás életről szól, így a téma inkább az lesz, hogyan éltük meg a mi kis 11 hetesünkkel a nyaralást, hogyan készültünk, mik voltak a nehézségeink, hogyan alkalmazkodtunk és próbáltuk megelőzni a konstans elolvadást.

Tehát 1 héttel ezelőtt indultunk, 5 éjszakát töltöttünk a Balatonszárszón, teljes ellátással (annyira jó volt, kb 9 éves korom óta nem voltam sehol úgy, hogy nem kellett főzni), így kajával nem kellett készülni. Mint megtudtuk, a szálláson volt kiságy és kiskád, így a ház ezen részét nem kellett magunkkal vinnit, ellenben a többi...

A pihenőszék és a majmócák mindig
kellenek, különben mire koncentrálna így

Mert gondoljuk végig egy baba napját, és rájövünk, hogy bizony olyan abszurd dolgokra is szükségünk lesz, mint a porszívó. Tehát telenyomtuk a kocsit: bazi nagy babakocsival (mert ugye ülni még nem tud), két bőrönd (ebből egyik csak Mackócska ruhájával), ágynemű neki (vékony és vastag paplan), sterilizásló és fejő (még mindig több a tejem, mint kell, ráadásul másért is szükség volt a fejésre - lásd lejjebb), két bazi nagy plüssállat (mert ugye tág térben nem alszik, csak ha ki van bélelve plüssökkel), babaülés, szoptatós párna, pelenkázó táska, pihenőszék, játszószőnyeg (hogy ingerelve legyen), babavíz, légzésfigyelő (ő hason alszik és ki tudja milyen matraca lesz). Talán ennyi,de ki tudja már. Szóval vittük a fél házat és még jó, hogy én vezettem lefelé (életemben először ilyen hosszan), mert a férjem nem biztos, hogy befért volna az első székre úgy, hogy az anyós ülés is tetőig tele volt. És persze a felét nem is használtuk (mert pl nem tetszett neki a kiságy és a babakocsiban aludt).

