Kétgyerekes anyuka lettem - avagy mi a jó eget csináltam azzal a rengeteg idővel egy gyerekesként

Hú de régen írtam, de erre a cím magyarázatot is ad. Augusztus elején, 3,5 héttel hamarabb a kiírtnál, megszületett életem harmadik értelme (a férjem és Macóka után), aki leginkább a Pötyi névre hallgat. Majd egyszer részletezem milyen sokk is volt, mikor szembesültem vele, hogy nem várja ki az idejét, milyen mikor tudatosul, hogy noha éppen csak, de mégis kora baba, hogy mit él át az ember, mikor nem tud annyira felhőtlenül örülni, hogy indul a szülés, hogyan alakul így az anyaság érzése (elöljáróban azért azt elmondom, hogy mindennek ellenére szerelmes vagyok a kicsibe és ez hamarabb alakult ki, mint annak idején a naggyal).

Itt még pötyibb 1 hetes Pötyivel

De most inkább könnyedebb témáról írok, nevezetesen arról, amit a cím is sejtet, mert két gyerekkel, mikor pár hét alatt kialakul egy rutin, visszagondolunk arra, hogy mit tudtunk az időnkkel csinálni, mikor még csak egy csemete volt.

Szóval, igen, túl lehet élni két gyerekkel is a napokat. Sőt. Egész jól el lehet lenni. De ez nem az első pár hétre vonatkozik. Akkor épp közöltem, hogy nem lesz 3. gyerekünk, bármennyire is azt terveztünk. A baba születése utáni zombiapokalipszis, amit az ember a testében érez és a tükörben lát, ugyanúgy jelentkezik, mint az első gyereknél. Csak nálunk az első még mindig nem alussza át az éjszakát, így hozzá is kelünk. Ja és mi ezt megfejeltük egy 1 hetes babával való költözéssel (nesze neked gyermekágyi pihenés...). Már túl vagyunk ezen, sőt a Jóisten egy egészen kíválóan alvó kis tündérrel "kárpótol" minket az éjszaka császáráért, a nagyfiamért, aki néha úgy érzem, egyre rosszabbul alszik. Szóval ha minden rendben lesz, egyszer majd lesz 3. is. De nem most. Naaaagyon nem most.

Tehát mikor már az ember fél milliméternél nagyobbra tudja nyitni a szemét az első hetek minimális alvásával (5 óra 3 részletben már jónak számított), akkor elkezd beállni egy rend. Jobban mondva rásegíthetünk egy rend beállítására, amennyiben a ház két minidiktátora ehhez hozzájárul. Olyan "szerencsés" helyzetben voltam, hogy 3 hetet velem volt itthon a férjem, ami egy áldás volt így, hogy a legközelebbi segítségünktől 20 km-re költöztünk. Aztán a párom visszaállt dolgozni, én meg be voltam tojva, hogy mi lesz velünk hármunkkal. De mint a mellékelt ábra, hogy még élünk, mutatja, megoldható volt. Kb 2-3 nap alatt éreztem rá az ízére, hogy mit miután lehet csinálni, hogyan kezeljem őket.

Azért pszichológusként igyekeztem felkészülni a testvérféltékenység sötét bugyraira, igyekeztünk megelőzni amennyire lehet. Igazából "mázlim" is van: egy dolog, hogy 27 hónap van kettőjük között, de Macó nagyon jó intellektusú (nem elfogult anyukaként mondom - noha azért az vagyok), nagyon szeret egyedül játszani, akár egy órán át játszik el sztorikat az autóival, így nem kell őt folyamatosan szórakoztatnom. A másik mázlifaktor, hogy Pötyi el tud aludni egyedül (majd leírom, hogy próbáltunk 3 hétig együtt aludni, nem jött össze). A déli szopi után beteszem az ágyába és elalszik (most már van némi küzdelem, de nem azok az órákig tartó ringatások, mint Mackómnál, akit a mai napig naponta 2x1 órát altatok délután és este). Szóval a legnagyobb dolog így kipipálva: délben pici szopik, a nagy mesét néz (szaranya vagyok tudom :D ), pici letesz, nagy altatás kezdődik. Kb 7 hét után már alszok annyit éjszaka, hogy a picik alvásidejét ne töltsem én is szundi üzemmódban.

De visszatérve nálunk a testvérféltékenységnek két nagyon nyilvánvaló következménye van: a nagy igyekszik széttrollkodni a szoptatásokat (mindig akkor kell pisilnie, kakilnia esetleg a szoptatós párnát túrja a fejével), valamint a délutáni és esti altatások kicsit kinyúltak, mert ő akkor tankol belőlem. Ilyenkor csak az övé vagyok, és ezt követeli is.

Nem írom le a napirendünket, mert tök uncsi lenne kívülről, meg nem is igazán van, azt leszámítva, hogy 11-12 között ebéd és altatás kezdődik valamikor, és este 7től vannak a fürdetések és altatások. De ezeket leszámítva teljesen esetleges, hogy Pötty mikor alszik. Most pl bealudt, ezért tudok írni, de jellemző, hogy délelőtt csak rajtam alszik. Ja mert az éjszakai és délutáni jó alvókához társul egy nehézség: igazi matrica baba, csak kézben van jól kb, nézelődni, már egyre többet szokott, de igazából csak rajtunk van el. Napközben nem lehet letenni az ágyába, mert azonnal ébred. Így a hordozás ismét életet ment.

így kukucskál porszívózás közben a kendőből

És el is érkeztünk addig a pontig, hogy én miért nem őrülök meg, hogyan tudok két kölköt menedzselni, hogy lehet, hogy egy nagyobb házban vagyunk, és kevésbé fulladunk meg a kupiban mint egy gyerekkel a kisebb helyen (azért itt sincs tökéletes rend, de nem szégyellem az állapotokat). Igyekszem a gyerekek igényeit előre tenni, az ő szükségleteiket figyelembe venni (de szívás, hogy nagyon sokszor kettőjüké ütközik, és ilyenkor néha bizony áll, hogy valamelyikkel együtt bőgünk, mert egyik kezünkbe bele kell harapni, hogy a másiknak jó legyen. Ez pokoli szívás, és növeli a szaranya feelinget, de ez van), ami nem megy mindig, de nálunk rengeteget segít a hordozás. Kb mindent tudok úgy csinálni, hogy Pötyi rajtam van. Mikor szopi után nézelődik, majd elfárad és sírni kezdene, pattintom kendőbe és folytatódhat a tennivalók intézése. Az egyetlen bánatom, hogy nem mindig tudok így sem a naggyal játszani, de ő tényleg elvan. Csak néha meg kell mondanom, hogy a "képzeletbeli bmw-jével" (ezt ő találta ki, és nem, nincs bmw-nk) balra vagy jobbra álljon ki tolatva. Persze van olyan, hogy a pici így is reklamál, erre a csodaszer pár napja jutott eszembe: bekapcsolok egy kis zenét, táncolva mosogatok, és ettől teljes lesz a nyugalom :D De gyakorlatilag azt a pici közös alvásidejüket leszámítva egész nap pörgök közöttük.

Visszagondolok arra, mikor Macó volt ilyen kicsi, ő aludt 2-3 óránként 1-2 órát. Arra gondolok, mi a jó eget csináltam abban a sok időben. Akkor nem volt ott egy nagyobb gyerek... És tudjátok mit csináltam (a blog íráson túl)? Fáradtan néztem ki a fejemből És sok első gyerekes anyuka ezt csinálja. Ez az élet rendje az első időszakban, mert amikor az első gyerekkel át kell állnunk arra, hogy egy éjszaka nem 8-9 órákat

alhatunk, hanem 6-7et 4 részletben, az kegyetlen változás. Épp ezért a napközbeni szundik létszükségesek. Két gyerekkel már alapból más alvásigényünk van a túléléshez, ezért azt gondolom, könnyebben is szokunk hozzá a megváltozott helyzethez.

Pötyi még pici. Nem sokat csinál még: már néha gügyög, néha mosolyog. De mégis már most érezzük, hogy kettő gyerek több öröm. Nem dupla. Néha másfélszeres, néha sokszoros. Nagyobb szívás is, de soha nem dupla szívás. Nekem néha azt érzem könnyebb kettőhöz szokni, mint annak idején egyhez. Sőt néha könnyebbnek érzem az egészet. Lehet azért, mert nincs időm sojat gondolkodni. Csak bátornak kell lenni, mert különben leáll a gyerekeken túli életünk. Merni kell kimozdulni (ami több szervezést igényelni), merni kell elmenni velük.

És két gyerekes anyának lenni tök jó. Fárasztó, zsibbasztó, néha sírós, de kb 2 hónap után már érzem, hogy tök jó ;)