Most már kitölti a kocsit

Szóval indulás 36 fokban, végig az autópályán, ami már önmagában izgalom baba szempontból, ugyanis nincs klímánk. Hál Istennek, minimális forgalom mellett kevesebb, mint másfél óra múlva oda is értünk a szállásra, ahol mind a hárman csurom vizesen szálltunk ki a kocsiból, pedig nem a tóban parkoltam. Az út nagy részét átaludta a kis drágám, amikor nem aludt a kezét figyelte (mert ugye az a legizgalmasabb dolog), vizet nem fogadott el. Tehát kiszállunk, és elkezdünk kipakolni, vagyis kezd a párom, én vágtatok szoptatni az összeizzadt kisfiam. Azaz próbálnám, mivel szippant párat 5 perc alatt és ennyi. OK, gondolom, akkor játszunk kicsit és utána folytatjuk.
Közben drága férjem a haját tépi, hogy hogy lehet ennyi cuccunk, majd azért is, mert Kismackó nemhogy nem eszik tovább, de mindent kibukik, amit megevett. Már ott voltunk (vagyis inkább drága másik felem), hogy minek jöttünk el, főleg ilyen pici babával (én még nagyon igyekeztem bizakodni), mikor elindultunk vacsorára. Itt szólt közbe Isten, egy pár ismerős által, akiknek nagyobb gyerekeik vannak, mert a belőlünk kibújó paraszülők azonnal elpanaszolták, hogy a gyerek éhen fog halni (hozzáteszem, hogy kis drágám tegnap 12 hetesen elérte a 7 kilót, miközben a két másik baba a nyaraláson - igaz hölgyekről van szó - 6 és 11 hónaposan nyomtak ugyanennyit), ugyanis megnyugtattak minket, hogy 37 fokban a babák csak isznak (a tej eleje vizesebb), az jön ki belőle amire nincs szüksége. Miután megnyugodtunk, mégis sikerült örülni az ottlétnek.
Tudni kell az utazásunk kereteiről, hogy az étkezések időpontja fix volt, alkalmak voltak délelőtt és este vacsora után, amiken szerettünk volna részt venni, ezért nagy volt az izgalom, hogy milyenek lesznek a napjaink. És e tényből fakadt az elhatározásom, hogy akkor belefogok a teljesen igény szerinti szoptatásba.
A nyaralás előtt igyekeztem igény szerint etetni a kis kincsem, de egyre nagyobb volt a nyomás több forrás által, hogy toljam ki a szoptatások közti időt (alapból 30-40 perig szoptattam, és arra "kellett" volna törekednem, hogy 3-4 óra teljen el két étkezés kezdete között). Borzasztóan igyekeztem, de csak szopási sztrájkokba futottam bele. Aztán jött ez a csodásmesés idő, és a gyerek folyton szomjas volt, ellenben a víz nem kellett neki. Mivel békés napokra vágytunk, és elégedett babára, félve nekifogtam az igény szerinti szoptatásnak (félve, hogy egész nap cicin lesz), lássuk mi történik. ÉS bejött. Komolyan úgy jöttünk haza, mint akit kicseréltek. Tök nyugodtak vagyunk (helyesbítés: voltunk, mert annyira beindult a fogzás tegnapra, hogy nagyon nyűgös a kis gyöngyöm, ráadásul már látszik a két alsó fogacskája), mert ha kér a babám, kap enni, és ettől ő is jobb kedvű. A délelőtti beszélgetéseken mindig ott tudtunk lenni, mivel Mackócska aludt, majd megkapta a közvetlenül előtte lefejt tejet, és játszott a pihenőszékén a majmócákkal. Nem izgultunk, ha sírt, csak sétáltunk fel alá vele, és gyorsan megnyugodott.. Az esték bonyolultabban alakultak, húztuk az időt amíg tudtuk (rám volt kötve a kis csomag, és így egész szépen aludt), aztán ha megunta vittük fürdeni és aludni (kivéve kétszer, mikor visszavittük játszni magunkkal, ebből egyszer már udvarolt is egy kis hölgynek :) ).
A mi étkezéseink alatt vagy aludt a babakocsiban vagy valamelyikünk sétált vele a vállán, majd csere. Ezek alapján elmondhatom, hogy a babás nyaralás egyik legfontosabb pontja, hogy ENGEDJÜK EL AZ ELVÁRÁSOKAT, és igyekezzünk a babánk adta keretekben jól érezni magunkat.
A szabad délutánok közül egyen Tihanyban jártunk. Ez a kis drágám szempontjából csak annyit számított, hogy a kompon és a kisvonaton nézelődött, majd végig aludt, amíg vissza nem értünk Szárszóra a strandra (mi jól megsültünk, de őt védte a babakocsi - és igen a kisvonatra fel lehetett rakni a babakocsit). A strandolás már egy izgibb téma.
Előzetes információszerzés során, azt a tanácsot kaptuk, hogy 2 és fél hónapos lévén, csak a lábikájával rakjuk be a vízbe. Ez meg is történt első alkalommal (és jól eláztattam a pelusát is véletlenül), de annyira nem érdekelte. Majd Tihanyból "hazaérve" felhívtam a védőnőnket (aki még mindig szuper, mert nyaralásán is elérhető), aki elmondta, hogy olyan tiszta a víz, nyugodtan vigyük be, amíg élvezi, csak a nappal vigyázzunk. Nos ennek eleget is tettünk, egy rakatot rákentem az aranyárban lévő naptejből (de komolyan! Nézte már valaki, hogy 22000 Ft a litere a gyerek naptejnek?!). Minden jól is ment, amíg egy nem túl keskeny, ámde annál tramplibb tíz év körüli fiú végig nem trappolt a picik strandrészén (volt vagy 4-5 2 éven aluli baba körülöttünk) a vízben, pont mikor Mackócskát épp beraktuk, így jutott neki a Balatonból a szemébe és szájába is. El lehet képzelni, milyen hangerővel reagált minderre, meg azt is, hogy bennem milyen (sajnos nem a hét lelkületéhez illő) gondolatok támadtak a gázlólegény iránt (mint kiderült - mert a férjem nem állta meg, hogy elő ne vegye - még nem tudott úszni és az volt a szórakozás, hogy berontott a vízbe. Csak azt nem értettük, hogy miért a parttól 2 méterre, mikor a parttól fél kilométerre is derékig ért a víz). Miután megfékeztem a belőlem első ízben kiszabaduló anyatigrist, megfogadtuk, hogy legközelebb, mélyebben próbálkozunk.

Fürdés után

Így érkeztünk másnap, és végre jó élménnyel fürdött meg Kismackó (kezünkben ülve pancsoltattuk, pici sapival a fején). Egyébként a strandon töltött idő nagy részét átaludta.
Nagy vonalakban ennyit a nyaralásról. A tanulságok: Alkalmazkodni, alkalmazkodni, alkalmazkodni. Lehet, hogy napi nyolcszor etettem, de csak rövid időket (kb 10-15 percet), nyugalom volt, persze próbálkozni sok mindennel lehet. És nem nagyon van ahhoz fogható dolog, mikor százmillió fokban a Balatonban hűsölök (már ha lehet annak nevezni a 30 fokos vízben üldögélést), és tudom, hogy a kisfiam az árnyékban csucsul (vagy az apja, vagy egy barát figyel rá), én pedig álmodozom, hogy milyen lesz ezt jövőre vagy pár év múlva megélni vele, mikor már többet fogad be a világból.

Még egy dolog: úgy érzem megérett az idő, hogy váltsunk rugalmas kendőről karikásra. Ha beszereztem, valószínűleg írok a hordozós tapasztalatokról is. Jó felüdülést a lehűlésben :)

Babázzunk, kutyázzunk!

Mint a bemutatkozásomból is kitűnik, kis családunk jelenleg négy állandó tagból áll: apa, anya, baba és kutya. Ötödik a macskánk, de ő igazi macskatermészet, így leginkább enni jön (plusz a terhesség alatt a toxoplazmózistól tartva - amire 26 év "macskanyalogatás" után negatív leletem lett - rászoktattuk, hogy csak kaját kap bent), de nagyon udvarias, mert tudja, hogy hova mehet, és hova nem. Mivel drága macskánk, Nilix (minden állatunknak sci-fiből volt eddig is a neve, és valószínűleg a jövőben is így lesz) nem oszt vagy szoroz a hétköznapjaink tekintetében, így Tali Sirius Black és a kutyás-babás vagy babás-kutyás élet jelen bejegyzés témája.
Először is el kell helyezni Talit kronológiailag. Közel két éve költöztünk át a nagymamám házába, így lett kertünk. Mivel én úgy nőttem fel, hogy rengeteg állatunk volt (értsd valóban rengeteg), egyértelműnek tartottam, hogy lesz egy kutyánk. Méghozzá kis termetű és kölyök (mert kirándulásnál egyszerűbb bevágni a hátizsákba, ha fáradt - persze kiderült, hogy ő is bírja az utat és utál hátizsákban ülni). Csak drága páromat kellett meggyőzni, aki ugyan velem ellentétben vidéken nőtt fel, de sokkal kevésbé állat közelben. Végül megfelelő érvek mellet, kiválasztottuk álmaink kutyusát, egy fekete bichon havanese leányzót, aki röviden Tali/Talicska, hosszan pedig fekete kutya lévén a Sirius Black nevet kapta. És így lett egy szőrgyerekünk a Harlow-i drótanya-szőranya mintájára. Tali lett a mi próbánk, hogy mennyire tudunk következetesek lenni, és számomra ő döntötte el a fontos kérdést: hogy fogok tudni felkelni egy babához, ha annyira szeretek aludni. Talicska kosara mellém került, és már első éjszaka a legapróbb nyüszögésre ébredtem, vittem ki pisilni... (azóta nem csak nyösszent, de horkol is). Tehát menni fog ez a gyerkőccel is (hozzá is láttunk a "projekthez" egy fél évvel később).

Nevelgettük kis szőrcsomónkat, fegyelmeztük, még ha olyan cuki volt is, és teszteltük a képességeit. Ha a szakkönyvet nézzük, a havanese-ek okosak, gyerekkedvelők és nem hullajtják a szőrüket, hanem vágni kell nekik. Nos őkelme nem egy törzskönyves példány, de pontosan ilyen. Volt egy esetem pszichológusként, ahol a kislánynak komoly kapcsolatteremtési nehézségei voltak, és Tali vált a segítőmmé, de olyan is akadt, hogy 4-5 gyerek húzta-nyúzta és ő csak békésen tűrt (tervben is van, hogy mindketten levizsgázzunk kutyaasszisztált terápiához). Így kevésbé aggódhattunk, hogy mi lesz majd a saját gyerekkel.
És megszületett pici fiunk. Mielőtt jön a baba, tudatos, előrelátó szülőként berendezzük a babaszobát, majd ott alszik, ne szokjon a mi ágyunkba és Talicska is megtanulja, hogy a kisszoba küszöbét tilos átlépnie. Aztán megszületik a csöppség és mire hazajövünk vele, közös megegyezésre apa már átvitte a kiságyat a miénk mellé (ez a sztori is megér majd egy külön bejegyzést), Talcsi így a kezdetekre átköltözik a szüleimhez (akik nem mellesleg kertszomszédok, és általában náluk alszik, ha nekünk esetleg nélküle kell elutaznunk). Azaz átköltözne, mert ő inkább az ajtóban alszik nálunk. Sebaj. Jön a védőnő, rákérdezek, hogy mikor engedjük vissza a kutyát, mert nagyon hiányzik. Ő elmondja, hogy akármikor, míg Mackócskánk nem kúszik-mászik, addig úgyis külön szinten mozognak. Na nagy örömmel visszahozzuk a kosarat, és este behívjuk a kutyát. Aki az éjféli sírásra, etetésre úgy is dönt, hogy köszöni, elég volt, és kimegy. Azóta annyi változás van, hogy az első ébredésig velünk marad.
 
De hogy reagált az új jövevényre. Még a kórházból hazaküldtem a párommal pisis pelust és textil pelust, amin aludt a kisfiunk és ő megszagoltatta mindkét kutyával (ja igen, 2 van, de csak Tali a miénk, a tehénke nagyságú, velünk szemben birka természetű moszkvai őrkutya anyukáméké). Aztán mikor hazajöttünk és igényük volt rá, mindig engedtük, hogy megszagolják a kis legényt magát, persze nem a szabad bőrfelületét. És lőn, semmi problémánk nem volt, sőt ha kismanónk sír, Tali hamarabb hallja és szól nekünk, ha szellőztetjük őkelmét a teraszon, a kis pamacs a nagy kutyát és a macskákat is távol tartja. Persze elővigyázatosság kell, ne legyen a kutya egyedül a babával.
És a lelki oldal? A kisfiamat nem féltem, ellenben piciben már tapasztaljuk a férjemmel, milyen lesz, ha kis tesó jön,és majd drága fiacskánkra kevesebb idő jut. Mert elég szívszakasztó, mikor épp szoptatok a gyerekszobában, és feltűnik egy kis fekete borzas fej, csóválja a farkát, majd kisvártatva a szájában egy labdával - kötelességtudóan nem átlépve a küszöböt - leül az ajtóban és vár rám. És én nem tudok menni. Féltékeny a kis szentem, de nem bántaná a babát (persze ne legyünk hülyék és ne kísértsük a sorsot). Úgyhogy igyekszünk szétszakadni a párommal, megadni mindenki kis szerettünknek a neki járó időt és odaadást, még ha ez nehéz is. De legalább kárpótoljuk őt az esti sétákkal, amikor egyikünk a babakocsit, másikunk a kutyát viszi (a kettőt együtt elég veszélyes lenne). Aztán most, hogy királyfink már tartja a mellkasát,hagytuk, hogy szembetalálkozzanak. Nehéz volt a kis szőrcsomi örömét mederben tartani, de öröm volt nézni (főleg elképzelni a jövőbeni kapcsolatukat).

Itt egy cím, ahol van pár érv a gyerek-kutya kombó mellett: http://kutyabarat.hu/hirek/1175/12_ok_amiert_minden_gyereknek_kutya_mellett_kene_felnonie.

És ja, "haters gonna hate it", nálunk is van aki sápítozik meg "nem vagytok normális"-azik, sőt olyan is akadt, aki mióta megtapasztalta, hogy kutyánk van a házban (akkor még nem született meg a kisfiunk), azóta nem jön látogatóba. Azt hiszem nem leszünk tőle kevesebbek :)